Országgyűlési napló - 1994. évi őszi ülésszak
1994. október 25 (27. szám) - Bejelentés önálló indítványok bizottsági kiadásáról - A helyi önkormányzatok címzett és céltámogatási rendszeréről szóló 1992. évi LXXXIX. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat határozathozatala - ELNÖK (dr. Gál Zoltán):
1451 Ki mondom a határozatot: az Országgyűlés a miniszteri választ 160 szavazattal, 34 ellenszavazattal, 13 tartózkodás mellett elfogadta. Tisztelt Országgyűlés! Tájékoztatom önöket, hogy a mai napra több interpelláció, kérdés nincs, ezért korábban fejezzük be ülé sünket, mint azt előre terveztük. Felhívom figyelmüket, hogy most, a szünetben a házbizottság rövid ülést tart, amelyen a délelőtt kibontakozott ügyrendi vita kapcsán a Házszabály 50. §ának (3) bekezdését értelmezzük. Megkérem az alkotmányügyi bizottság e lnökét, hogy a házbizottság ülésén vegyen részt. Most húsz perc szünet következik. Kérem képviselőtársaimat, ezt követően pontosan jelenjenek meg, mert szavazások következnek. (Szünet: 16.12 - 17.02 Elnök: dr. Gál Zoltán Jegyzők: Nahimi Péter, Sasvári Sz ilárd) ELNÖK (dr. Gál Zoltán) : Tisztelt Országgyűlés! Megkérem képviselőtársaimat, foglalják el helyüket. (Rövid szünet után.) Tisztelt Országgyűlés! Felhívom képviselőtársaim figyelmét, hogy minél később kezdjük meg a munkát, annál tovább fog tartani a ma i ülésnap. (Zaj. - Derültség. - Közbeszólás az MSZP soraiból: Örök igazság! - Für Lajos: Itt ülünk már régóta!) Mindig annak mondják, aki ott van. Bejelentés önálló indítványok bizottsági kiadásáról ELNÖK (dr. Gál Zoltán) : Tisztelt Országgyűlés! A bizottsági elnöki értekezlet javaslata alapján a Házszabály 27. § (2) bekezdésében, valamint a 79. § (1) bekezdésében foglaltaknak megfelelően bizottsági ajánlás elkészítésére a következő bizottságokat jelölöm ki: a büntetőeljárás ról szóló törvény módosításáról szóló törvényjavaslatra kijelölöm az alkotmányügyi bizottságot és az emberi jogi bizottságot; a fogságfenyítés bírósági felülvizsgálatáról szóló törvényjavaslatra kijelölöm az alkotmányügyi bizottságot, a honvédelmi bizottsá got és az emberi jogi bizottságot; az egészségügyről szóló 1972. évi II. törvény módosításáról szóló törvényjavaslatra kijelölöm az alkotmányügyi bizottságot, a szociális bizottságot és az emberi jogi bizottságot. A felsorolt mindhá rom esetben az alkotmányügyi bizottság az első helyen kijelölt bizottság. Az ügyvédségről szóló 1983. évi 4. törvényerejű rendelet módosításáról szóló törvényjavaslatra kijelölöm az alkotmányügyi bizottságot. A helyi önkor mányzatok címzett és céltámogatási rendszeréről szóló 1992. évi LXXXIX. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat határozathozatala ELNÖK (dr. Gál Zoltán) : Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a helyi önkormányzatok címzett és céltámogatási rendszerér ől szóló 1992. LXXXIX. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat határozathozatala. Az előterjesztést T/50. számon kapták kézhez képviselőtársaim. Emlékeztetem képviselőtársaimat, hogy a részletes vita lezárását követően nem került sor a miniszteri válas zadásra, ennek megfelelően megadom a szót Világosi Gábor államtitkár úrnak a válasz megadására.