Országgyűlési napló - 1994. évi őszi ülésszak
1994. november 28 (40. szám) - A Magyar Köztársaság 1995. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Kóródi Mária): - DR. SZABÓ IVÁN (MDF):
2488 Mi nagyon konstruktívan szeretnénk - és azt hiszem, tudtuk is igazolni - a vitában részt venni, de semmiképpen nem szeretnénk generálni egy olyan hangulatot, amely azt sugallja, hogy minden parlamenti munka egy következő időszakban valamiféle bosszúsorozat kiindulópontjává váljék. Igen, nekünk az az érdekünk, hogy az országba n nyugalom legyen, és az embereknek jobban menjen a dolga. Úgy hiszem, hogy a politikában az egyre jobban elfásuló és csalódott tömegek számára egyik oldalról sem kelt kedvező benyomást a sárdobálás. Ezért nagyon szeretném, ha a vita tárgyszerűen folyna, é s ezek a politikai felhangok, alhangok a továbbiakban elmaradnának. A továbbiakban szólni szeretnék a költségvetés konkrétságában azokról a kiindulási feltételekről és látható vagy nem látható célokról, amelyek a költségvetésben megmutatkoznak. Itt néhány olyan tényre szeretném felhívni a figyelmet, amelynek halvány kezdetei '92. 4. negyedévében egyedül az iparban jelentek meg. '93ban a magyar gazdaság - valóban mélypontjában - egy igen mély válságpontot ért el, és a recesszió, illetőleg a GDPcsökkenés va lóban nagyon szélső értéket kapott. Azonban azt hiszem, nem lehet tagadni, hogy 1994 az '92. 4. negyedéve óta felhalmozódó és egy irányba mutató változások immár teljes körre kiterjedő esztendeje volt. Ezzel kapcsolatban igen nyomatékosan elmondható, hogy az ipari termelés, a mezőgazdasági termelés, a beruházások, a megtakarítások valóban nagymértékű fellendülést mutattak. Azt is be kell vallanom, hogy az előző évben a tárgyévre vonatkozó - az erre az évre vonatkozó - költségvetés beterjesztésekor még rám i s hatott az akkor még ellenzéki pesszimista logika, és nem mertem a költségvetés vitájában prognosztizálni többet, mint 12 százalékos, sőt reményeink szerint 2 százalékot el nem érő GDPnövekedést. Most már nagyon örülök, hogy a pénzügyminiszteri expozé i s 33,5 százalékról szólt erre az esztendőre. Úgy hiszem tehát, hogy itt igen jelentős változások következtek be a magyar gazdaságban, miközben teljesen természetes és világos, hogy ezekkel a pozitív eredményekkel szemben áll a belföldi költségvetési és az egész külgazdasági kapcsolatrendszerünket érintő folyó fizetési mérleg deficitje. Ezek valós problémák, de mégiscsak azt kell mondanom, hogy mindez a gazdaság állapothatározói közül csak két elem; és nem lehet csak két elemmel leírni az egész magyar gazda ságot. Kiindulási pontként azért érezzük rossznak a kiindulást, mert már a pótköltségvetési vitában is kiéleződtek a valóban - úgy érzem - szakmai véleményeltérések. Itt a pénzügyminiszteri expozéban arról hallottunk, hogy pótköltségvetés nélkül 40 milliár d lett volna az államháztartás deficitje, nagyobb, mint ami tervezve volt. Bár igaz, hogy a pótköltségvetés vitájában, sőt a kormányprogramban még 8090ről hallottunk. Nagyon örülnék, ha ez a vita még ebben az évben folytatódhatna; a végén kiderülne, hogy tényleg nem volt már ilyen. De hozzá szeretném tenni, hogy a tényszámok makacsok, és semmilyen módon nem igazolják utólag sem azt, amit itt tettünk. Még azokat a lefaragásokat sem, amelyek egy megtartandó költségvetési deficit érdeké ben lettek megtéve. Hiszen október végéig még a pótköltségvetés nem is hathatott, mert nem lépett hatályba. Való igaz, hogy a 220 milliárdos 10 hónapi deficitből már semmilyen módon nem hozható ki az, hogy akár 40, akár 80 milliárdos költségvetési deficite lfutásra lehetett volna számítani. Ma is meggyőződéssel állítom, az utolsó két hónap nem fog rátermelni annyit, hogy számottevően átlépje a 300 milliárdot. Tehát azok a kényszerintézkedések, amelyek már ennek az esztendőnek az utolsó hónapjában intézmények et nagyon súlyos helyzetbe hoztak, valóban úgy látszik, hogy hibás kiindulópontul szolgálnak a következő év számára is. Ezzel szemben a pótköltségvetés - amit a parlament nagy munkában és nagy vitában produkált - kidobott időnek bizonyult. De leginkább kid obott időnek bizonyult a Pénzügyminisztérium apparátusa részére, amelynek így kevés ideje maradt a valóban nagyon fontos '95. évi költségvetés előkészítésére. Azt hiszem, nagyon nagy tisztelet illeti azokat az embereket, akik a pótköltségvetés
