Országgyűlési napló - 1994. évi tavaszi ülésszak
1994. február 15. kedd, tavaszi ülésszak 4. nap (361.) - Dr. Kónya Imre belügyminiszter együttes expozéja a Magyar Köztársaság Kormánya és Románia Kormánya között személyeknek a közös államhatáron történő átadásáról és átvételéről szóló egyezmény utólagos megerősítéséről szóló országgyűlési határozati javas... - KÓNYA IMRE, DR. belügyminiszter: - ELNÖK (Dornbach Alajos): - KÓNYA IMRE, DR. belügyminiszter:
259 megváltozását át lehet vezetni, az természetesen működésbe lép, már kezdeményeztük is. Tehát ez a probléma ezzel megoldható. Ami az itt felvetett Neszmélyt, illetve Almásneszmélyt illeti, nyilván ott i s erről lehet szó, hogy a bortörvényben is helytelenül szerepel. De ebben az esetben is megvan a lehetőség egy leegyszerűsített procedúrával ennek a korrekciónak a végrehajtására. De szeretném még egyszer hangsúlyozni, hogy ez semmilyen módon nem veszélyez teti ennek a megállapodásnak a hatálybalépését, tehát át lehet vezetni ezeket a pontatlanságokat. Köszönöm szépen. Határozathozatal ELNÖK (Dornbach Alajos) : Köszönöm szépen. A határozathozatal következik. Egyetlen határozathozatalra van szükség. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadjae a Magyar Köztársaság és az Európai Közösségek között a bormegnevezések kölcsönös védelméről és ellenőrzéséről szóló, Brüsszelben 1993. november 29én aláírt megállapodás megerősítésére vonatkozó országgyűlési határozati javaslatot mellékletével együtt. Kérem, szavazzanak. (Megtörténik.) Az Országgyűlés 212 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül, 2 tartózkodás mellett a határozati javaslatot elfogadta. Soron következik a Magyar Köztársaság Kormánya és Románia kormá nya között személyeknek a közös államhatáron történő átadásáról és átvételéről szóló egyezmény utólagos megerősítésére vonatkozó országgyűlési határozati javaslat vitája és határozathozatala. Az előterjesztést 13796os számon kapták kézhez. Megadom a szót Kónya Imre belügyminiszter úrnak, a napirendi pont előadójának. Dr. Kónya Imre belügyminiszter együttes expozéja a Magyar Köztársaság Kormánya és Románia Kormánya között személyeknek a közös államhatáron történő átadásáról és átvételéről szóló egyezmény ut ólagos megerősítéséről szóló országgyűlési határozati javaslat, valamint a Magyar Köztársaság Kormánya és Ukrajna kormánya között személyeknek a közös államhatáron történő átadásáról és átvételéről szóló egyezmény megerősítéséről szóló országgyűlési határo zati javaslatokról KÓNYA IMRE, DR. belügyminiszter: Elnök Úr, kérem, engedje meg, hogy az előterjesztést együttesen tegyem meg a Magyar Köztársaság Kormánya és Ukrajna kormánya között létrejött egyezménnyel együtt. Jó? ELNÖK (Dornbach Alajos) : Termé szetesen. Akkor tegye meg miniszter úr az együttes előterjesztést. KÓNYA IMRE, DR. belügyminiszter: Tisztelt Országgyűlés! Az 1980as évek közepétől felerősödő nemzetközi migrációs folyamatok nemcsak Európa gazdaságilag fejlettebb országai számára jelenten ek egyre komolyabb kihívást, hanem immár hazánk számára is. A keleteurópai, illetve az Európán kívüli, főleg az afroázsiai országokból a jobb megélhetés reményében a nyugateurópai országokba bevándorolni kívánók