Országgyűlési napló - 1994. évi őszi ülésszak
1994. november 1 (29. szám) - A név szerinti szavazás eredmények ismertetése - Az EXPO '96 Budapest Nemzetközi Szakkiállítás megrendezésének lemondásáról szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (dr. Salamon László): - DR. DORNBACH ALAJOS (SZDSZ):
1643 Éppen ezért szeretném kérni a korm ányt, hogy 15 nappal az állítólagos szavazás előtt pontosan mutassa ki, hogy mibe kerül a világkiállítási költség a kerítésen belül, milyen előrehaladott előkészületek folytak az országunk különböző területein, és milyen károk származnak abból, ha elmarad a világkiállítás. Szeretném, ha kimutatná a kormány azt is, hogy milyen bevételtől esik el kis országunk a politikai káron túl, amennyiben nem kerül megrendezésre a kiállítás. Ugyanakkor az előbb elmondott három költségvetési tételt egyetlenegy lapon szere tném, ha föltüntetnénk egymás mellett, hogy az egyszerű ember is világosan el tudja dönteni, hogy valójában gazdasági szempontból olyan sokba kerülnee a költségvetésnek a világkiállítás megrendezése. Még egy szót szeretnék szólni, ugyan nagyon foghíjasok a Ház padsorai, de én az egész Ház képviselőihez szeretnék szólni a' vonatkozásban, hogy egyetlenegy kis ország Magyarország, amely Európa közepén a saját határaival veszi magát körül... (Derültség a bal oldalon.) .., és a világkiállítás... Lehet, hogy ez n evetséges önöknek, sajnos, én máshogy látom, nem innen, hanem a földről, máshogy látom, amikor Romániában járok, Erdélyben, és máshogy látom, amikor Szlovákiában járok, és a volt magyar területeken járok. Éppen ezért úgy gondolom, hogy a világkiállítás meg rendezése szorosabbá tenné a kapcsolatokat, gazdasági kapocsként működhetne egy kis Magyarország számára Európa közepén. S büszkék lehetnének a határon kívülre nem önszántukból szakadt magyar honfitársaink, hogy íme, ez a kis Magyarország Európa közepén a világkiállítás megrendezésével szintén gazdasági úttörő szerepet játszott, és nem lenne közömbös minekünk, magyaroknak itt, Európában, hogy ez a kis ország elsőként rendezi meg a gazdasági változás útmutató világkiállítását, és ehhez kérném, szerettem voln a kérni minden képviselőnek a segítségét. És ha már többségben van a kormány e parlamenten belül, adjuk meg a lehetőséget a magyar népnek, hogy szavazhasson, amit egyébként a százezer aláírás kötelezővé tesz e Háznak és a kormánynak, de ne majd márciusban, amikor már késő lesz, amikor már fizikailag sem lehet megoldani a világkiállítást. Szeretném segítségképpen súgni a kormánynak, hogy óriási politikai veszteség éri kis országunkat, ha a kormányok, egymást követő kormányok nem következetesek. Hogyan várjuk azt, hogy mi magyarok itt Európában üres zsebbel, alacsony technológiával megmaradjunk? Hogyan várjuk, hogy jöjjön ide a nagytőke, hogyha négyévenként mindig más és más politikai irányt váltók lesznek a kormányok? A nagytőke tízhúsz évre próbál berendezk edni! Bizalmatlanná válunk, politikai bizalmatlanság lesz kis országunkban, nem beszélve a magyar nép csalódottságáról, hisz' nézzük meg, hogy nincs egyetlenegy lehetőség sem ma Magyarországon, egyetlenegy kibontakozási lehetőség sem! Adjuk meg a magyar né pnek a lehetőséget a kibontakozáshoz, szólítsuk meg a magyar népet! De ne fenyegessük adózással! Higgyék el, hogy vannak vállalkozók, és örömmel jelentem be itt, és kérem, hogy csatlakozzék minden képviselő hozzá, az én vállalatomnál több száz ember dolgoz ik, egyheti bérünket felajánljuk arra, hogy a Világkiállítási Alapba befizessük. Higgyék el, hogy nem egy korsó sörön múlik Magyarország megmaradása gazdasági szempontból! És ez igen nagy lépés lenne a kormánynak, mert ha netán márciusban fog szavaztatni, hogyan fogja végrehajtani a szavazás esetleges pozitív eredményét - kérdezem én magunktól. Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps a jobb oldalon.) ELNÖK (dr. Salamon László) : Köszönöm. Kétperces felszólalási lehetőséget kért Dornbach Alajos - ügyrendi kérdésben, gondolom. DR. DORNBACH ALAJOS (SZDSZ) : Tisztelt Alelnök Úr! Tisztelt Ház! Lényegében az elnök úr, amikor félbeszakította Morvai képviselő urat, ugyanazt mondta, amit én szándékoztam mondani, mégis azért ismétlem meg, mert elnök úr rendkívü l lojálisan és nagyon udvariasan hozta tudomására a képviselő úrnak azt, ami a Házszabály szerint egy elég szigorú szabály, különösen az új Házszabály hangsúlyozza, hogy a részletes vita során kizárólag a benyújtott módosító javaslatok fölött zajlik a vita . S kérem, hogy ezt a