Országgyűlési napló - 1993. évi őszi ülésszak
1993. október 4. hétfő, őszi ülésszak 9. nap (327.) - Az Alkotmány módosításáról szóló törvényjavaslat és a honvédelemről szóló törvényjavaslat együttes általános vitájának folytatása - ELNÖK (Szűrös Mátyás): - HORVÁTH LAJOS (MIÉP)
591 történelmi áttekintés helyett, költségvetési és biztonságpolitikai fejtegetések helyett röviden a törvényről kívánunk szólni. Ha megengedik — bár éppen nincs itt a Szocialista Párt frakcióvezetője — , megjegyezném, hogy nagy élvezettel figyeltük a közte és a FIDESZképviselő között kialakult vitát. Eg yetlenegy apró üzenetet, a mai politika, a napi politika üzen neki: Varsó ugyan elesett, de Moszkva tartja magát, és úgy néz ki, hogy a fehérek végre győzelemre állnak… (Zaj.) A Magyar Igazság és Élet Pártja örömmel üdvözli ezt a törvényjavaslatot, mert me gítélésünk szerint történelmünk folyamán a honvédelem ügye a nemzet és az állam fennmaradásának kulcskérdése volt — de ma is az. Örömünket csak kis mértékben csorbítja az a tény, hogy az előttünk fekvő honvédelmi törvényjavaslat sokáig feküdt az őt kihordó szülő szíve alatt, s születése is furcsa alku szüleménye — de hát, az Európában idegen kétharmados törvények léte furcsa, plenáris alku előtti alkukat szül. Így a közvélemény előtt is ismert, hogy e módon született a legutóbbi, hat párt által aláírt megál lapodás. Ezzel kapcsolatban kevés tartalmi, de jelentős formai aggályunkat jelentjük be. Tisztelt honfitársaim, a magyar Országgyűlésbe nappali tagozatra és nem levelező, előalkukötő szerepre választják a képviselőket. A plenáris ülést megelőző alkuk, pakt umok lassan mételyévé válhatnak a demokráciának, hiszen előre kialkudott kérdésekről csak látszatvita játszódhat le a valódi nyilvánosság előtt az Országgyűlés plenáris ülésén. Ez az út — különösen az új házszabálytervezet fényében — a plenáris vitát akara tlanul is Potemkinintézménnyé alacsonyíthatja, s ezzel a demokrácia intézményét veszélyezteti. Mily különös — mondhatnám: sejtelmes — pálfordulás, hogy az illetékes miniszter és köztársasági elnök irányítási hatásköri vitája vagy a határőrség hovatartozás ának kérdése három év gyökeres szembenállás ellenére így, a választások előtt, nagy hatpárti összeborulásban oldódik meg. Valakik három évnyi érvet, makacs kiállást adnak fel — és a közvélemény, hála az előzetes egyeztetés diszkréciójának, talán soha nem f ogja megtudni, mi volt az ellentétel. Az, hogy a Kormány nem tartja be saját képviselőinek a törvénykezés menetéről tett ígéretét, nem újdonság. Ezért megyünk el fennakadás nélkül a többéves késés mellett. Pedig mindannyian jó l tudjuk, milyen fontos és sürgető kérdéseket kell eldöntenie ennek a törvénynek. Mindenki számára emlékezetes, hogy az állítólag tisztázatlan irányítási hatáskör hogyan tette lehetővé azt, hogy Buda és Pest egymástól elbarikádoztassék. Azóta ordít a törvé ny hiánya, de hát akkor a koalíció még nem volt olyan gyenge, hogy az ellenerők saját gyors kormányra kerülésük reményében hatalmat adjanak a Kormánynak. Intő jel, hogy most már, a választások előestéjén, megteszik — és még intőbb jel, hogy ezt az MDFtől megkapják… Mégis, maga a tény, hogy megszülethet a törvény, megnyugvással tölt el nemcsak bennünket, hanem a tárca dolgozóit és legfőképpen — ha szabad így mondanom — a szenvedő alanyokat, a katonákat. A hazánkban bekövetkezett politikai, társadalmi és gaz dasági változások — a pártállamból a demokratikus jogállamba való békés átmenet, hazánk teljes és végre valóságos szabaddá válása, az idegen csapatok távozása, katonai szövetségben betöltött alárendelt szerepük megszűnése — megkövetelik, hogy az ország füg getlenségének, területi sérthetetlenségének szavatolása céljából a honvédelmet mint intézményrendszert, államunk újjászervezése keretében megteremtve, lássuk el a hatékony működés jogi feltételeivel. Nyilvánvaló ugyanis, hogy a hatályos 1976. évi I. törvén y az időközben történt módosítások ellenére nem felel meg a korszerű honvédelem és a jogállamiság követelményeinek. Az előző törvény és különböző, korábbi szabályok, a pártállam és a szovjet katonai doktrína feltétlen kiszolgálását tükrözték, ez a szemléle t pedig mindenek fölé emelte az imperialista agresszióval szembeni — valójában a szovjet agreszsziót kiszolgáló — felkészüléssel kapcsolatos
