Országgyűlési napló - 1993. évi őszi ülésszak
1993. november 23. kedd, őszi ülésszak 27. nap (345.) - A Magyar Köztársaság 1994. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat részletes vitájának folytatása 31765 - MÁDI LÁSZLÓ (FIDESZ)
2038 Nagyon röviden a most ebben az évben városi rangot kapott települések finanszírozási kérdése kapcsán: a költségvetési törvényjavaslatban az a szerencsétlen megfogalmazás volt, hogy a július 1jén városi ranggal rendelkező települések kapják meg a városi szjakiegészítést. Jómagam és Jakab Ferenc képviselőtársam is, koalíciós oldalról, módosító indítványt nyújtottunk be, amely legalább december 1jéig — az én javaslatom szerint — a törvény hatálybalépésekor városi ranggal rendelkező települése ket megillesse ez a személyijövedelemadókiegészítés. Ennek nyilvánvaló indoka az volt, hogy ha városi rangot adok valamely településnek, akkor annak megfelelő anyagi kondíciókat is kell biztosítani, természetesen normatív keretek közepette. Örülök, hogy a kormánykoalíció és a Kormány ezt az érvelést elfogadta, s végül is az önkormányzati bizottság kapcsolódó módosító indítványában, ami lényegileg, tartalmilag megegyezett az én javaslatommal is, ezt az érvelést elfogadta. Ugyanakkor ezen pontnál azért meg k ell jegyezni, hogy nem ártana egy kicsit felülvizsgálni a várossá nyilvánítás követelményrendszerét a magyarországi gyakorlat szempontjából, ugyanakkor fenntartom azt, hogy ha valaminek városi rangot adok, akkor annak megfelelő elbírálást is kell adni, vis zont át kellene tekinteni, mert egy kicsit kaotikus helyzetképet észlelek a városicímadás körülményei kapcsán. A második téma a területfejlesztési alap. Nagyon jól tudjuk, hogy az ország kettészakadása már a korábbi rendszerben elkezdődött és mindig létez ett valamilyen formában, ám az utóbbi három évben ez a kettészakadás jelentős mértékben erősödött, sajnálatos módon. Ez azt jelenti, hogy egy fejlettebb dunántúli, északdunántúli és fejlettebb budapesti régió mellett az ország keleti része rendkívüli mért ékben hátrányos körülmények között él a munkanélküliségi és egyéb mutatók kapcsán, az ország keleti, északkeleti része bizony az ország átlagától és a fejlettebb régióktól rendkívüli mértékben le van szakadva. Jómagam is ezért támogatom mindenképp Komor S ándornak az irányú törekvését, hogy a területfejlesztési alap fokozottabb támogatást nyerjen, hiszen ez az alap az, amelyik elsősorban az infrastruktúraberuházások támogatása révén az elmaradottabb térségeknek nagyobb lehetőségeket biztosít, bekapcsolódást , integrálódást az ország gazdasági vérkeringésébe, és egy kulturáltabb feltételrendszert, életmódlehetőségét és gazdaságilag is vonzó körülményeket teremtve ezzel a keleti országrészben is. Én egyébként legfontosabbnak az útberuházások folytatódását és a telefonberuházások élénkítését tartanám, mert ez utóbbiban jelentős a lemaradásunk, az útberuházások kapcsán pedig a koncessziós pályázatok igenigencsak késlekednek, sokkal gyorsabb tempóra lenne szükség ahhoz, hogy a kívánt célokat el tudjuk érni. Nem m indegy azonban, hogy honnan csoportosítjuk át a pénzeket, nyilvánvalóan ebben esetleges véleménykülönbség is fennállhat köztem és, esetlegesen, koalíciós képviselőtársaim között. Nagyon fontosnak tartom még a határátkelőhelyek megemlítését, hiszen a hátrán yos helyzetű térségeknek egy nagy része a határ menti térségekben helyezkedik el, és itt a határátkelőhelyek és a gazdaságdiplomáciai lépések ezen a hátrányos helyzeten jelentős mértékben segíthetnének. A harmadik téma a foglalkoztatáspolitika. Én nem talá lok abban semmi kivetnivalót — megmondom őszintén — önmagában, hogy a szolidaritási alap támogatását 10 milliárd forinttal csökkentsék, hiszen az én ismereteim alapján ez a reális számadat. Ezt már az általános vitában is elmondtam, a kormányzat korrigált prognózisán és elgondolásán, ám nem mindegy, hogy ezzel milyen helyzet áll elő és ezt hogy teszem meg. Ezzel valójában megszűnt a szolidaritási alap állami támogatása. Jó ez? Nem vagyok benne biztos, hogy ez jó, szerintem sokkal inkább nem a költségvetési támogatást kellett volna megszüntetni, hanem a szolidaritási járulékot kellett volna csökkenteni, ami nyilvánvalóan kötelezően hat a magán- és az állami szférában egyaránt. Ez ugyanis az évi munkaköltségek
