Országgyűlési napló - 1993. évi őszi ülésszak
1993. november 23. kedd, őszi ülésszak 27. nap (345.) - Interpellációk - ELNÖK (Vörös Vince): - KOCSENDA ANTAL (Kisgazda)
1977 A Kalocsa környéki Állampusztai Célgazdaságnak 1945ben 400 hektár földterülete volt. Ez t a nagyságrendű fölterületet e térségben élő, jelentős részben szovjet gulágokra kitelepített német ajkú lakosoktól elvett földekkel közel 12000 hektárra növelték. Ez a területnövekedés az eredetinek több mint 50szerese (sic!) Ezzel szemben az ott őrzött rabok száma ugyanezen idő alatt háromnégyszeresére nőtt, ugyanis 1945ben a rabok látszáma 300400 fő, az átlagos létszám 1200 fő. A célgazdaság időközben felszámolta a munkaigényes termékek termesztését, és egyes termelési ágazatokban polgári alkalmazot takat foglalkoztat erőgépeken, szállító járműveken, javítóműhelyekben, és jelentős mezőgazdasági munkát saját polgári alkalmazottaival végeztet el, és ennek nagysága az 1000 hektárt is meghaladja. Ugyancsak alkalmaz civil munkaerőket az állattenyésztésben is. Mindezek ellenére 1992 decemberében szőlőterületein a szőlő egy részét nem szedték le. Erről a helyszínen személyesen győződtünk meg. Az előzőkből következik, hogy a rabgazdaság területét nem is tudja megfelelően kihasználni, és feltehetően hatásköri v agy más, előttünk nem eléggé ismert okok húzódnak a kárpótlási törvény végrehajtásának megakadályozására irányuló kísérletek mögött. Esetleg egy célzott intézkedéssel állunk szemben, amellyel az állam a tulajdonában levő földeket minél nagyobb arányban ki akarja vonni a kárpótlási kötelezettség alól, és ehhez jogcímeket keres. A kárpótlási törvény előkészítésén fáradozó szakértői bizottság ülésén ezek szerint nem véletlenül mondta egy szakértő felvetésére az Igazságügyi Minisztérium szakképviselője, hogy te rmészetesen a célgazdaságok is az állami gazdaság körébe tartoznak, és rájuk is vonatkozik a földkijelölési kötelezettség, hiszen az állami gazdaság a kárpótlási törvényben nem egy cégformát jelent, hanem az állam összes gazdaságára, gazdálkodójára vonatko zik. Az igazságügyminiszter úr hivatkozik az 1977. évi VI. törvényre és az azt kiegészítő 1984es kormányrendeletre, melyekkel megerősítettnek látja a Kecskeméti Megyei Bíróság ítéletét, melyben felmenti a célgazdaságot a kárpótlási törvény végrehajtási k ötelezettsége alól. Az idézett törvény és rendelet azonban nem utal az állami célgazdaságok valamilyen különleges státusára, hanem egy kategóriába tartoznak az állami gazdaságokkal, amennyiben azok közszükségletet kielégítő szolgáltatást végeznek. Az idéze tt törvény értelmében a célgazdaságok és az állami gazdaságok azonos joghatály alá esnek, és nem vonhatók ki a kárpótlási törvény hatálya alól, mivel a kárpótlási törvény nem mondja ki, hogy hatálya alá nem tartoznak a büntetésvégrehajtási intézetek célga zdaságai. ELNÖK (Vörös Vince) : Kérem, Képviselőtársam, hagyjon ki az interpellációjából, a kérdéseket tegye fel, mert már túlhaladta erősen az időt. KOCSENDA ANTAL (Kisgazda) Igen, igyekszem. Igyekszem, Elnök Úr. Igyekszem. A miniszter úr később arra utal t, hogy a minisztérium nem rendelkezik a bíróságokra nézve kötelezően alkalmazandó joggyakorlatra sugalló állásponttal, mely a jogviták eldöntésére döntő hatással lenne. De pár mondattal előbb az idézett törvényre és rendeletre hivatkozva megfogalmazza az Igazságügyi Minisztérium véleményét, amelyben megalapozottnak látja a kecskeméti bíróság ítéletét, melyben felmenti a célgazdaságot kárpótlásiföldalapkijelölési kötelezettség alól. Hivatkoznom kell az igazságyügyminiszter úrnak a kárpótlási törvény által ános vitája előtt felvezető expozéjában elmondottakra. Idézem a miniszter urat: "…a tisztelt Országgyűlés hivatott elvégezni a kor által reá háruló feladatot." Később: "…megteremteni az elégedett, jómódú állampolgárok hazáját." Ezt követően: "Ennek a felad atnak azonban addig nem tehetünk eleget, amíg nem nyújtunk elégtételt azoknak, akiket az elmúlt rendszerben igazságtalanság ért. Elvárja ezt az ország lakossága is, hiszen a mai napig köztünk élnek azok, akiket önkényesen fosztottak meg akár egy élet munká jának az eredményétől, s akikben soha nem hunyt ki a remény, hogy egyszer
