Országgyűlési napló - 1994. évi tavaszi ülésszak
1994. március 9. szerda, tavaszi ülésszak 11. nap (368.) - A bírósági végrehajtásról szóló törvényjavaslat, valamint a polgári perrendtartás kiegészítéséről szóló törvényjavaslat együttes általános vitája - ELNÖK (Dornbach Alajos):
836 kell a proletariátus osztályharcát az elnyomókkal szemben. Ez a harc a végrehajtási törvényben rendkívül eltúlzott adósvédelmi szabályokat jelentett. Nos, a Kormány előterjesztése ebben a rendkívül fontos kérdésben nem jelent számottevő v áltozást. A legsúlyosabb kifogásunk a törvényjavaslattal szemben az, hogy bár némi elmozdulás regisztrálható, lényegében még mindig túlzott benne az adósvédelem. A törvényjavaslat még mindig tartalmazza azt a szocialista megoldást, hogy az adósnak számotte vő jogai vannak annak meghatározásában, hogy a végrehajtás milyen vagyontárgyakból és milyen sorrendben történjék. A törvényjavaslat mint ördög a tömjénfüsttől, úgy fél attól, hogy az adóssal szemben egyszerre több helyen folyjék végrehajtás, gondolom, adó svédelmi, szociálpolitikai megfontolásból. A szociálpolitikát nem lehet eléggé komolyan kezelni 1994ben a magyar Országgyűlésben, csakhogy itt a Kormány egy óriási félreértés áldozata. Arról van szó, tisztelt Országgyűlés, hogy kell csinálni egy hatékony, a jelenleginél sokkal hatékonyabb szociálpolitikát, és kell csinálni egy hatékony, a jelenleginél sokkal hatékonyabb végrehajtási törvényt. Talán nem felesleges feltenni a kérdést, hogy mi is a modern szociálpolitika lényege. A modern szociálpolitika lény ege – anélkül, hogy definíciót adnék – az, hogy az önhibájukból leszakadt és rendkívül nehéz helyzetbe került embertársainknak az emberi élethez méltó életszínvonalat a társadalom biztosítja. A szociálpolitika terheit tehát az egész társadalomnak kell bizt osítani az arányos közteherviselés elve alapján. Abban az esetben azonban, ha a bírósági végrehajtásról szóló törvény érvényesít szociálpolitikai szempontokat, akkor az egyébként amúgy bizonyára védelemre és a társadalom támogatására szoruló adós esetében a terheket nem a társadalom viseli, hanem egyesegyedül a hitelezők. (12.10) Ha az adós munkabérének csak a 33%át lehet végrehajtásra levonni, akkor a bíróság által jogerősen megítélt, tehát jogos tartozást havonta 67%ban annak kell állnia, akinek az öss zeg járna. Ez a megoldás – azt hiszem, ez könnyen belátható – először is igazságtalan a hitelezővel szemben, másod, de nem utolsósorban pedig katasztrofális következményekkel jár a gazdaság egészére nézve. Ma rengetegen panaszkodnak – és okkal panaszkodnak – arra, hogy milyen nehéz hitelhez jutni, és ha egy vállalkozó mégis hitelhez jut, a hitel összegének háromszorosát kell biztosítékul letenni. Mindannyian tudjuk, mindez mennyire károsan hat a gazdaság fej lődésére. Nos, tudniuk kell, hogy a bankok, a hitelezők azért kérnek ilyen aránytalanul hatalmas biztosítékot hiteleikre, mert a végrehajtási törvényben meglévő adósvédő rendelkezések miatt nem lehetnek biztosak abban, hogy jogos követelésüknek – amelyet a bíróság is jogerősen megítélt – érvényt tudnak szerezni. Tisztában kell tehát lennünk azzal, tisztelt Országgyűlés, hogy a végrehajtási jog adósvédő rendelkezései igazságtalanok a hitelezőkkel szemben, és igen nagy kárt okoznak a gazdaság egészére nézve. Úgy ítéljük meg tehát, hogy a Kormány súlyos szakmai tévedést követett el, amikor ezt a szocialista örökséget átemelte a rendszerváltás utáni végrehajtási törvény tervezetébe. Nem szabad a szociálpolitikát öszszekeverni a végrehajtási joggal. A végrehajtás i jognak a hitelező pártját kell fognia, és ha az adós számára ez a végrehajtás elviselhetetlen terhet jelent, akkor valóban a szociálpolitikának kell a segítségére sietnie. Úgy véljük, ezzel a szakmai hibával – bármilyen jóhiszemű is a Kormány előterjeszt ése – nem lehet elérni azt a célt, amelyet pedig el kívánunk érni. Ez pedig a hatékony végrehajtási eljárás és a jogbiztonság lenne. A törvényjavaslat ezen hibáit módosító indítványokkal megpróbáljuk majd kiküszöbölni. Abban az esetben, ha a Kormány ezútta l – és kivételesen – kész az ellenzék, az SZDSZfrakció jó szándékú, segítő és szakszerű észrevételeit meghallgatni, azokhoz konstruktívan viszonyulni, presztízsszempontjait az ország érdekében félretenni, akkor mi is készséggel fogjuk a törvényjavaslatot támogatni. Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps az ellenzék soraiban.) ELNÖK (Dornbach Alajos) :