Országgyűlési napló - 1994. évi őszi ülésszak
1994. november 23 (37. szám) - A Magyar Köztársaság 1995. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat átalános vitájának folytatása - ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes): - DR. SURJÁN LÁSZLÓ (KDNP):
2305 Ha egy komolyabb gazdaságpolitikai fordulat következett volna be, a bevételi oldalon megváltozott volna az adórendszer szerkezete, legalábbis annak mértéke, a kiadási oldalon pedig a gazdálkodásnak, a költségvetési szerveknek és az önkormányza toknak a támogatásában kellene látnunk radikális változásokat. Nos, ismerjük el, hogy vannak erre utaló jelek. Ilyen például, hogy 10 milliárddal emelkedik a vámbevétel - ezt Raskó képviselőtársam kifogásolta, mondván, hogy ez nem létezik. De én is kifogás olom, mert szerintem még többel is fog emelkedni, így nem vagyunk egy véleményen azzal, amit ő mondott. De hát ez nem baj. 20 milliárdba kerül a befektetést ösztönző gazdaságpolitika. Ezek a számok a nem pénzügyi szakemberek számára rendkívül nagyok, azonb an azt hiszem, hogy nekünk a költségvetés kiadási vagy bevételi oldalához kell viszonyítanunk. Ezek a számok azokhoz képest elenyészők, és ezért kétely merül fel, hogy valóban fognake komoly hatást gyakorolni a gazdaságra. A vállalkozások tekintetében nem csökkennek ám érdemben a terhek. A fő teher nem a társasági adó, hanem a társadalombiztosítás, a szolidaritási járulék és a táppénz. Így érkeztünk el egy másik súlyos problémához, a társadalombiztosítási alapok költségvetésének a hiányához, vagy legalábbi s ahhoz, hogy ezt most ne láthassuk. Nem idézem most hosszasan azon képviselőtársaim szavát, akik ellenzéki padsorokban ültek korábban, és minden évben nagyon drámaian követelték, hogy együtt lássuk ezt a két költségvetést. Akkor is igazat adtam nekik, mos t is számonkérem a kormányon, vagy sajnálkozásomat fejezem ki, hogy ez nincs együtt. Még akkor is együtt kellene lennie, ha az a célja a kormánynak, hogy a két rendszert elválassza egymástól. Nem hiszem, hogy a két rendszert tökéletesen el lehet választani , bár régi pénzügyminisztériumi vágy, hogy ez bekövetkezzék. Az úgynevezett konzervatív kormány nehezen tudott ellenállni ennek a vágynak, de végül csak sikerült valamilyen formában biztosítani az egyébként szerintem alkotmányos kötelezettséget, az államna k ezen a téren való felelősségvállalását. Azzal egyetértünk, hogy az állami költségvetés nem kotorászhat bele a társadalombiztosítási alapokba, de azzal is egyet kellene értsünk, hogy nem hagyhatjuk magára ezeket az alapokat. Ha magukra hagynánk, akkor a b etegeket és az öregeket hagynánk magukra. Csak nem érjük meg azt a szégyent, hogy egy szocialista párt vezette kormány alatt alakul át magánbiztosítássá a társadalombiztosítás?! A legsikeresebbnek a költségvetésben - bár ez a szó itt nem helyénvaló - a fog yasztáscsökkentő intézkedéseket látom. A fogyasztáshoz kapcsolt adók, a személyi jövedelemadók és az illetékek változásainak súlyos fogyasztáscsökkentő hatása lehet. De mi lesz ennek a következménye? A fogyasztás csökkenése a várt adóbevételek csökkenését eredményezheti, de ennél is nagyobb baj, hogy a csökkenő kereslet a belpiacon pangást okoz. Bizony, képviselőtársaim, a pangás évei következhetnek. Ugye, nem a brezsnyevi úton akarunk járni? A belpiaci pangás, a kormány reményei szerint, korlátozza az infl ációt. Ebben kételkedem, s félek, hogy inkább a termelést fogja korlátozni. Biztos hazai megrendelések hiányában a tőkeszegény magyar termelő nem jut ki a külpiacokra sem. Az inflációs nyomást nem kellett volna lökésszerű forintleértékeléssel, az áfa és a vámok emelésével mesterségesen növelni. Így félő, hogy nem a pangás és infláció között kell választanunk, hanem mindkettő káros hatásait elszenvedhetjük. A kiadások visszafogásának káros hatásairól több képviselőtársam szólt. A korlátozások vagy végrehajth atatlanok, mert az élet ki fogja kényszeríteni a minimális működést, vagy pedig egy kicsit a jövőfelélés kategóriájába tartoznak, hiszen például a felújítások elmaradásával nagy állagromlásra kell számítanunk. Ebben a kormányzati gazdaságpolitika látszatra teljesül, de a valóságban a jövő terhei tovább növekednek, s az alapfeladatokhoz, a mérhetetlen adósságteher csökkentéséhez nem is látunk hozzá! És ez a legnagyobb bajom.
