Országgyűlési napló - 1994. évi őszi ülésszak
1994. október 11 (23. szám) - A Magyar Köztársaság 1994. évi pótköltségvetéséről szóló törvényjavaslat részletes vitájának folytatása és lezárása - ELNÖK (dr. Salamon László): - DR. KELEMEN ANDRÁS (MDF):
1110 Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Hölgyeim és Uraim! A módosító indítvány, amely Csapody Miklós és az én n evemen került a tisztelt Ház elé, a tegnap kapott összefoglaló jelentésben a 165. sorszámot viseli és eredetileg a T/60. törvényjavaslatnak a 17. számú módosító javaslata. Ez a 9. számú melléklet egy tételével foglalkozik. Ugyanis a pótköltségvetés kevésbé sújtja ugyan a Külügyminisztériumot, mint más tárcákat, de ez a kerekítve 52 millió forint is komoly működési gondokat okozhat, amivel a magyar diplomácia kereteit meg kívánják rövidíteni. A minisztériumnak már jelenleg is 257 millió forint hiánya van. Ez az összeg a minisztérium gazdasági vezetése szerint az év végére körülbelül 750 millióra fog növekedni. Ehhez járul még a pótköltségvetés keretében ennek a bizonyos 52 millió forintnak a befizetése. Mi szükség van tulajdonképpen erre a számjátékra? A mini sztérium készpénzfizetési gondja már június előtt nyilvánvalóvá vált, s akkor a novemberi és a decemberi támogatásból előreütemezett összegekkel - ami 466 millió forintot tett ki - sikerült áthidalni a helyzetet. Az így csökkent támogatás miatt, amely az o któberi 430 millióval szemben novemberre és decemberre már csak 200200 millió volt, a Külügyminisztériumnak mindenféleképpen a kormányhoz kell fordulnia, s a hiányt előbbutóbb pótolni kell. Miért kell ezt a rossz helyzetet a pótköltségvetésben megfogalma zott összeggel még tovább rontani? Lehet ugyan azt mondani, hogy a Külügyminisztérium költségvetési nehézségei az előző kormány idején alakultak ki, de köztudomású, hogy a Külügyminisztérium fizetési egyenlege a sorozatos forintleértékelés miatt romlott me g ilyen mértékben; olyan mértékben, hogy valójában az 1992. évi bázison nyugodott a további évek, így a jelenleginek a költségvetése is. Ha nem a forintértéket nézzük, hanem a tényleges kiadás valódi értékét, akkor azt látjuk, hogy a béralapra jutó rész az akkori vásárlási árfolyamon 1992ben körülbelül 31 millió USA dollár megvásárlását tette lehetővé, ugyanez az összeg 1994ben már csak 23 millióét. A dologi kiadások tekintetében hasonló az értéktelenedés mértéke: amíg 1992ben - kerekítve - 56 millió ame rikai dollárt lehetett megvásárolni a rendelkezésre álló összegen, addig 1994ben 36 milliót. Ehhez járul a további leértékelés, és idénre ebből egy 100 millió forintos kiesést számolnak. Azt a tárcára jellemző különleges tényt, ami egyébként kö nnyen belátható, hogy a külügyi költségvetés 90 százaléka keménydevizanemekben kerül felhasználásra, ismételten a kormány és az Országgyűlés elé tártuk már az előző ciklusban is. Többek között a külügyi bizottságban a minisztérium többször is jelezte, hogy a forintleértékelés terheit a végtelenségig nem lehet úgymond "kigazdálkodni". Sajnos úgy ítélték meg, hogy eltúlozzuk a problémákat, és semmiféle kompenzációt nem tudtunk elérni. De a most tervezett elvonás - vagy ha úgy tetszik, befizetési kötelezettség - nem mutat megváltozott magatartást az új kormány részéről, vagy ha igen, akkor ellenirányban, hiszen a kompenzáció helyett a csökkentést követeli. Mondhatni, hogy a kialakult helyzet alapvetően az előző kormány és az akkori országgyűlési többség felelős sége. Azonban nyilvánvaló, hogy a politikai szféra nem mozog légüres térben. A volt ellenzéki, immár függetlennek mondott hírközlés folyamatosan azt sugallta, hogy a Külügyminisztérium pazarló intézmény, s felesleges dolgokra költi pénzét. Mindannyian jól tudjuk, hogy ez a kép alapvetően hamis. Mint ahogyan az államigazgatás és a közigazgatás ésszerűsítése sem jelenthet egyszerűen forráselvonást, hiszen megfelelő igazgatási színvonal nélkül, vagyis jól szervezett és jól fizetett, szakképzett állomány nélkül európai integrációs törekvéseink sem fognak sikerre vezetni. Ami a múlt kormányzati időszak Külügyminisztériumát illeti, nem szabad elhallgatni azt az egyébként sosem hangsúlyozott tényt, hogy a külügyminiszter többszörös kétségbeesett erőfeszítéseket tet t a kiadások megfogására, sokszor az egész minisztérium vezetésének fenntartásai ellenében is. Elrendelt takarékossági intézkedéseket, csökkentette a protokollkiadásokat, olcsóbb megoldásokat keresett a minisztérium műszaki hátterének fejlesztésében, csökk entette a külképviseleten dolgozók számát. Elrendelte például, hogy a futárútra kijelölt személy egyedül
