Országgyűlési napló - 1994. évi tavaszi ülésszak
1994. február 28. hétfő, tavaszi ülésszak 7. nap (364.) - Az ülés tárgysorozatának elfogadása - A név szerinti szavazás eredményének ismertetése - A termőföldről szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (Vörös Vince): - GAÁL ANTAL, DR. (MDF)
465 Annyit még kormánypárti képviselőként is el kell ismernem, én is úgy gondolom, hogy szerencsés lett volna, ha a föl dtörvény tulajdonképpen párhuzamosan került volna tárgyalásra ezekkel az említett törvényekkel, hiszen éppen az összefüggés miatt nagyon praktikus lett volna az együtt tárgyalásuk. Itt rögtön idéznem kell Lakos képviselőtársamat – nem a mai hozzászólását, a kétperceseit, hanem még az eredeti fölszólalását – , amikor azt mondta, hogy politikai döntéssel, a kárpótlással tulajdonképpen a szövetkezetek szétverésének a kísérletét a törvényekkel megpróbáltuk, és ők végig – mármint az MSZP és személy szerint Lakos képviselőtársam is – ezzel szemben mindig a hatékonyságot, a piacgazdálkodás szabályait, a mezőgazdaság jövedelmezőségét vette figyelembe. Egyet ne felejtsünk el, az alapot, hogy miből indultunk ki. Abból indultunk ki, hogy évtizedekig volt egy szövetkezet i gazdálkodás azzal a tulajdonformával, szövetkezeti tulajdonnal, és ez ebben a formában, akárhogy is csűrjükcsavarjuk a kérdést, megbukott. Megbukott nemcsak Magyarországon, hanem valamennyi volt, úgynevezett szocialista vagy tervgazdaságú országban. Ha pedig így van, akkor annak a tulajdonformának, annak a mezőgazdasági gazdálkodási rendnek a megváltoztatása pontosan a piacgazdaság irányában történt, és pontosan a hatékonyság céljából. Tehát rendkívül rossz és logikátlan definíció volt, amikor Lakos képv iselőtársam azt mondta, hogy ezzel a hatékonyság ellen és a piaci szabályozás ellen léptünk. (18.40) (Boros Lászlót Trombitás Zoltán, Tóth Sándort Juhász Péter váltja fel a jegyzői székben.) Természetesen nem hiszem, hogy van olyan képviselőtársam ebben a Házban – ha mondta, ha nem mondta – , aki nem tudta, hogy a kárpótlással mint politikai cselekménnyel és döntéssel, bizony felborult a mezőgazdaságban az addig létező rend, amelyik a maga módján úgy ahogy működött és funkcionált. Azt is tudtuk – mert nem ke rülhettük meg – , hogy sok tulajdonos lesz, és még valamit tudtunk: azt is tudtuk, hogy a földtulajdon el fog válni a földhasználattól. Hozzá kell tennem rögtön, sőt még azt is tudtuk, hogy ez nem jó, mert nem lehet jó, hogy a földhasználat és a földtulajdo n nincs együtt. Most már csak arról kellene beszélni, s azon lehetne vitatkozni, hogy lebonyolíthattuk volnae mi úgy a kárpótlást, hogy politikai szándékunkat követve igazságot tegyünk és megakadályozzuk a tulajdon és a használat szétválását. Nem lehetett volna megcsinálni. Nem hiszem, hogy van olyan szakember, aki ma, 1994ben azt meri állítani, hogy megoldható lett volna. Ezzel kapcsolatban persze felmerült a Kisgazdapárt közvetlen visszaadási, reprivatizációs elképzelése, amellyel végül ezek a kisparcel lák most nem lennének, azt viszont mindig is mondtuk, most is mondjuk és tartjuk magunkat ahhoz, hogy a reprivatizációt nem tartjuk elfogadhatónak és akkor sem tartottuk elfogadhatónak. (Közbeszólás a Kisgazdapárt padsoraiból.) Ez az ismert vélemé ny, nekünk nem ez volt a véleményünk, és most sem ez a véleményünk. Továbbmenve: ami a Magyar Szocialista Párt álláspontját illeti, annak – ha végiggondolom az elmúlt három és fél év parlamenti vitáit, nagyon sokban részt vettem – , a fő vonulatát tulajdonk éppen mindig Lakos MSZPs képviselőtársam véleménye képezte. S nekem mindig az volt az érzésem – de ez tulajdonképpen nem csak érzés, hiszen sorolhatnám, idézhetném a kitételeket, amelyekben mindig azzal találkoztunk: szövetkezet kontra magántulajdon, kont ra farmergazdaság… Holott mi ez alatt a négy év alatt soha, egyetlenegyszer nem mondtuk, hogy a farmergazdaságot vissza szándékozunk állítani, és reális esélyét látnánk annak, hogy úgy visszaállítható, ahogy volt. Pont azt tudtuk, hogy ezt a kettőt nem leh et. Nem lehet továbbvinni a régi szövetkezeti gazdálkodási formát, és soha többet nem jön vissza – említhetem a 49es évet vagy a második szövetkezetesítést: az 1958 – 59es évet – az a kisparaszti gazdaság, ami akkor megszűnt. Nagyon egyszerű oknál fogva ne m lehet visszaállítani: sok év eltelt, és soksok változás történt a magyar faluban. A következő – ami nagyon sarkalatos pont – a termőföld, illetve a tulajdonlás felső határa, az a bizonyos 300 ha. Sokan elmondták itt is, hogy az tulajdonképpen lehetne 20 0 is, 400 is.
