Országgyűlési napló - 1993. évi őszi ülésszak
1993. november 29. hétfő, őszi ülésszak 29. nap (347.) - A gazdasági kamarákról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - TELLÉR GYULA (SZDSZ)
2167 Ismét az iparra hivatkozom, ahol szerintem a legerőteljesebb volt ennek a hagyomá nyos szerkezetnek a megbontása — részint azzal, hogy már a Némethkormány idején megszűnt a minisztériumok tulajdonosi pozíciója, és ezzel a minisztérium és a tulajdonos intézménye kettéválván, a minisztériumnak némileg más pozíciója lett. És amióta az Áll ami Vagyonügynökség és az ÁV Rt. gyakorolja a tulajdonosi jogokat az állami tulajdon fölött, egy csomó ilyen érdekérvényesítési törekvés ezeknek a szervezeteknek a központja felé irányul, és nem a központi költségvetésre. Ezek nyilván kapcsolatban vannak a központi költségvetéssel, de nem olyan direkt kapcsolatban, mint régen. Ugyanakkor pedig alulról felfelé építkezve többféle, az iparon belüli érdekcsoportoknak spontán — bocsánat: a "spontán" szót visszavonom — alulról építkező érdekvédelmi szervezetei va nnak, amelyek tarka képet nyújtanak az iparról. Most gondoljuk el — tulajdonképpen most érkeztem el oda, ahová mindenképpen el kellett érkeznem — , vizsgáljuk meg, hogy milyen hatással van erre az újraépülő szerkezetre a kamarai törvény, milyen hatással van az ebbe a szerkezetbe — a voltaképpen utolsó üresen maradt helyre — behelyezett kamarai törvény, hogyha ott megszervezi azt a gazdasági szegmenst, amelyik most legalábbis bonyolult — félig bomló, félig fölépülő — állapotban van. A kérdés úgy merül föl, ho gy vajon a kamarai törvény és a kamarai törvény jogosítványai által megszervezett szektor milyen irányba fog mozogni a kamarai törvény alapján: az egész struktúra által meghatározott újrafelépülés — vagy ha úgy tetszik: regreszszió — felé, tehát a régi műk ödési módba való visszacsúszás felé, vagy pedig, éppen ellenkezőleg, a kamarai törvény szándékai szerint egy új működésmód, az ipar önigazgatása, funkcióátvállalásai stb. felé. Nos, azt hiszem, itt egy döntő mondatot, egy döntő állítást kell megfogalmaznom — bár óvatosan szeretném megfogalmazni. Úgy gondolom, a kamarai törvény abban a formájában, ahogyan a Kormány benyújtotta vitára az Országgyűlés elé, legalábbis lehetővé teszi, legalábbis megengedi, legalábbis utat enged annak, hogy a regresszió felé hass on a törvény, vagyis azt a hatalmas szereplőt, aki az újraelosztás felé akarja érvényesíteni az érdekeit, belezökkenve a régi működési módba, a régi viselkedésmódokba, ezt a szektort megszervezi, és kezébe adja azokat az eszközöket, amelyeknek a segítségév el ezeket a régi technikákat és régi működésmódokat alkalmazhatja. Ezt az állításomat a törvény elemzésén szeretném bemutatni. Először is: igaz ugyan, hogy a törvény kimondja, hogy a kamarák sem ágazati, sem szakmai érdekérvényesítést, érdekképviseletet ne m végezhetnek. Ugyanakkor azonban emlékezetem szerint a IV. fejezet és az ott megígért jogosítványok, illetve a hátul — nem tudom, hányadik fejezetben — , a hatálybaléptető és egyéb rendelkezések között szereplő azon ígéret, hogy az országos gazdasági kamar ák bevonásával a Kormány áttekinti a gazdasággal összefüggő közfeladatokat, és majd meghatározza ezek tartalmát, illetve meghatározza, mi lesz pontosan a kamarák — és itt elsősorban a Kereskedelmi és Iparkamarára gondolok — jogosítványainak a tartalma, vol taképpen nyitva hagyja azt, hogy itt olyan érdekvédelem is bekerüljön, amelynek nem alapvetően az ipar szereplőinek az egymás közti érdekharmonizálása a funkciója, hanem a régi funkció: tehát összecsoportosulunk, tömbösödünk, és utána a központtal szemben próbálunk érdeket védeni — amely érdekvédelem leggyakrabban a központi forrásokból való rész kihasításának formáját ölti. Az első tehát a jogosítványok kérdése. Úgy gondolom, hogy itt ráadásul még egy dolog van: az tudniillik, hogy a jogosítványok meghatár ozatlansága egy olyan esetben, amikor maga a szervezet már fölállt, tehát maga a szervezet ütőképessé válik, voltaképpen — szándékosan vagy tudatosan, vagy félig tudatosan — megnyit egy konfliktust a centrum és a gazdasági szereplők között, amely konfliktu s voltaképpen az érdekvédelmi, érdekképviseleti jogosítványok körül fog zajlani. Tulajdonképpen már a jogosítványok elosztása is egy ilyen érdekképviseleti harc tárgyát fogja képezni — vagy képezheti. Ez az egyik dolog. A másik dolog: azzal, hogy a törvén y nagyon kevéssé szabályozza a kamara belső viszonyait, voltaképpen lehetővé teszi, hogy bizonyos csoportok — amelyek felkészültségüknél fogva, súlyuknál fogva, szakértőik számánál és minőségénél fogva, már meglévő szervezeteiknél és
