Országgyűlési napló - 1994. évi tavaszi ülésszak
1994. február 28. hétfő, tavaszi ülésszak 7. nap (364.) - Az ülés tárgysorozatának elfogadása - A név szerinti szavazás eredményének ismertetése - A termőföldről szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (Vörös Vince): - SZABÓ LUKÁCS (MIÉP)
472 800 millió dollárért az ország termőföldterületének egésze megvásárolható. Szinte hihetetlen, hogy ennyi pénzért az ország területének 90%a megvásárolható lenne. Gondoljunk arra, hogy Soros György egyetlenegy spekulációjával az elmúlt évben, amikor megingatta az angol fontot, egymilliárd dollárt keresett. Tehát ez azt jelenti, hogy egy ilyen Sorosféle spekulációból vastagon meg lehetne venni az ország területének 90%át. Az osztrákok már itt vannak. Különböző machinációkkal, törvényes kiskapukkal, illetve a törvények megkerülésével máris termőföldtulajdonhoz, birtokhoz jutottak NyugatMagyarországon, különösképpen a Fertő tó vidékén. Egészen a legutóbbi időkig mezőgazdasági művelési eszközökkel, traktorokkal jöttek és jöhettek át a határon, mert néhány kilométerre volt az Ausztriában lévő földjüktől. Sőt Ausztriában – és természetesen m ás európai országokban is – hirdetések jelennek meg, hogy hektáronként 28000 schillingig terjedő áron Magyarországon földtulajdont lehet vásárolni. Sőt, magyar állampolgárok, akik jogászok, vagy annak adják ki magukat, járják az osztrák parasztszövetségek et, és ajánlják a szolgálataikat. Az a kérdés, meddig engedhetjük, hogy ez a veszély továbbra is itt lebegjen Damoklesz kardjaként a fejünk fölött. Ma felkeresett többünket Burgenlandból az osztrák parasztszövetség két képviselője és ők tiltakoztak ellene – ők, az osztrák parasztszövetség – , hogy osztrák parasztok földet vegyenek Magyarországon. (19.20) És az alapvető érvük az volt, hogy nem akarják, hogy a két nép, a két parasztság egymással szembekerüljön! És megdöbbentő ezzel szemben az, hogy vannak olya n magyar állampolgárok, felelős beosztásban, akik ezt lehetővé akarják tenni! A cukoriparban jelentős részesedést szereztek osztrák cukorgyárak, és most nagy kampányba kezdtek az osztrák parasztok körében, hogy vásároljanak Magyarországon földet és termelj enek cukorrépát. Most kérdés, hogy kinek a munkahelyét veszélyezteti ez – és főleg, mennyiért veszélyezteti… Tehát hektáronként 28000 schillingig! De ha 200000 schillinget adnának, mint amennyit Ausztriában meg kell adni egy hektárért, akkor sem eladó! Me rt amiről önként lemondunk, az soha vissza nem szerezhető. Dr. Török Fernc képviselőtársam különböző pártoknak a földtörvénnyel kapcsolatos véleményét bírálta, minősítette. Sajnos, nem tudtuk meg tőle, hogy a Magyar Igazság és Élet Pártja véleményéről e ké rdésben milyen állásfoglalást alakított ki, ugyanis azt mondta, hogy nem minősíti. Én viszont veszem a bátorságot és megdöbbenésemnek adok kifejezést, ugyanis pozitív meglepetés volt, nagy meglepetés a számomra az, hogy dr. Török Ferenc képviselőtársam nag yon is követendő, nagyon pozitív véleményt alakított ki a földtörvénnyel kapcsolatban. Szinte nem volt olyan megjegyzése, amellyel – kisebb módosítással – ne lehetett volna azonosulni. Ezzel szemben nagy kár, hogy a frakciója egészen más álláspontra helyez kedik, mert alig egy fél évvel korábban a szabad demokraták frakciója – a FIDESZhez hasonlóan – elképzelhetőnek, sőt szükségesnek tartotta a külföldi tőke megjelenését a földek felvásárlásában is. Azt kell tehát mondanom, míg dr. Török Ferenc véleményével azonosulni tudunk, az SZDSZ véleményét – most a legújabbat – egyszerű kampányfogásnak tudjuk be, mert a mi fülünkben még ugyanaz cseng, mint a kárpótlás idején, hogy a gyilkosnak is adjunk 20000 Ftot meg az áldozatnak is. Ha most éppen nem választásra ké szülnénk, akkor megmaradt volna ugyanaz a liberális, határokon átnyúló, nemzeti hagyományokat tagadó véleményük, miszerint a termőföld nyugodtan eladható külföldi tulajdonba. A Kereszténydemokrata Néppártnak ezzel kapcsolatban a miénkkel teljesen azonos a véleménye, és erről dr. Török Ferenc képviselőtársunknak is rendkívül pozitív véleménye volt. Még egyszer felsoroljuk mi is, hogy csak belföldi magánszemély, az önkormányzat, magyar közintézmény és a magyar állam tulajdonában lehet termőföld a mi véleményü nk szerint is. Viszont lényeges meghatározni, hogy ki a belföldi magánszemély. Úgy véljük, hogy csak az életvitelszerűen, tehát éveken keresztül Magyarországon lakó magyar állampolgár jöhet számításba, és mindenki mást,