Országgyűlési napló - 1994. évi őszi ülésszak
1994. október 25 (27. szám) - Az EXPO '96 Budapest Nemzetközi Szakkiállítás megrendezésének lemondásáról szóló törvény-javaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Kóródi Mária): - SZALAY GÁBOR (SZDSZ):
1394 Így aztán, tisztelt képviselőtársaim, a népszavazás eredményeként könnyen olyan helyzet állhat elő, hogy népszavazás fog rendelkezni az expó m egrendezéséről, miközben pénzt a költségvetés minderre nem fog tudni allokálni. Ez lesz azután a tökéletes patthelyzet. S közben ismét jelentős pénzek folynak el majd természetesen a jövő február előtt aligha megrendezhető népszavazásra. S persze addig mar ad minden a mostani helyzetben: marad a bizonytalanság. Ez az egész, parlamentben folyó expóvita, majd döntéshozatal sem azért ígérkezik nehéznek, s - kimenetelétől függetlenül - utólag vitathatónak, mintha bárki feltételezhetné, hogy ül itt köztünk akár e gyetlen olyan képviselő is, aki nem a legjobbat akarja hazájának, hanem azért, mert a legjobbat különféleképpen látjuk elérhetőnek, megvalósíthatónak, s ha egymás érveire - jó esetben - figyelünk is, mindig még jobbnak vélt ellenérveket tudunk válaszul fel sorakoztatni. Mint azt a legelején említettem, nem kívánok itt az érvek és ellenérvek sokaságára kitérni, hiszen másról sem szól ez a legújabb nekifutásában is hetek óta tartó expóvita. Az érvek tengeréből még csak kiemelni sem kívá nok olyanokat, melyek számomra, mondjuk, elfogadhatóak lennének, vagy leginkább elfogadhatatlanok lennének. Összesen csak azt szeretném önök elé tárni, hogy a döntő pillanatban - hiszen végül mégiscsak mindannyiunknak választani kell , miért az "igen" gom bot fogom megnyomni, és miért kívánom támogatni a kormány előterjesztését. Nem azért, tisztelt képviselőtársaim, mert hat év óta, amióta az expótémával - többékevésbé persze érintőlegesen, először politizáló emberként, majd országgyűlési képviselőként - f oglalkoztam és foglalkozom, a szakkiállításra én mindeddig nemet mondtam. Nem is azért, mert választókerületem választópolgárai e véleményem ismeretében szavaztak vagy nem szavaztak rám 1990ben és '94ben. S nem is azért, mert kormánypárti képviselőként e z lenne jelen pillanatban a tőlem leginkább elvárható, hanem alapvetően azért, tisztelt képviselőtársaim, mert ha nehéz helyzetben lévő gazdaságunkon segíteni szeretnénk, akkor meggyőződésem szerint 45 milliárd forint költségmegtakarítás, még ha az két köl tségvetési évre vonatkozik is, számít. Az is tétel, konkrétum, míg a vele szembeállítható akár eszmei, akár anyagi haszon legfeljebb csak remélhető, valószínűsíthető - jó esetben. De hát, sajnos, erre, mifelénk a jó esetek elég ritkán szoktak bekövetkezni és megtörténni. A múlt heti vitában az általam rendkívül nagyra becsült Szabó Iván képviselő úr, frakcióvezető úr egy különös formállogikai okfejtéssel oda jutott el, hogy az expó meg nem rendezésével szerinte realizálható költségmegtakarítás nem jelenth etne többet, mint állampolgáronként 67 forintot ez évben és 42 forintot jövőre: egy fél korsó sör árát. A hasonlat plasztikus, tőle megszokottan szellemes, könnyen megragadja az ember fantáziáját. Csak azt hiszem, hogy igen távol áll a valóságtól. A helyze t ugyanis az, hogy az osztást helyesen, nagyságrendi tévedés nélkül elvégezve, s a beszéde során később általa is elfogadott 45 milliárd forintból kiindulva mintegy 4500 forint jönne ki két év fejenkénti megtakarítása gyanánt, s akkor még nem vettük figyel embe azt, hogy jogosan és méltányosan nem tíz és félmillió magyar között kellene a 45 milliárd forint ezen képletes fiktív szétosztását elvégezni, hanem csakis az expót anyagi áldozatvállalással is támogatni hajlandó s jövedelemmel rendelkező lakosok közt - s a kettő között ugyebár igen nagy a távolság. Kétségtelen ugyanakkor, hogy a két költségvetési évre megoszló 45 milliárd forintos tétel egyévi része eltörpül a teljes évi GDPhez képest: nem éri el annak 1 százalékát. Ugyanakkor azonban az sem vitatható , tisztelt képviselőtársaim, hogy ilyen kevéssé jelentősnek mondható tételek sokaságának nagyvonalú kezelése juttatta el gazdaságunkat a mostani helyzetbe, s lökné tovább, ha egyszer valahol mindennek megálljt nem parancsolnánk. Ennek, az én véleményem sze rint, most és itt ideje van. (11.10) Ha úgy gondolnánk ugyanis, hogy ez a kis tétel még igazán belefér a deficit nagy batyujába, akkor mit fogunk mondani, tisztelt képviselőtársaim, a szociális, egészségügyi, oktatási és más szférák igényeinek növekedése l áttán, melyek az éves GDPhez viszonyítottan önmagukban ugyancsak nem túl jelentős nagyságrendű tételeknek lehetnének minősítve.
