Országgyűlési napló - 1994. évi tavaszi ülésszak
1994. március 23. szerda, tavaszi ülésszak 15. nap (372.) - A Duna egyoldalú elterelése miatti vízpótlási lehetőségekről szóló országgyűlési határozati javaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (Dornbach Alajos): - KERESZTES K. SÁNDOR (MDF) - ELNÖK (Dornbach Alajos): - ROTT NÁNDOR, DR. (FKgP)
1115 és ne adjuk fel, ne bagatellizáljuk el a hágai döntésben rejlő lehetőségeket, hanem mindent próbáljunk meg annak a számunkra pozitív befolyásolása érdekében. A Kormány javaslatával kapcsolatban két jelentősebb vízpótlási lehetőség van elénk terjesztve, és hetekhónapok óta a fenékküszöbbel történő vízpótlásról vagy a szivattyús vízpótlásról beszélünk. A magam részéről – mint Dunakörös is és mint parlamenti képviselő is – a szivattyús megoldás mellett teszem le a voksomat, erre kívánok szavazni azért is, ahogy itt indokolta, h a jól emlékszem, Székelyhidi képviselőtársam. Nincsen már bent, nem tud segíteni nekem… (Zaj. – Közbeszólások: De! – Dr. Székelyhidi László: Itt vagyok!) Bocsáss meg! A szivattyús megoldásnál a gyors kivitelezést említette, hátrányaként pedig a drágaságot jelölte meg, és természetesen a környezetszennyezést is. Én a drágaság mellett még egy hátrányt sorolnék fel, illetve… Elnézést, egy kicsit összekevertem… (Derültség. – Közbeszólások: De mennyire!) Még egy előnyét szeretném érvként megemlíteni: ez a mi jav aslatunk, hazai javaslat, és Székelyhidi képviselőtársam javaslatát erősíteném meg, ami a gyorsaságról szólt, a gyors kivitelezésről, hogy ezzel a folyamat gyorsan megoldható, és vizet lehet juttatni a Szigetközbe. A drágaság érvét azért vetem el, mert ha nem adjuk fel, és tovább harcolunk azért, hogy a Dunába megfelelő mennyiségű víz kerülhessen, akkor ezért a célért nem drága az, hogyha akár egykét vegetációra a különben anyagilag drágább megoldást választjuk. Én ennek a drágább megoldásnak a választásár a hívom fel képviselőtársaim figyelmét – bár közben itt súgták nekem, hogy nem is biztos, hogy drágább. Ennek a megoldásnak a támogatására szólítom és kérem fel képviselőtársaimat. Elnök úr, köszönöm a szót. (Gyér taps.) ELNÖK (Dornbach Alajos) : Köszönöm. Következik kétperces válaszra Keresztes K. Sándor képviselő úr. Felszólaló: Keresztes K. Sándor (MDF) KERESZTES K. SÁNDOR (MDF) Köszönöm, Elnök Úr. Csak azért kértem szót, hogy eloszlassak egy közkeletű félreértést, amely most felbukkant Dragon képviselő úr hozzászólásában is. Ez pedig az a tévedés, miszerint a környezetvédelmi tárca vezetője lett volna felelős a bős – nagymarosi vízi erőművel kapcsolatos kormányzati feladatokért. Ez nem így volt. Köztudomású, hogy egy külön kormánybiztosság jött erre létre, amelynek a kormányzati felügyeletét Mádl miniszter úr látta el. Amikor ez megszűnt, akkor a kérdés Siklós miniszter úr hatáskörébe került. Ezért nem szóltam én itt a Parlamentben korábban ebben az ügyben, nem beszélve arról, az is eléggé köztudomású, hogy több részletében eléggé eltért a véleményem ebben a kérdésben a Kormányétól – ez is vezetett ahhoz, hogy felmentésemet kelljen kérnem ebből a beosztásomból, az ezzel kapcsolatos afférok az illetékes bizottsággal. Az a meggyőződésem tehát, hogy azok a szem rehányások, amelyekkel a Kormányt illethette esetleg Dragon képviselő úr, nem nekem címezhetők. Köszönöm szépen. (Gyér taps.) ELNÖK (Dornbach Alajos) : Köszönöm szépen. Következik tehát Csizmadia István képviselő úr. (Közbeszólások: Nincs is itt!) Nincs jel en? Következik akkor Rott Nándor képviselő úr. Felszólaló: Dr. Rott Nándor (FKgP) ROTT NÁNDOR, DR. (FKgP) Köszönöm a szót, Elnök Úr. Igen tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tulajdonképpen egy megszólításra – legalábbis úgy érzem, hogy megszólításra – válasz olok, mert Keresztes K. Sándor, igen tisztelt képviselőtársam említést tett a környezetvédelmi bizottság szerepéről ebben a kérdésben, és ezen belül, gondolom, az én szerepem is szóba jöhet.