Országgyűlési napló - 1994. évi tavaszi ülésszak
1994. március 23. szerda, tavaszi ülésszak 15. nap (372.) - A Duna egyoldalú elterelése miatti vízpótlási lehetőségekről szóló országgyűlési határozati javaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (Dornbach Alajos): - KERESZTES K. SÁNDOR (MDF)
1110 a tárgynál ezt a vitát megtakaríthatjuk. De nem tehetem, miután egyesek "Most dől el Bős, sőt Nagymaros ügye is!" felkiált ással dramatizálták a kérdést. Mi tehát az oka ennek a könnyen tévutakra vivő érzelmi megközelítésnek? Viszonylag könnyű a dolgom, hiszen csak nyilvánvalóvá kell tennem olyan összefüggéseket, amelyek a vita során már megfogalmazódtak éppen a korábban aposz trofáltak részéről. Ez pedig a vízlépcső és a rendszerváltás kapcsolata. Hogy tudniillik a környezetvédő mozgalmak, a Dunakör és mindenekelőtt a vízlépcsőrendszer kérdése alkották azt a trójai falovat, amelynek segítségével be lehetett venni és lerombolni a létező magyar szocializmus bástyáit. Ebből az ökológiai falóból rajzottak ki azok az akkori politikai ellenzékiek is, akiknek egyébként nem sok közük volt a Dunához, sem a környezetvédelemhez, de a mozgalom terepet nyújtott számukra a politizáláshoz, ami akkor természetes, indokolt és érthető volt, és akik közül többen itt ülnek különböző pártok soraiban. Ez a múlt az oka annak, hogy számukra Bős – Nagymaros kérdése a rendszerváltás szimbóluma lett, amelyből éppúgy nem lehet engedni, mint 48ból vagy 56bó l. Él még bennük az akkori híressé vált jelszó is: vízlépcsőt vagy demokráciát? És úgy érzik, még mindig ez a választás a döntés tétje; ha csak látszólag is, ha csak egy kicsit is engedünk akkori követeléseinkből, akkor magát a demokráciát, magát a rendsze rváltást, sőt Magyarország jövőjét tesszük kockára; akkor eláruljuk mindazt, amiért az 1980as években sok veszély között küzdöttünk. Mondom: érthető ez a gondolkodásmód, de nincs racionális alapja. Követése pedig éppen a Duna sorsát illetően súlyos követk ezményekkel járt eddig is, és hasonló veszély fenyeget most is. Nem azt mondom tehát, hogy nem volt helyes, amit akkor, 1987 – 89ben képviseltünk, de állítom, hogy már nem lehet ugyanazt ugyanúgy képviselni. Miért? Mert elfelejtkeztünk arról, hogy a politik ában nincsenek örök érvényű igazságok. A célokban sem, még kevésbé a módszerekben. Akkor határozottan, egyértelműen és főleg globálisan a vízlépcső ellen kellett tüntetni, hiszen ezzel együtt magát a rendszert akartuk megszüntetni, és azt hittük, a rendsze rváltással a mű sorsa is automatikusan rendeződik. De nem ez következett, nem is következhetett be. Mert ami addig egy gyűlölt politikai szimbólum volt, az az új Kormány számára egy nagyon is reális, mondhatnám materiális problémává vált. Sőt egy bel- és k ülpolitikai, ökológiai, energetikai, hajózási, gazdasági stb. problémahalmazzá, amit nem lehetett egy tollvonással meg nem történtté tenni, ahogy azt sokan képzelték, ami egy differenciált, sokféle érdeket és lehetőséget, alternatív megoldásokat mérlegelő kezelésmódot igényelt volna, és igen nagy valószínűséggel valódi kompromiszszumkészséget is, amit viszont meggátoltak az említett okokból kiépült reflexek. Pedig nagyon igaza van egyik kedvenc kormánypárti újságírómnak – ilyen szűk körben mondhatom: nomen est omen; bárányszelídségű, de kígyóokosságú – , mikor azt mondta: a kompromisszumok felőrölhetnek egy diktatúrát, a demokráciát azonban csak azok az igazságok veszélyeztetik, amelyeket minden áron keresztül akarunk vinni. Sajnálatosan kiváló példát szolgál tat erre, mutatis mutandis, a Duna ügyének alakulása. Az általános vita során a környezetvédelmi bizottság korábbi elnöke azt mondta, hogy a bizottság éjt nappallá téve dolgozott és tárgyalt a kompromisszumról. Tanúsíthatom, hogy így volt, már ami a munkát illeti. Mert az a gyanúm támadt, hogy a kompromisszumon nem ugyanazt értjük. Nyilván az elnök úr, aki, sajnos, most nincs itt, felfogására is alkalmazható a már hivatkozott újságíró másik megállapítása, idézem: "A mindent vagy semmit filozófiájára épülő l iberális kompromisszumértelmezéstől nehéz lesz szabadulni." Remélem, ezzel sem a liberálisokat, sem Rott Nándor urat nem bántottam meg, a világért sem akarom őket egybemosni. Nos, képviselőtársaim, így dőlt el, ettől a mentalitástól vezérelve a vízlépcső s orsa. Nem éppen szándékaink szerint. És hogy mikor? Erre Jávor Károly egyik múlt heti megjegyzésére reflektálva tudok választ adni. Ő azt mondta, hogy módosító javaslata lényegében
