Országgyűlési napló - 1994. évi nyári rendkívüli ülésszak
1994. július 14 (4. szám) - A kormányprogram vitája - ELNÖK (dr. Salamon László): - DR. LATORCAI JÁNOS (KDNP):
137 Néhány alfejezet, programpont, például az iparpolitika, az idegenforgalom annyira üres, hogy nyilvánvalóan csak a teljeskörűségre való törekvés magyarázhatja szerepeltetésüket. Az el őzőek alapján magától értetődő, hogy az egymásnak ellentmondó, rövid távú célokon belüli prioritásokat, azok társadalmi elfogadtatását a kormány érdekegyeztetéssel, szociális megállapodással kívánja megoldani. Ha, tételezzük fel, ezt a paktumot sikerül a m unkaadókkal és a szakszervezetekkel megkötni, akkor is számolni kell a restrikciós intézkedések, a bérkiáramlás fékezése, a fogyasztás korlátozása negatív gazdasági és társadalompolitikai hatásaival. A programban a privatizációra irányuló javaslatok többsé gében öncélúnak tűnnek. Ha a privatizáció gyorsítása a cél, önkéntelenül vetődik fel a kérdés: ez hogyan egyeztethető össze a növekvő tőkebevonás igényével, azaz hogyan biztosítható ehhez a kereslet? Kétséges a vagyonkezelő szervezetek azonnali összevonásá nak és a privatizációs törvények azonnali megváltoztatásának célszerűsége is, hiszen amennyiben a privatizáció gyorsítása a cél, ez az átszervezés épp a privatizálás egy esetleg még hosszabb megtorpanását, fékezését is jelentheti. A változtatási szándékokb ól a kötelező versenyeztetés, mint garanciális elem háttérbe szorításával éppen annak az osztogatási jellegnek a megerősödésével lehet számolni, amely annyiszor elhangzott az MSZP ellenzékiségéből fakadóan. A programból az sem derü l ki, hogy a kormány hogyan akarja erősíteni az Országgyűlés privatizációs ellenőrző szerepét. Gazdaságpolitikailag, a gazdaságélénkítés szempontjából az sem látszik szerencsésnek, hogy az összevont vagyonkezelő szervezetet a pénzügyminiszter felügyelete a lá helyezik. Ez a kormányzati átalakítás azt sugallja, hogy a privatizációs bevételek meghatározóan a költségvetés forrásoldalát fogják növelni, nem pedig a vállalatok helyzetének javítását, az elengedhetetlen reorganizáció végrehajtását. A veszteséges vál lalatok konszolidációját a program alapvetően a bankokra kívánja alapozni, ami megítélésünk szerint tévedés, hiszen kormányzati presszió és szerepvállalás nélkül nem teremthető meg a bankok érdekeltsége a kockázatos reorganizációs projectekben. A program a rról sem beszél, hogy a vállalati reorganizációt végül is ki végzi. Az államháztartás reformjára vonatkozó részből hiányzanak leginkább a számon kérhető négyéves számszerű célkitűzések. Ez a rész a feladat nagyságához képest elenyésző, rövid távú javaslato kat tartalmaz. Nincsenek számítások arra, hogy a költségvetési bevételt növelő és csökkentő tételeknek, valamint a kiadásokat jelentő és megtakarító intézkedéseknek mi lesz a várható hatása. Az iparpolitika, mint ahogy azt az előzőekben már jeleztem, rendk ívül vérszegény. Nem derül ki, hogy a kormány tulajdonképpen ezen eszközök és célok felhasználásával mit és hogyan akar elérni, a gazdaságot végül is hogyan, miből akarja finanszírozni. A programtervezet nem foglalkozik a hazai ipar jövőképével, a moderniz áció feltételeinek megteremtésével, a források biztosításával, a kooperációs kapcsolatok bővítésével, a multinacionális vállalatok iparpolitikai szerepével, a belföldi fogyasztás visszafogásának az ipari keresletre gyakorolt hatásával. Tisztelt Ház! A rövi d távú gazdaságpolitikai intézkedések felsorolásszerűen ismétlik a kormányprogramot, minden indoklást mellőzve, a lehető legkevésbé számon kérhető módon megfogalmazva a feladatokat. Emellett ellentmondásokat is tartalmaznak, néhányat szeretnék részletezni. A növekedés feltételeinek megteremtését szolgáló célok között az exportfejlesztés, a munkahelyteremtés szerepelnek ugyan, de ezek költségkihatását a program nem vizsgálja. Kérdéses, hogyan férnek ezek bele a költségvetési egyenleg javítására irányuló töre kvésekbe. Az előirányzott normatív beruházásösztönzés nem preferálja sem a belföldi befektetőket, sem a kis- és középvállalkozásokat. A csődtörvény módosítása megítélésünk szerint szükséges, de kérdéses: végső soron ki finanszírozza majd az adott vállalat veszteségeit?
