Országgyűlési napló - 1994. évi őszi ülésszak
1994. november 23 (37. szám) - A szövetkezetekről szóló 1992. évi I. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Salamon László): - DR. VASTAGH PÁL igazságügy-miniszter: - ELNÖK (dr. Salamon László): - DR. OROSZ SÁNDOR (MSZP):
2315 leendő polgárságból kerülnek ki. Tudo m, hogy a mezőgazdaságból, mint ahogy NyugatEurópában, hatalmas tömegek - 20 százalék fölötti vagy hasonló számban - nem fognak megélni. Úgy, mint ahogy ott csökken a mezőgazdasági népesség, nyilván itt is ennek kell bekövetkeznie, de azért nemzetgazdaság i szempontból egyet el kell mondani. Mi a vas és acél országa, fejlett ipari hatalom nagyon sokáig nem leszünk még. A mezőgazdasági termelést valóban növelni kell, meg kell indítani, és ahhoz egy valóban jó szövetkezeti törvényt kell hozni. Javaslom igazsá gügyminiszter úrnak, hogy a NyugatEurópában már száz éve honos Raiffeisentípusú szövetkezetek mintájára - amelyek önsegélyző, önszerveződő szövetkezetek - egy valóban nyugateurópai mintájú szövetkezeti törvényt dolgozzanak ki. Kérem Lakos miniszter ura t is, hogy ebben segítse az igazságügyminiszter urat, hogy valóban Raiffeisentípusú mezőgazdasági szövetkezetek alakulhassanak ki Magyarországon, és akkor lesz értelme akár egy egész szövetkezeti napot rendezni a magyar parlamentben, mert megéri, hisz' a magyar nemzetgazdaság kulcskérdéséről van szó, de nem tartom indokoltnak ezt a törvénymódosítást. Visszatérve a múlt heti ügyrendi javaslatomhoz, örömmel látom, hogy a jövő héten a földkiadó bizottságról szóló törvény módosítását fogjuk tárgyalni. Mindenk éppen ezt szorgalmazza a tisztelt kormányzat is, és a mai nap után ezt a szövetkezeti törvényt egy kicsit jegelni kellene, és mindenképpen meg kell várni, hogy a földkiadó bizottságról szóló törvény elfogadtassék, hisz az egy valódi társadalmi igényt fejez ki. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Szórványos taps.) ELNÖK (dr. Salamon László) : Köszönöm. Kétperces felszólalásra megadom a szót Vastagh Pál igazságügyminiszter úrnak. DR. VASTAGH PÁL igazságügyminiszter : Köszönöm, elnök úr, de remé nyeim szerint nem lesz ez még két perc sem. Tisztelt Képviselő Úr! Szeretném tájékoztatni önt arról, és még azokat a képviselő urakat, hölgyeket, akik a következő fölszólalásaikban kezdeményezni fogják a törvény visszavonását, hogy ezt nem teszem meg. Nem vonom vissza a törvényjavaslatot. Az igazság az, hogy be sem kellett volna erőltetni '94. április 8án, a parlament utolsó ülésnapján, és akkor talán ezek a viták elkerülhetőek lettek volna. Nincs semmiféle politikai motiváció abban, hogy a törvényjavaslat előterjesztője az Igazságügyi Minisztérium, hiszen a szövetkezeti törvény nemcsak a mezőgazdasági szövetkezetekre tartalmaz szabályokat, hanem jóval szélesebb szférát ölel fel. Nyolc érdekképviselettel egyeztettük ezt a több fölszólaló által szövetkezetel lenesnek minősített - és más jelzőket is használtak, ennél erősebbeket is - törvényt. Mind a nyolc érdekképviselet - szívesen elmondom, melyekről volt szó - támogatta ezt a törvényjavaslatot. Meggyőződésünk, hogy ez jobb egyensúlyt biztosít, és jobban figy elembe veszi a szociális és a gazdasági szempontokat is. Kérem tehát, vegyék ezt figyelembe; a törvényjavaslatot nem vonjuk vissza. (Taps a bal oldalon.) ELNÖK (dr. Salamon László) : Köszönöm. Kétperces felszólalásra megadom a szót Orosz Sándor képviselő úr nak, a Magyar Szocialista Párt frakciójából. DR. OROSZ SÁNDOR (MSZP) : Köszönöm a szót, elnök úr. Úgy gondolom, a "jegelés" nem egyszerűen javaslata volt Gyimóthy úrnak, hanem azt el is kezdte, hiszen 28 perc 30 másodpercen keresztül tartott a hozzászólása. Őszintén sajnálom a televíziónézőket, akiknek szerintem joguk van tudni, hogy ki miről beszél és mit mond. Egy biztos: most nem a szövetkezeti törvény itt napirenden lévő módosításáról volt szó legalább 20 percen keresztül. Szó volt természetesen arról, h ogy a kisgazdapárt csalódott - nem