Országgyűlési napló - 1994. évi őszi ülésszak
1994. november 28 (40. szám) - A Magyar Köztársaság 1995. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Kóródi Mária): - FÖLDESI ZOLTÁN (MSZP): - ELNÖK (dr. Kóródi Mária): - DR. TORGYÁN JÓZSEF (FKGP):
2501 érdekében bármit is tud majd tenni. Ez az országot el fogja lehetetleníteni, még jobban, mint ahogy eddig ez az ország ellehetetlenült. Ehhez igazán nem kell nagy politikai prognózis. Ami a költségvetés minősítését jelenti: én úgy gondolom, talán az a legfontosabb az eddigi vita összegezéseképpen, hogy egyetlenegy olyan felszólalást sem hallottam, amely valamit ne változt atna ezen a költségvetésen. Van, aki sokkal többet kíván változtatni; van, aki mindent kíván változtatni; van, aki keveset kíván változtatni - de mindenki kíván rajta változtatni. És ez minősíti ezt a költségvetést, tehát az, hogy ennek a Háznak egyetleneg y olyan tagja sincs, akiben a változtatás szándéka ne égne. Hogy szavamat ne feledjem, és még az elnök asszonynak a napirend előtti felszólalásommal kapcsolatos felhívására is reagáljak, és be tudjam fejezni azt a mondatomat: a Független Kisgazdapárt ezt a költségvetést annyira megreformálhatatlannak és rossznak tartja, annyira úgy gondolja, hogy ez az egész költségvetés a nemzet kárára van, hogy intézményesen, mint a párt frakciója, nem terjeszt be módosító indítványokat. Ez természetesen nem zárja ki, hog y - nagyon korlátozott számban - egyéni módosító indítványok kerüljenek be, hiszen ilyen egyéni kérelmek az ország minden részéből befutottak a frakció különböző tagjaihoz. Ebben a körben természetesen a kisgazdapárt képviselőcsoportjának tagjai is előterj esztenek módosítványokat. (Korózs Lajos: Köszönjük szépen!) A kisgazdapárt álláspontja közismert: mi azt mondjuk, hogyha valami ennyire rossz, mint ahogy ez az eddig elmondottakból is mindenki előtt nyilvánvaló, akkor ezt nem lehet foltozgatni, javítgatni. Itt egyedül az a megközelítés segíthet az országon, hogy gyökeres változtatásokra van szükség. Olyan változtatásra tehát, ami alapjaiban egészen mást ad, mint ez a költségvetés. Hogyan lehet megközelíteni ezt az igényt? Úgy gondolom, akként, hogy nemcsak a költségvetést illetően, hanem a gazdasági, a politikai, az erkölcsi, a bel- és külpolitikai stratégiánkat illetően együttesen, egy olyan komplexen új előterjesztésre van szükség, ami az állami élet minden területére kiterjed, és különösképpen kiterjed a nagy elosztási rendszerekre, hiszen a nagy elosztási rendszerek érintése nélkül ezt a költségvetést teljesen újjá tenni nem lehet. Addig, amíg a nagy elosztási rendszerekhez drasztikusan hozzá nem nyúlunk, beszélhetünk itt költségvetésről, de ugyanazon az úton fogunk haladni, mint eddig: a kisember terhei növekedni fognak, az országban mind nagyobb tömegek fognak ellehetetlenülni; szűk csoportok maffiózóérdekeket érvényesítve, elképesztő vagyonokhoz fognak hozzájutni; a magyarság megszűnik magyarnak lenni, hanem valamiféle idegen és csoportérdekek kiszolgálójává válik. Tehát, bizony, az egész elosztási rendszerhez nagyon keményen hozzá kell nyúlni, és elfogadhatatlan számunkra az a megközelítés, amit Horn miniszterelnök úrtól kaptunk a banktisztviselők javad almazásával kapcsolatban, amikor ő megpróbálta megmagyarázni az egymásfél millió forintos havi javadalmazásokat. No, persze, úgy gondolom, nem kell külön kiemelnem, hogy ez évente nem 12 hónapra, hanem 14 hónapra vonatkozó javadalmazás, és a reprezentáció s és egyéb lehetőségeket, például a 30 meg 40 millió forintos lakásépítési támogatásokat még csak nem is foglalja magába! De miféle elosztásról lehet itt addig beszélni, amíg a bankrendszer olyan tagjai, akik nem végeznek semmiféle banktevékenységet - mert , bocsássanak meg, milyen banktevékenység az: tönkretenni egy államot..? Ha egyszer igaz az, hogy '92. január 1jétől 315 milliárd forintot fizettek ki bankkonszolidációra - márpedig igaz , akkor mire adták a havi másfél milliókat? Arra, hogy úgynevezett rossz kölcsönöket helyeztek ki? És melyek ezek a rossz kölcsönök? Erről a helyről ki kell mondani, hogy ezekkel a rossz kölcsönökkel kapcsolatban mindenütt sugdossák - de nemcsak sugdossák, hanem a büntetőeljárásban gyanúsításként is állítják , hogy a ban koknak nem is a döntő többségében, hanem szinte nem is tudok, legalábbis én, személy szerint kivételt, ezek a rossz kölcsönök általában azzal kapcsolódnak, hogy az igényelt kölcsönösszeg 25 százalékát rögtön oda kell adni a banktisztviselőnek, aki az ügyet intézi - vagy tulajdonban, vagy