Országgyűlési napló - 1994. évi őszi ülésszak
1994. november 28 (40. szám) - A Magyar Köztársaság 1995. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Kóródi Mária): - DR. SZABÓ IVÁN (MDF):
2490 Az előbb már szóltam arról a társadalmi reáldeficitről négy területen, amit ez a költségvetés indukál . Hatástanulmány nélkül itt valóban egymással hadakozva bemutatunk vélt vagy valós hatásokat. Ez az adóssága a költségvetésnek alapvetően kérdőjelezi meg a bevételoldal társadalmi hatásainak elfogadhatóságát vagy elfogadhatatlanságát. A bevételi oldal mási k területe az áremelések oldaláról közelíti meg a dolgot, amelyekre valóban lehet mondani azt, hogy területenként van indokoltsága, mint az energiaáremelésnek, azonban itt is végig kell gondolni, hogy az egyéb területekre való áthatásában milyen inflációs spirált fog ez indukálni. Nem látjuk ennek a bemutatását, és félünk, hogy ennek az inflációs spirálnak az ismételt beindulása - mely már abban is megfogalmazódik, hogy a következő esztendőre a kormányprogram maga tisztázza azt, hogy az ideihez képest várh atóan 35 százalékkal magasabb inflációs rátával kell számolnunk szükségszerűen - újra maga előtt fogja tolni a kamatokat, és a gazdaságnak ebben az állapotában a növekvő kamatterhek mellett még jobban leblokkolja a gazdaság perspektivikus fejlődésének esé lyeit is, még kitermelhetetlenebb kamatokhoz fog vezetni, és a gazdaságra való hatása bizony erről az oldalról nem tekinthető megalapozottnak a költségvetésnek. Végül, itt már szó volt erről, csak vissza szeretnék utalni rá: nagyon sok évi tapasztalat - ha négy évet soknak lehet tekinteni egy költségvetési politikában , hogy a bevételi oldalon megjelenített privatizációs 150 milliárd forintot abszolúte irreálisnak és teljesíthetetlennek tartjuk. Ez az a pont, ahol bekódoltan megjelenik üzenetszerűen az Ors zággyűlésnek és a társadalomnak, hogy itt az év közepe táján mi pótköltségvetést fogunk tárgyalni. Egyik sarkalatos pontja ez a költségvetésnek. Ennek a bizonyos bázisnak, a deficitbázisnak a kezelési oldala másik helyen, a kiadási oldalon volna kezelhető. Személyes meggyőződésemet is kifejezem akkor, hogy az értelmes, hatékony megtakarítási tendenciákkal, még akkor is, ha bizonyos területeken ez nadrágszíjmeghúzást jelent, egyetértünk, magam is egyetértek, annak teljes egyértelműségének tisztázásával azonb an, hogy nadrágszíjmeghúzásból és megtakarításokból azért még nem gazdagodott meg senki - mégis kell takarékoskodnunk. Itt az a kérdés, hogy ez a társadalom mely rétegeire terheli ezt, és ha itt az egyenlő teherelosztásról beszélünk, akkor lehet, hogy egy jogelvet kielégítünk, itt azonban azt kell mondanom, hogy az egyenlő teherviselésben én az arányost tartanám fontosnak; vannak rétegek és területek, ahol jobban, és van, ahol kevésbé. Kezelhető strukturális változásokat nyilvánvalóan az államháztartási ref orm indíthat el. Itt gyakran elhangzott a vitában, hogy majd még ennek ki kell gondolni és módolni bizonyos területeit, úgysem történt ebben az elmúlt időszakban semmi. Szeretnék kifejezetten utalni rá, hogy ha emlékeim nem csalnak, az elmúlt négy esztendő ben született meg az államháztartási reform kereteibe tartozó államháztartási törvény, a társadalombiztosítás leválasztása a költségvetésről, a tbönkormányzatok megteremtése, és azt is hozzá kell tennem, kialakításra került, csak a parlament elé nem kerül t, és nagyon sajnálom, hogy az elmúlt fél esztendő kevés volt, hogy a polcon otthagyott kincstári, illetőleg közbeszerzésekről szóló törvény nem került az Országgyűlés elé, mint egy olyan jellegű lépés az államháztartás reformjában, amelynek rövid és közép távon már valóban van hatása. Mert egyébként legyen szabad meggyőződésemet kifejeznem, hogy igenis az államháztartási reform évtizedes léptékű feladathalmazt tartalmaz, iterációs lépésekkel, és ebben - ez kétségtelen tény - állami feladatvállalások áttekin tése képezi a döntő elemet. Azonban azt is hozzá kell tennem, államháztartási reformot nem lehet kizárólagosan fiskális aspektusból kezelni. Meggyőződéssel vallom, hogy a hivatalok költségvetésének állandó nyirbálása nem jelent államháztartási reformot, és lehet, hogy nem leszek túlzottan népszerű a társadalom egésze felé, mégis ki kell mondanom azt a meggyőződésemet, hogy a köztisztviselőkön és a közalkalmazottakon gyakorlatilag már nincs olyan sok lehúzható bőr, hogy ezzel jelentős eredményeket lehetne el érni. Néha az az érzésem, hogy itt kaffkaiak a körülmények, és eladhatatlan adóalapok kérdéséről vitatkozunk.
