Országgyűlési napló - 1994. évi őszi ülésszak
1994. november 22 (36. szám) - A Magyar Köztársaság 1995. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Kóródi Mária): - BALSAY ISTVÁN (Fidesz):
2252 A lassan egy évtizede emlegetett államháztartási reformszándék mögött sajnos, továb bra sincs részletes program. Érzésünk szerint az államháztartási reform az államháztartás által ingyenesen vagy alacsony díjért biztosított szolgáltatások körének csökkentését jelentheti. Ennek társadalmi, gazdasági, jogi feltételei vannak. A szabályozóren dszer nemhogy segítette volna az önkormányzatoknál az elmúlt időszakban megkezdett munkát, hanem hátráltatta; a parlamenti, kormányzati döntések - a várható elemzés hatása nélkül - rázúdultak a falvakra, városokra, az állampolgárokra. Az önkormányzatok int ézményracionalizálási szándékait - helyenként a választási kampány céljaira is felhasználva - az országos és helyi közösségek tiltakozásai sorrarendre megakadályozták. Nem fogadható el az önkormányzatok számára, hogy érdemi politikai döntések nélkül "fűn yírómódszerrel", a pénzügyi restrikció formájában hárítsák rájuk a feszültségeket. Ez az Fkategóriához hasonló, az intézményeket és a helyi közösségeket szétverő helyzeteket fog eredményezni; reméljük, ez nem cél. Az intézményracionalizálás, a törvényi harmonizáció szükséges és szembe kell nézni a lehetőségekkel, az önkormányzatok lehetőségeivel is. Jelenleg nemcsak a parlament, hanem az önkormányzatok is egy permanens törvénysértő állapotban vannak és lesznek. Ha megvizsgáljuk a városok költségvetési h elyzetének talán két legfontosabb mutatóját: a jelenlegi finanszírozási rendszerben a bevételek és a hitel nagyságát, a kiadásoknál a fejlesztés arányát, akkor azt tapasztaljuk, hogy az elmúlt évekhez viszonyítva a fejlesztések aránya 26 százalékról 12 szá zalék körülire esett vissza. Mi következik ebből? Ebből következik, hogy az infrastruktúrafejlesztésekhez nincs elegendő pénzük az önkormányzatoknak, hogy a vagyon hasznosításával felélik azokat a tartalékokat is, amelyek a hitelképességükhöz szükséges le nne; a helyi szolgáltatások csökkenését jelenti és csökkentését jelenti a helyi vállalkozási lehetőségeknek is. Jelentős mértékben csökken a vagyon karbantartásának, felújításának az aránya is. A várható inflációval, az átkerülő feladatokkal - mint például a munkanélküliek jövedelempótló támogatása - számolva, 1995ben a városok 1517 százalékos reálpozícióromlást fognak szenvedni. E körben a '94. évi fejlesztési arány - amelyet említettem, hogy 12,6 százalékos volt - és ez a két szám együtt negatív fejles ztést fog jelenteni a települések életében. Nem tervezhető egy választási ciklusban átlátható módon, előre a források meghatározása. Az önkormányzatok többsége tervezési ajánlást készít, úgy, ahogy azt pénzügyminiszter úr javasolta, de ezekben nem tud szám olni a szükséges béralku eredményével, nem tud számolni az energiaárak növekedésével, és így nem tudja méretezni az intézményi költségvetések várható szükségleteit. Sajnos, mi sem ismerjük azokat a hatásvizsgálatokat, amelyek nélkül úgy látjuk, hogy jelenl egi ismereteink szerint e költségvetési feladvány megoldhatatlan. Súlyosbítja a helyzetet az, hogy új testületek, új vezetők fogják irányítani a '95. évi költségvetési munkát. A megoldásnak tűnő létszámleépítés vagy felvételi zárlat egyes területeken - a j elenlegi jogszabályi keretek között - a '95. évben többletterhet is jelent a normál működésekhez képest. Szeretném elmondani, hogy a városokhoz viszonyítva a falvak, a kistelepülések helyzete a normatív támogatások növelésével sem jelent lényeges előrelépé st. A falvak, amelyek hátrányos helyzetből indultak, jelentős számú iskola és tornaterem építésével - egyes területeken talán a fenntartható fejlődést is figyelembe véve - még hátrányosabb helyzetbe hozták magukat, hiszen működtetésükhöz, a bérek kifizetés éhez többségükben a személyi jövedelemadó növekedése nem jelent előrelépést. Ők még inkább kiegészítésre szorulnak. S mivel értékesíthető, jelentősebb vagyonnal nem rendelkeznek, az abból származó bevételeket nem tudják kiegészíteni, hitelfelvételük is jel entősen korlátozott. A sokat hangoztatott szubszidiaritás elve a kisvárosokat és a középfokú intézményekkel rendelkező településeket önhibájukon kívül olyan helyzetbe hozhatja, illetve hozza, ami várhatóan a megyei önkormányzatoknál lecsapódik: ezek a tele pülések kénytelenek lesznek
