Országgyűlési napló - 1994. évi tavaszi ülésszak
1994. március 23. szerda, tavaszi ülésszak 15. nap (372.) - A Duna egyoldalú elterelése miatti vízpótlási lehetőségekről szóló országgyűlési határozati javaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (Szűrös Mátyás): - RAB KÁROLY, DR. (SZDSZ) - ELNÖK (Szűrös Mátyás): - RAB KÁROLY, DR. (SZDSZ)
1120 alaptalan illúzió azt hinni, hogy ezeket el lehet terelni Hágára, ahol majd nemzeti igazságot fognak nekünk szolgáltatni. Nem. Tisztelt Országgyűlés, a kisebbik rosszat választhatjuk. A nagyobbik rosszat az javasolja, aki arra kér minket, hogy várju nk, reménykedjünk alaptalanul. A Szigetköz ezt nem engedi meg. Következésképpen ha fenékgát mellett döntünk; a fenékgát lebontható, a fenékgátat nem fogadhatjuk el végleges megoldásnak, a fenékgát a kisebbik rossz. Az Európai Közösségek is ezt javasolták m int kárenyhítő, mint a vízutánpótlást biztosító legjobb szakmai megoldást. (12.00) Nem kívánom eldönteni, mert nem értek hozzá, hogy a szivattyúzás vajon jobbe vagy sem. Hallottuk az érveket pró és kontra. De aki arra utal, hogy azért rontja a fenékgátépí tés hágai esélyeinket, mert ez együttműködést jelent a szlovák féllel, szeretnénk emlékeztetni arra, hogy a szivattyúzás is épp olyan együttműködést igényel, hisz ehhez is engedélyt kell kérni, ez sem lehetséges a szlovák fél megkerülésével. Attól tartok, egyik kérdés sem rontja azokat az esélyeket, amelyek Hágával kapcsolatban fönnállnak. Nem olyan súlyú jogi releváns, a jogvita eldöntése szempontjából releváns kérdés ez a kármentő műszaki megoldás, ami miatt nekünk még vitatkozni kellene egykét hétig, eg ykét hónapig, hogy alkalmazhatóe vagy sem. Az a fájdalom, hogy ide jutottunk, de a történelmietlen kérdések föltevése és az ezeken való rágódás nemakarásként csak nyögéshez vezet. Lehet arról vitatkozni – Keresztes K. Sándor képviselőtársam – , mi lett vo lna akkor, ha az a három szó nem hangzik el Jávor Károly szájából évekkel ezelőtt. Ez ma történelmietlen. Majd a vízügyi történetírás följegyzi, és vitatkozhat rajta. Változatlanul azt mondom, hogy a legfájdalmasabb szó az életben az, hogy "késő"; sohasem teheted már meg mindazt, amit egykoron megtehettél volna. Ebben a pillanatban a közlekedés fontosabb, mint a menetrend. Aki segíteni akar, az most tud segíteni, nem később. A kárenyhítés olyan tényező – szeretném Rott Nándor képviselőtársam figyelmét felhí vni – , amit minden bíróság, hazai és nemzetközi bíróság is mérlegel, figyelembe vesz. Nem feltétlenül terhelő tényezőként veszi figyelembe, hanem éppenséggel a kárenyhítést enyhítő körülményként értékeli, és a javunkra írja. Ki a jó gazda? Az, aki nem ment i időben a menthetőt, aki távoli, kiszámíthatatlan, elméleti döntés érdekében föláldozza azt, amit megszerzett, ami neki fontos és kedves? Tisztelt képviselőtársaim! A kényszerpályán a kisebbik rossz mellett kell döntenünk. Az első számú rendezőelv az időt ényező. Itt és most kell dönteni, nincs kitérő, sem elvi, sem morális, sem jogi okokból. Kérem, szíveskedjenek mindezt figyelembe venni, amikor egy olyan Kormány előterjesztése mellett vagy ellen kell szavazni, amely Kormány sok hibát elkövetett ebben az ü gyben is, de most – ha megkésve is – menteni akarja a menthetőt. Köszönöm szíves türelmüket. (Szórványos taps.) ELNÖK (Szűrös Mátyás) : Köszönöm. Megadom a szót Zsebők Lajos képviselő úrnak, Magyar Demokrata Fórum. (Közbeszólások: Ügyrendi! Kétperces.) Bocs ánat, dr. Rab Károly képviselő kér kétperces reagálásra lehetőséget ügyrendi kérdésben. Tessék! Felszólaló: Dr. Rab Károly (SZDSZ) RAB KÁROLY, DR. (SZDSZ) Szeretném megkérdezni elnök urat, hány felszólaló van még. ELNÖK (Szűrös Mátyás) : Kérem? RAB KÁROLY, DR. (SZDSZ) Hány felszólaló jelentkezett még?