Országgyűlési napló - 1994. évi tavaszi ülésszak
1994. március 1. kedd, tavaszi ülésszak 8. nap (365.) - A szövetkezetekről szóló 1992. évi I. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Dornbach Alajos): - GÉCZI JÓZSEF ALAJOS, DR. (MSZP)
505 törvényt csináljon, amely a szakszövetkezeteknek egy üzemképes, működőképes átalakulását lehetővé teszi. Ebből se lett semmi. Később ugyan már mondott néhány mezőgazdasági jellegű b eszédet, de hát azok már ezt a törvényt nem befolyásolták. Tüzérségi tűz alatt folyt a végrehajtás. Juhász Pál erről már szólt, s többször szó volt róla a Parlamentben is. De nem árt újra és újra emlegetni, mert még mindig nem tudjuk eléggé, hogy valóban k ét választása volt a szövetkezeti tagoknak: együtt maradni véd- és dacszövetségben, elriasztani a külsőket, a kiválni szándékozókat. Volt persze olyan is, ahol ez csak az első fázis volt, a végén mégis felbomlott a játék, és a végén mégiscsak széthordták. A másik lehetőség az volt, hogy széthordani, szétszedni az egészet, aki bírja, marja alapon. Itt nyilván elvitték a gépeket, az élő állatokat, és ott maradt a működő vagyonnak immár működésképtelenné vált jelentős része az ebek harmincadján. Sokan ekkor is naivak voltak, az agrárértelmiség is és mi is. Sokan azt hitték, hogy a törvényt úgyahogy, mégiscsak megpróbálják végrehajtani, és ezek után majd egy jóindulatú politikára, jóindulatú államra számíthatnak. Nagyon sok olyan hely volt, ahol éppen ezért a ki válni szándékozókat egyből kiengedték, és arra gondoltak, hogy aki még ezek után ott marad, az majd most már egy stabil gazdálkodásban gondolkodhat. Később, amikor jöttek az egyéb támadások, azt látták azok, akik bent maradtak, hogy az ő vagyonuk egyre ért éktelenedik, hiszen a szövetkezet megy tönkre, úgy, ahogy az egész magyar mezőgazdaság is csúszott szépen lefelé az elmúlt években. Ezért nyilván mindenki úgy volt vele, hogy most már egyre kevésbé érdekelte a munkahelye és a községi vagyon, hanem úgy volt vele, hogy viszi haza. Azt is hozzáteszem, hogy az elmúlt hónapokban egészen új jelenséggel is találkoztam néhány alföldi faluban. Kezd összeállni a falu arra, hogy a még megmaradt majorokra valamilyen formában, önkormányzati segítséggel mégis mentőkötele t dobjon. Ezek az újabb illúziók is hamar szertefoszlottak, hiszen jött az agrárértelmiség lestricizése, amelynek kapcsán Sárossy államtitkár úrral volt alkalmam itt, a Parlamentben beszélgetni. Zavart okozott az is, hogy a részaránytulajdon ügyében – mint már említettem – későn ébredtünk, és a részaránytulajdonosokat, akik még legalább annyira vagy sokkal jobban kötődnek a mezőgazdasághoz általában, mint a kárpótlásra jogosultak, hiszen ők többségükben, szinte 90%ban ott élnek a falun, ezeket a tulajdono kat elfelejtette a Parlament rendezni. Majd amikor rendezte, az nem volt összhangban a szövetkezeti törvénnyel, és ezeknek a kijelölése és egyebek újabb belső szétzilálása felé vitte a szövetkezeteket. Ráadásul nem sikerült ehhez forrást teremteni, nem sik erült rendesen lemenedzselni, ezért sok helyen el is halt a részaránytulajdon osztozása, kiosztása, és így most sem a szövetkezet nem tudja, hogy mi lesz, sem a tulajdonosok nem tudják. Jött egy módosító javaslat, erről is említést tett Zsiros Géza úr, 92 decemberében, és ezt valóban elszabotáltuk. Mert úgy éreztük, és biztosak voltak benne, hogy egy utolsó előtti napon, a végrehajtás utolsó fázisában levő törvénybe nem szabad belenyúlni olyan formában, ami az addigi jogszerű megállapodásokat szétrúgja, és a szerzett jogokat is elbizonytalanítja. Ezek után született meg 93 februárjában – vigaszágon – a vegzálási törvénynek is becézett valami, amiből is a végén az jött ki, hogy az FMhivatalok felhatalmazást kaptak arra, hogy hatósági jogkört gyakoroljanak a törvény végrehajtása ügyében. Úgyhogy itt is az FMhivatalok jóindulatától is függött, de végül is járták a földeket, és aki még hitte volna, hogy konszolidált világ fog következni, az most tudhatta, hogy nem az lesz. Furcsa módon késlekedtek a cégbírósági bejegyzések is, hiszen egy olyan törvény végrehajtásának ellenőrzését fokozták, amelyre az illetékesek nem mertek végrehajtási rendeletet adni. Értelmezési kísérletek voltak. Mindenki a saját értelmezését tartotta jónak, de nem volt egyértelműen végrehajt ható iránymutatás. Természetesen történtek jogsértések, mulasztások is, de többségében egyszerűen a formai végrehajthatatlanság miatt állt meg az átalakulás.
