Országgyűlési napló - 1994. évi tavaszi ülésszak
1994. március 29. kedd, tavaszi ülésszak 17. nap (374.) - A rendőrségről szóló törvényjavaslat határozathozatala - ELNÖK (Dornbach Alajos): - KÓNYA IMRE, DR. belügyminiszter:
1238 A rendőrség helyzete a demokratikus átalakulással gyökeresen megváltozott. Míg a korábbi rendszerben a közbiztonság megóvásában játszott szerepe mellett a rendőrség része volt az erő szakszervezetnek, amely az illegitim rendszer fenntartását garantálta az állampolgárok akaratával szemben, ha kellett, törvénytelen eszközökkel is, a demokrácia viszonyai között a rendőrség ilyen funkciókkal nem rendelkezik, feladata az állampolgárok szolg álata és védelme, a közbiztonság megóvása törvényes eszközökkel. Ahhoz azonban, hogy e feladatának a rendőrség egy jogállamban maradéktalanul eleget tudjon tenni, törvény útján az erőszakot is magában foglaló jogosítványokkal kell felruházni a rendőröket, az állampolgárok védelme érdekében. Ugyanakkor meg kell határozni azokat a feltételeket, garanciális korlátokat és felelősséget, amelyek mellett a törvényes erőszak a bűncselekmények elkövetőivel szemben gyakorolható. Ugyancsak törvénynek kell kijelölnie a rendőrség helyét az államszervezetben és a rendőrség belső felépítését. A Kormány által előterjesztett törvényjavaslat egyértelműen az erős, centralizált és szigorúan hierarchizált rendszerben működő rendőrség jogi kereteit teremti meg, és a parlamentáris demokrácia szabályainak megfelelően a végrehajtó hatalom részeként határozza meg a rendőrségi apparátust, amelynek irányítása a Kormány feladata. A rendőrség irányítását a Kormány a belügyminiszter útján látja el. Hatékonyan működni és erőt mutatni, a pol gárok védelme érdekében a bűnözőkkel szemben határozottan fellépni csak a szakmai felkészültségében kifogástalan rendőrség képes, amely nem él vissza jogkörével, hanem szolgálja a nemzetet, a polgárok biztonságát. Az ilyen új arculatú rendőrség támasza a d emokráciának, képes a jogrend szabályai szerint működni, eljárásai pedig kiállják a garanciális kontroll próbáját. A törvényjavaslat legnagyobb vitát kiváltó kérdéskörei a következők voltak: 1. A rendőrség irányítása, az országos rendőrfőkapitány kinevezés e. 2. A települési önkormányzat és a rendőrség kapcsolata. 3. A titkos információgyűjtés kérdése. Sikerült e vitatott pontokban a mindenki számára elfogadhatónak tűnő kompromisszumot megtalálni. A fenti és ezekhez kapcsolódó kérdéskörökben tett és több min t 200 pontba foglalt módosítások – anélkül, hogy az eredetileg benyújtott javaslat koncepcionális elemeit megváltoztatták volna – jelentősen pontosították a Kormány által benyújtott javaslatot. A Kormány az egyeztetés eredményét összességében támogatja, a javasolt változtatásokat ésszerű kompromisszumként értékeli. Bár kétharmados törvényről lévén szó, arra törekedtünk, hogy lehetőség szerint valamennyi módosító indítvány beépüljön a tervezetbe, azonban az előterjesztők nem tudnak egyetérteni azokkal az ind ítványokkal, amelyek nem illeszkednek a szabályozás szerkezetébe, illetőleg pontatlanságot eredményeznének. Mintegy 20 azoknak a módosító indítványoknak a száma, amelyekkel az előterjesztő nem ért egyet. Ezek egymást kiegészítő, szövegpontosító, egybefogla lt indítványok. Összesen hat darab, azaz az öszszes módosító indítvány 3%a az olyan érdemi indítvány, amellyel alapos szakmai megfontolást követően az előterjesztő nem érthet egyet. Közülük fontosnak tartok kiemelni két módosító indítványt, amit tehát az előterjesztő nem tud támogatni. Egyrészt az alkotmányügyi bizottságban lefolytatott vita megerősítette azt a véleményünket, hogy a rendőrség által folytatandó bűnmegelőzési célú titkos információgyűjtés helyszínére vonatkozó hatpárti korlátozás alkotmányel lenesnek minősíthető, ezért e pont kiegészítését nem javaslom elfogadásra. Másrészt, tekintettel arra, hogy a törvényjavaslat benyújtását követő szakmai és politikai egyeztetés hosszú időt vesz igénybe – illetőleg hosszú időt vett igénybe – , egyetértünk az alkotmányügyi bizottságban felmerült azon javaslattal, amelyik differenciált hatálybalépésre tesz