Országgyűlési napló - 1994. évi őszi ülésszak
1994. november 21 (35. szám) - A büntetőeljárásról szóló törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Kóródi Mária): - DR. SEPSEY TAMÁS (MDF):
2135 vontnak, mint a nem zetközi normák, illetőleg szigorúbb feltételekhez kötnek bizonyos szabadságelvonásokat, mint egyébként a nemzetközi szerződésben megkövetelt norma. (19.40) Ezt azért mondtam, mert úgy tűnik, mintha Magyarország nagyon nagy hátrányban lenne a nemzetközi nor mákhoz képest és úgy éreztem, úgy gondoltam, hogy a magyar büntetőeljárásjog művelői számára okvetlenül szükséges akár egyfajta kitérővel is, de felmentést adni, hogy az eddig hatályos jogszabályunk azért nem volt annyira rossz és nem adott lehetőséget ol yan mérvű visszaélésekre, mint ahogy egyesek azt feltételezték. Hogy csak egy példát említsek meg: az előzetes letartóztatás elrendelésének feltételei - a nemzetközi egyezmény szerint - igencsak szabad fantáziát engednek a jogalkalmazóknak, hiszen azt mond ják, hogy előzetes letartóztatást vagy őrizetbevételt el lehet rendelni mindenkivel szemben, aki bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható, sőt ez az egyezségokmány még azt is lehetővé tenné, hogyha csak úgy vélik, hogy valaki bűncselekményt fog elkövetni, azt is őrizetbe lehet venni. Ehhez képest azt hiszem, a magyar büntetőeljárásjogi törvény most igencsak konkrétan meghatározza, hogy milyen feltételek alapján lehet elrendelni az őrizetet, illetőleg az előzetes letartóztatást. Természetesen az angolszász jogrendszereknek az az álláspontja, hogy szélesebb ösvényt biztosítok az őrizetbevételre, de utána nagyon gyorsan bíró elé viszem az ügyet, a magyar jogrendszerből hiányzott. Nálunk elsődlegesen az elrendelés szigorú feltételei voltak szabályozva, a bírói út később következett. Jó, hogyha mind a két szigorú szűrő jelen van egy jogrendszerben, hiszen az emberi szabadság, mint az egyik alapvető jog, igenis fokozott védelemre szorul. Legyen egy szűrő már az előzetes letartóztatás, őrizetbevétel elrendelésekor és nagyon gyorsan következzék az a bírói szűrő, amely lehetővé teszi a hatóság véleményének felülbírálását. Ami véleményem szerint talán kimaradt a nemzetközi egyezményhez történő harmonizálásbó l, az az, hogy az anyagi fedezet ellenében történő szabadlábra helyezés nem lett széles mértékben kodifikálva a magyar büntetőeljárásjogban. Holott a vagyoni helyzet alakulásával azt hiszem, lassacskán Magyarországon is elfogadhatóvá kell tenni a köztudat számára is azt a jogintézményt, amelyet más országok jogrendszerében az óvadék által történő szabadlábra helyezés jogintézményének neveznek. Felszólalásom során kifejezetten egyetlenegy kérdéskörrel szeretnék foglalkozni: ez a kártérítés, illetőleg a kárt alanítás kérdésköre. Torgyán képviselőtársam, Tímár képviselőtársam, Balsai István képviselőtársam is foglalkozott már ezzel, úgy gondolom, hogy a nem jogászok számára talán két fogalmat szükséges precízen meghatározni, hogy mi a különbség a kártérítés és a kártalanítás között. Nem vitás, hogy a magyar alkotmány kártérítésről beszél. Ezt nem szabad összetéveszteni a büntetőeljárásban szabályozott kártalanítással. Az alkotmány szerinti kártérítésre és a polgári törvénykönyvben szabályozott államigazgatási jo gkörben okozott kár megtérítésére vonatkozó rendelkezéseket akkor kell alkalmazni, ha maga az egész eljárás törvénysértő volt. A kártalanítás mint jogintézmény abból a jogalapból fakad, hogy a hatóság eljárása formális jogi szempontból jogszerű volt. Megvo lt az alapos gyanú, hogy a vélt elkövetőt őrizetbe vegyék, adott esetben az előzetes letartóztatás elrendelésének is megvolt az indoka, mert a bíróság meggyőződése alapján valóban fennálltak azok az indokok, amelyek alapján ezt el kellett rendelni. Esetleg az első fokú bíróság ítélete és a bizonyítékok mérlegelése még elfogadható volt, később azonban olyan újabb tények merültek fel, amelyek alapján az eljárást megszüntették vagy pedig a vádlottat felmentették. Az anyagi kártalanításnak ez az a része, amely a jelenlegi törvényjavaslatban szabályozásra került. Az Alkotmánybíróság igen részletesen foglalkozott ezzel a kérdéssel és bár az idő előrehaladt, engedtessék meg, képviselőtársaim, hogy az Alkotmánybíróság döntésének - amely a 66/1991es ABhatározatban testesült meg - egy lényeges részét hadd idézzem.
