Országgyűlési napló - 1994. évi tavaszi ülésszak
1994. március 23. szerda, tavaszi ülésszak 15. nap (372.) - A Duna egyoldalú elterelése miatti vízpótlási lehetőségekről szóló országgyűlési határozati javaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (Szűrös Mátyás): - PAPP SÁNDOR, DR. (MDF)
1118 Anélkül, hogy, úgymond, fél- és álfilozófiai fejtegetésekbe bocsátkoznék, némi önirónia kíséretében csupán azt szeretném hangsúlyozni, hogy a bősi kérdésben is – mint annyi más esetben napjaink civilizációs társadalmaiban – jól kivehető, tetten érhető egy, az európai szellemiségben markánsan, 350 év óta uralkodó gondolkodási forma, nevezetesen a karteziánus racionalizmus tehetetlensége és lehetőségeinek kimerülése, amely racionalizmus – mint tudjuk – lineáris, induktív, analitikus, redukcionista és atom izáló – elnézést kérek – , tehát nem képes egy bonyolult jelenség egészét vizsgálat alá venni, hanem csupán a részletkérdéseket képes megragadni, ma már a specializáció olyan mélységeiben, ahol az egyik vélemény objektíve képtelen érzékenységet mutatni ugya nazon jelenség más részletei iránt. Feynmantól, a neves fizikustól származik a mondás, miszerint az emberi gondolkodás célszerűségi okokból a valóságot fizikára, biológiára, geológiára és így tovább felosztja, de figyelemmel kell lennünk arra, hogy a való ságnak erről a felosztásról nincs tudomása. Ha a társadalmi és az ökológiai rendszerek bonyolultságát és többcélúságát tekintjük, a problémák érdemi kezelése érdekében a paradigmaváltás a jövőben elkerülhetetlen. Csak a valóság egészére irányuló, holisztik us közelítésmód alkalmazása jelenthet kiutat, és adhat megoldást. A mai magyar társadalomban a dunai vízlépcső ügye kapcsán nem túlzás állítani: a vízi erőművek és a szakértőmítosz iránt egyképpen megrendült a bizalom. Soha nem szabad ugyanis megfeledkeznü nk arról, hogy míg a szakmában, a tudományban minden lépésünket a makacs igazságkeresés vezérli, a politikában a legfőbb értékek a következők: kompromiszszumkészség, tolerancia, szolidaritásérzés és a beleérzés képessége. (11.50) Meggyőződésem azonban, hog y mindezek ellenére a nagyobb hiba az lenne, ha a Parlament a szakmai, műszaki kérdésekbe túl mélyen beleavatkozna, hiszen a kérdés politikai tartalma egyszerűen megfogalmazható: szükségese a víz Szigetköznek avagy sem? A választ, azt hiszem, valamennyien ismerjük. A szakmai kérdések mértéken túli – hangsúlyozni szeretném: mértéken túli – parlamenti feszegetése oda vezethet, hogy végül az alkalmazandó szivattyúk típusáról és teljesítményéről vagy a gátak anyagának szemcseméretéről is a Parlament fog dönten i. Kérem, húzzunk itt valahol értelmes határt. Ezenközben arról sem szabad megfeledkeznünk, hogy az ügyben számos, gyönyörű logikával megfogalmazott következtetés és vélemény hangzott már el, ám a történtek mintha más logika érvényességét bizonyítanák. Tisztelt Ház! Engedjék meg, hogy most olyan szempontról tegyek említést, amiről eddig még nem esett szó, nevezetesen arról, hogy akár akarjuk, akár nem, ez a parlamenti vita üzenetet közvetít a határon túlra is északi szomszédunkhoz. Csak remélhetjük, hogy a szlovák politikai életben bekövetkezett változások kedvező alkalmat teremthetnek az újabb tárgyalásokra, amelyek kapcsán mindenekelőtt a vízmegosztás kérdését kellene középpontba helyezni. Ezt illetően ugyanis van egy londoni kötelezettségvállalás, egy európai közösségi szakértői javaslat, csak víz nincs az ÖregDunában. Hosszú távon ugyanis illúziónak bizonyulhat a túldimenzionált birtokon belüliségből származó korlátlan cselekvési szabadság hite, nem is beszélve arról, hogy két szomszédos ország között a társadalmi, gazdasági, kulturális, tudományos és politikai kapcsolatok egész sora láthatja kárát egy adott területen jelentkező konfliktushelyzetnek, a megmerevedett álláspontoknak. Hiszen emlékezni kell arra is, hogy amiként a mi részünkről megnyilvánu lt intranzigens magatartás nem volt képes korlátot állítani a C variánsban testet öltött cselekvés elé, a vízpótlás kérdésében is sikertelen kísérlet lenne olyan kényszerlépés ránk oktrojálása, amelynek eredményeit azután bárki, bárhol, bármilyen fórum elő tt – legyen az akár a Hágai Nemzetközi Bíróság – úgy tüntethetné fel, mint az okozott károk tökéletes kiegyenlítését és a probléma megnyugtató megoldását. Az a vízpótlás, amiről itt szó van, csupán az elkerülhetetlenül szükséges beavatkozást jelenti, és a biológiai létminimum szintjén mozog, ami úgy ahogy életben tart, de a vegetáció egészséges létezéséhez nem elegendő, ily módon tehát nem több, mint szükségmegoldás.
