Országgyűlési napló - 1993. évi őszi ülésszak
1993. december 7. kedd, őszi ülésszak 33. nap (351.) - A Magyar Köztársaság 1994. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat újra megnyitott részletes vitája - ELNÖK (Szabad György): - RUDICS RÓBERT (MDF)
2440 Másodszor, és ez még veszély esebb dolog a jövőre nézve: ezt az idegenforgalmi adóval együtt kell befizetni az idegenforgalmi alapba. Szeretném fölhívni a figyelmet, hogy az idei évben is az történt, hogy az idegenforgalmi adó tervezett 500valahány milliós befizetési elképzeléséből n ovember közepéig mindössze 120 millió forint folyt be az idegenforgalmi alapba. Miután most már az egész pénz ezen a csatornán kerülne az idegenforgalmi alapba, ez azt jelenti, hogy az oda befolyó pénzek teljesen bizonytalanokká válnak, legjobb esetben is ciklikus lesz a beérkezésük, hiszen nyilvánvaló, hogy valamikor tavasz végén, nyár elején indulhat meg jelentősebb befizetés, és nagy valószínűséggel a tervezettnél jóval kevesebb pénz fog bejönni. Ezért én azt javaslom, és egy módosító indítványban tegnap benyújtottam a Parlamentnek, hogy a korábbi 500 milliós emelést — amelyet az eredeti javaslatomban terveztem az idegenforgalom számára — lecsökkentve legalább 200 millió forintot szavazzon meg a Parlament a költségvetésből az idegenforgalmi alap számára. Mert ez az a minimális összeg, amely egyáltalában ennek az alapnak, ennek az Idegenforgalmi Hivatalnak és a magyar idegenforgalmi propagandának a folyamatos működéséhez szükséges. Ezt a 200 millió forintot természetesen a költségvetési vita második forduló jának megfelelően fejezeten belüli átcsoportosítással szeretném rendelkezésre bocsátani. De nagyon kérem képviselőtársaimat, hogy gondoljanak bele, hogyha az export drasztikus visszaesése után az idegenforgalmi bevételeink is ilyen drasztikus visszaesést f ognak elszenvedni, mondjuk, 1994ben, az milyen következményekkel lehet a magyar fizetési mérlegre, és kérem, hogy ezt a minimális 200 millió forintot az idegenforgalom számára szavazzák meg. Köszönöm a figyelmet. (Szórványos taps.) ELNÖK (Szabad György) : Köszönöm. Szólásra következik Rudics Róbert a Magyar Demokrata Fórum részéről. Felszólaló: Rudics Róbert (MDF) RUDICS RÓBERT (MDF) Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Nagyon rövid időre szeretném a türelmüket igénybe venni. Két módosító indítványt szeret nék önökkel ismertetni, és ezeknek a támogatását szeretném kérni. Az 1992es költségvetési évre vonakozóan hatpárti javaslatként hét képviselőtársammal benyújtottunk egy olyan módosító indítványt, amellyel a 100 fő alatti tanulólétszámú általános iskolát f önntartó önkormányzatok támogatását szerettük volna elérni. Ezt a módosító indítványt annak idején az Országgyűlés elfogadta, és az érintett települések nagy örömmel fogadták. Lehetőséget biztosított ezzel a költségvetés arra, hogy a rendkívül nehéz helyze tben lévő kis iskolákban fönnmaradjon az oktatás, lehetőség nyíljék legalább az alsó tagozatosok helyben történő oktatására. (10.10) A '93as költségvetési évben azonban történt egy változtatás, ezt a kiegészítő 500000 forintot pályázathoz kötötte az Orszá ggyűlés, illetve differenciálta is. Úgy gondolom, és Tarnóczky képviselőtársammal benyújtottunk egy módosító indítványt ezzel kapcsolatban, hogy ezek a kistelepülések, amelyek szinte költségvetésük majdnem egészét a meglévő intézményeik fönntartására fordí tják, s ezáltal nem képesek a címzett és céltámogatási pályázatokon részt venni, indokolt, hogy ezt a kiegészítő 500000 forintot megkaphassák mindenféle differenciálás és pályázat nélkül. A módosító indítvány számát még nem tudom megmondani, mert a tegnapi napon nyújtottuk be. Kérem képviselőtársaimat és a miniszter urat, hogy támogassák. A másik indítványt csupán egy mondatban ismertetve, Wekler Ferenc képviselő úr és több képviselőtársam is szólt arról, hogy a körzeti funkciókat is ellátó kisvárosok kiegé szítő költségvetési támogatásra szorulnának éppen olyan okokból, hogy iskoláikban, egészségügyi, szociális és egyéb