Országgyűlési napló - 1994. évi őszi ülésszak
1994. november 21 (35. szám) - A büntetőeljárásról szóló törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Kóródi Mária): - DR. SEPSEY TAMÁS (MDF):
2134 Ez utóbbi az, ami igazából fontos, és nagyon örülünk annak , hogy az előkészítés során nem merült fel egyetlen egy párt részéről, tehát sem a kormánypártok, az MSZP és az SZDSZ részéről, sem pedig az ellenzéki pártok részéről, hogy a jelöléssel kapcsolatban az eddig kialakult parlamenti szokásokat és parlamenti gy akorlatot megváltoztassuk. Ez fontos garancia a Fidesz számára, és ezért is tudja jó szívvel támogatni ezt a törvényjavaslatot. Eddig a parlament három alkalommal választott alkotmánybírót: először 1989. november 23án öt főt, 1990. július 2án újabb öt fő t, majd néhány héttel később, július 24én - miután Solt Pál a Legfelsőbb Bíróság elnöke lett - egy főt választott meg. A Fidesz azt szeretné, hogy az a gyakorlat, amely ezt a parlamentet valamennyi választáskor jellemezte, vagyis hogy az alkotmánybíróságr a, az alkotmánybírói tisztre a jelölések egy előkészítő bizottságban fogalmazódtak meg, és már csak olyan jelöltek neve került a parlament elé, akiket valamennyi párt jó szívvel tudott támogatni. Ezt a gyakorlatot mindenképpen folytatandónak és a következő két bíró megválasztása esetében is követendőnek tartjuk. Ez a megválasztási arány az elmúlt három alkalommal 90% fölötti volt, tehát lehet azt mondani, hogy a parlament lényegében ellenszavazat nélkül, valamennyi - tehát kormánypárti és ellenzéki - párt k onszenzusát is élvező módon választotta meg az alkotmánybírókat. Remélem, hogy ez a következő két alkotmánybíró megválasztása esetében is így lesz. A törvény elfogadása után nyilván haladéktalanul el kell kezdeni a tárgyalásokat, hogy a két helyre a megfel elő személyeket megtaláljuk, hiszen az alkotmány szerint december végéig a két személynek a jelölésére és megválasztására sor kell hogy kerüljön. Amennyiben olyan konszenzus lesz az alkotmánybírák személyében is, mint ahogy a törvénymódosítás tekintetében, akkor azt gondolom, hogy ez a munka elvégezhető. Köszönöm a figyelmet. (Szórványos taps.) ELNÖK (dr. Kóródi Mária) : Megköszönöm Áder János felszólalását. Megkérdezem képviselőtársaimat, hogy kíváne még valaki felszólalni. (Senki sem jelentkezik.) Nem kív án. Mivel több képviselőtársunk felszólalási szándékot most nem jelzett, az általános vitát elnapolom. Lezárására és a határozathozatalra holnap délután kerül sor. A büntetőeljárásról szóló törvény módosításáról szóló törv ényjavaslat általános vitájának folytatása ELNÖK (dr. Kóródi Mária) : Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a büntetőeljárásról szóló törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása és lezárása. Az előterjesztést T/153. számon, a bizottságok ajánlásait pedig T/153/23. számon kapták kézhez képviselőtársaim. Először az írásban előre jelentkezett felszólalóknak adom meg a szót. Soron következik Sepsey Tamás, a Magyar Demokrata Fórum részéről. DR. SEPSEY TAMÁS (MDF) : Tisztelt elnök asszony, köszönöm a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! Egy általános vita végén meglehetősen hátrányos helyzetben van a felszólaló, hisz' mi újat mondhat. Másrészt viszont előnyös a helyzete, mert az előtte felszólalókhoz kapcsolódván esetleg már most reflek tálhat olyan alapvető kérdésekre, amelyek a részletes vita során a módosító javaslatokban fognak kikristályosodni. Az elhangzott felszólalások szövegét átolvasván úgy érzem, egy dolgot okvetlenül le kell szögezni. A büntetőeljárásjogi törvény módosítása s orán Magyarországnak nem kell szégyenkeznie, hogy nem mindenben egyezett meg idáig a büntetőeljárási törvényünk a nemzetközi normákkal. Mert a törvényünknek vannak olyan szakaszai is, amelyek jóval több jogot biztosítanak az eljárás alá