Országgyűlési napló - 1994. évi tavaszi ülésszak
1994. április 7. csütörtök, tavaszi ülésszak 22. nap (379.) - Zárszó a parlamenti ciklus lezárása alkalmából: Szabad György, az Országgyűlés elnöke - ELNÖK (Szabad György):
1582 átalakulási folyamatok megindítására. Másutt – csak eg yegy mondatban utalok rá – a jellemző az volt, hogy jogintézmények ötletszerű reformja és reformpolitikai intézkedések a gazdaság és társadalom területén, bizony, nem kapcsolódva egy átgondolt koncepcióhoz, hoztak részeredményeket, de ezek a részeredménye k gyorsan megkérdőjeleződtek, és nem váltak rendszerré. Nálunk másként történt. 1990 őszétől a súlypont átkerült a gazdaság és a társadalom dinamizálásának területére, és a folyamatok, olykor zegzugosan haladva, hiszen maga a parlamentáris munka is erre ké nyszerített bennünket, de a fő követelmények világosan kirajzolhatóan a tulajdonviszonyoknak az általakulás követelményei szerinti rendezése, a tőke szabad mozgásának biztosítása, a kettő együtt összefonódva privatizációval és kárpótlással, a kényszergazda ságnak a szabad gazdaságra való átváltásával lépésről lépésre, de a folyamat egészének követelményeit figyelembe véve haladt előre. És – meglepő módon már a végénél tartok (Derültség.) – tulajdonképpen az a négy nagy kötet, amelynek 2100 lapját töltötték b e az eddig megjelent törvényeink és határozataink, és elkerülhetetlen még egy 400 oldalas kötetnek a közreadása ennek a rövid évkezdetnek a jogalkotásával, ez a két és fél ezer oldalnyi jogszabály egyfelől a jogállam kereteit fölváltotta magának a jogállam nak az építményével, a mesterséges eszközökkel is dinamizált mozgását a gazdaságnak és a társadalomnak egyre inkább a természetes mozgás formáira vezette át, és eljuttatta az országot oda, hogy lehet, hogy bohó, könnyelmű és valóságunkat nem eléggé ismerő, de a megnyilatkozók közül többségben lévő jóindulatú külföldiek részéről ebben a térségben az adott idő alatt – minden csetlésünkbotlásunk ellenére – a törvényhozásunkat a legproduktívabbnak ítélik az átalakulás tényleges követelményei szempontjából. Még két rövid megjegyzést. Az egyik, hogy persze ismételten tévedtünk. Tévedett az adott esetekben a szavazó többség; hogy a nemmel szavazók mire gondoltak, az az ellenkezésen túl néha világossá vált, de nem mindig és nem koherensen. Tehát tévedett olykor az Országgyűlés többsége. De ne felejtsék el, hogy olyan parlamenti feladatot kellett történelmi kényszerűségből vállalnia, amelyben a megoldások nem álltak mintakövető vonzással rendelkezésünkre. Nekünk kellett nagyon sokszor és éppen a legnehezebb esetekben – ezt eredményeink kölcsönvétele is igazolja azóta – a diktatúra volt országai közül a próbatevőnek, az elöljárónak lenni és a magunk kárán, ha tudtunk, tanulni. Ezért volt elkerülhetetlen, ha nem akartunk lehetőségeinkhez képest lemaradni, hogy vállalnun k kellett kockázatokat, és noha döntéseink igen jó arányban kedvezőeknek bizonyultak, voltak olyanok, amelyekhez visszavissza kellett térnünk, mint például a szövetkezeti törvényhez, mert nem fogadtuk sem azt el, hogy egy lábdobbantás radikalizmusával kel l egy pillanat alatt mindent megváltoztatnunk, különben vér fogja borítani az országot, de azt sem, hogy jó kezekben vannak a kényszer szülte hajdani megoldások, és ezért csak időt kell engedni, hogy a régi formák között majd valamikor kibontakozzék az új. Engedjék meg, hogy itt talán be is fejezzem, töredékét mondva el annak, amit kívántam volna, utalva azonban arra, hogy amit az Országgyűlés produkált, a kormányzat – nem könnyű viszonyok között – igyekezett végrehajtani. De az átalakulás körülményei közöt t itt mindig és elkerülhetetlenül van egy fesztávolság, mert a kormányzat, éppen felelősségénél fogva, a bizonyos sorrendben keletkező törvényeknél olykor kényszerűen meg kellett, hogy várja a következőt, hogy lássa illeszkedésüket a végrehajtás megkezdése előtt. S végül, de nem utolsósorban, talán nem is a teremben ülőkhöz szólva, egy nagyon egyszerű példával szeretnék élni, hogy ennyi erőfeszítés ellenére miért van olyan sok gond az országban? Mert ez az, amit sokan – érthető módon – nem látnak világosan, és sokan még szívesen el is homályosítanak vagy berozsdásítanak. (22.00) Arról van szó, hogy a törvényalkotás és a törvények végrehajtása természetszerűen időt kíván, mint ahogy – most lapidáris hasonlattal élek – aki szőlőt telepít, tudja, hogy az első n égy
