Országgyűlési napló - 1993. évi őszi ülésszak
1993. szeptember 6. hétfő, őszi ülésszak 1. nap (319.) - A jogalkotásról szóló 1987. évi XI. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat, valamint az Országgyűlés Házszabályainak módosításáról és egységes szövegéről szóló 8/1989. (VI. 8.) országgyűlési határozat módosításáról szóló országgyűlési határozati ... - MÉSZÁROS ISTVÁN LÁSZLÓ, DR. (SZDSZ)
42 Végül, ötödik helyen, említenék egy másik feltételt is: ez pedig bizonyos parlamenti szokásoknak, úgymond a parlamentarizmus etikettjének a megléte. Ezzel az öt feltétellel szeretnék rövi den foglalkozni. Először az ésszerű törvényalkotási menetrendre térnék ki. Tisztelt Ház! Mindannyian tudjuk, hogy a Kormány minden ülésszakra benyújt egy törvényalkotási programot, azaz átiratként megküldi a különböző frakcióknak. Ezekről összefoglalóan az mondható el, hogy egyetlenegyszer sem valósult meg a törvényalkotási program a Kormány elképzelései szerint. És miért nem valósult meg, tisztelt Ház? Egyrészt mert nem nyújtja be a Kormány az ott megjelölt törvényjavaslatok egy részét határidőre, így péld ául a nemzetbiztonsági törvényt — az én emlékezetem szerint — még 1990 őszén kellett volna megalkotni: azóta egyszer már benyújtásra került a törvényjavaslat, aztán visszavonásra került — és most nem tudom, hogy mi van vele… Másodszor azt említeném meg, ho gy számbelileg a törvényjavaslatok benyújtott része is messze meghaladja az ésszerű törvényalkotás határait — azaz teljesíthetetlen követelményeket állít elénk. Itt csak arra utalnék, hogy egy félév körülbelül 45 tárgyalási napból áll, és volt olyan törvén yalkotási program, amely legalább 80 törvény elfogadását tűzte volna ki egy félévre. Ehhez jegyezném meg, hogy kaptunk egy kimutatást a hét végén a postán — mármint a parlamenti küldöncöktől — , és akit érdekel a téma, jó, ha ezt forgatja, mert igencsak érd ekes megállapításokra juthat. Így például megállapítható belőle, hogy eddig a Parlament 318 törvényt fogadott el, 344 nap alatt. Nem lehet ennyi törvényt, tisztelt Ház, körültekintően megtárgyalni — ez ugyanis azt jelenti, hogy majdnem minden napra egy tör vény jut. Ebből következik az, hogy ezeknek a jelentős része selejt. Ez abban mutatkozik meg, hogy jó néhányat az Alkotmánybíróság — jó néhány passzust, és volt olyan törvény, amelyet teljes egészében — megsemmisített, és ezenkívül 64 alkalommal kellett en nek a Parlamentnek az e Parlament által meghozott törvényeket módosítania. Ez is jelzi, tisztelt Ház, hogy amikor ezeket a számokat nézzük, nem túlzás arról beszélni, hogy itt törvényalkotási hisztéria uralkodik. Ezt nem túlzás állítani, tisztelt Ház, és e z már régóta nem az a fajta törvényalkotás, amelynek a hátterében annak kellene állnia, hogy itt egy előző jogrendszer felváltása történik meg egy újjal. Itt már régen nem erről van szó, hanem egy mindent szabályozni kívánó szemléletnek lehetünk tanúi, egy olyan szemléletnek, amely mindent állami eszközökkel kíván megoldani — ez pedig, tisztelt Ház, egy etatista szemléletmód, amely bizalmatlan a spontán folyamatokkal szemben, amely tudálékoskodva belenyúl azokba, és ahelyett, hogy felszabadítaná a társadalm i és a gazdasági szféra önerejét, ezeknek a szféráknak az újabb gúzsbakötése történik meg. (18.50) De, tisztelt Ház, azt kell észrevenni, hogy a társadalomban is élnek ezek az etatista elvárások, ugyanis nagyon é rdemes odafigyelni, amikor valami probléma van, mindenki rögtön törvényért kiált, hogy miért nem hoz törvényt erről a Parlament, miért nem alkot rendeletet amarról a Kormány. Sajnos, ez egy olyan örökség, amelyet az elmúlt rendszer mindent szabályozni kívá nó politikája hagyott meg a társadalmon. Túllépve azonban ezeken, azt is meg kell említenem, hogy a Kormány olyan ügyeket is a Parlamenttel kíván rendezni, amelyeket maga is megtehetne. Így például csemege a megalkotott törvényeink között a mikroelektronik ai félvezető termékek topográfiájának oltalmáról szóló törvény vagy a mérésügyről szóló törvény. Valószínűleg senki nem tudja megindokolni, hogy miért kellett ezeket a tárgyakat a legmagasabb szinten rendezni. Ugyanis szerintem például nem létezik szabadel vű vagy konzervatív méréspolitika: ha valaki valamit nem úgy mér, ahogy azt kellene, azt már nem szabadelvűségnek nevezik, hanem egyszerűen kifosztásnak. Én azt mondom, hogy az ilyen tárgyköröktől meg kellene óvni a Parlamentet. Ha végignézzük az eddig meg alkotott törvények listáját, még számos olyat találhatnánk, amelyet nem kellett volna parlamenti kompetenciába hozni.
