Országgyűlési napló - 1993. évi őszi ülésszak
1993. november 22. hétfő, őszi ülésszak 26. nap (344.) - Az 1993. és 1994. évi Vagyonpolitikai Irányelvekről szóló törvényjavaslat együttes általános vitájának folytatása - ELNÖK (Vörös Vince): - PÁL LÁSZLÓ (MSZP) - ELNÖK (Vörös Vince): - PÁL LÁSZLÓ (MSZP) - ELNÖK (Vörös Vince): - TAKÁCSY GYULA (MDF)
1904 ko rmányzati gőg — vagy nem tudom, minek nevezzem — miatt nem kellett volna kivédeni, és helyes lett volna ezeket elfogadni. Köszönöm szépen. (Taps.) ELNÖK (Vörös Vince) : Köszönöm. Megadom a szót Pál László képviselőtársunknak a Magyar Szocialista Párt részér ől. Ügyrendi kérdésben felszólaló: Pál László (MSZP) PÁL LÁSZLÓ (MSZP) Köszönöm szépen, Elnök Úr. Én nem tudom, hogy hol tartunk a vitában, vane még más hozzászóló, én a vita lezárása előtt szeretnék egy ügyrendi javaslatot tenni. ELNÖK (Vörös Vince) : Tö bb hozzászóló nincs. PÁL LÁSZLÓ (MSZP) Nincs, akkor köszönöm szépen, Elnök Úr, megtenném az ügyrendi javaslatomat. A helyzet az, hogy az 1993. évi Vagyonpolitikai Irányelvek tárgyalásának egy lényegesen korábbi szakaszában, még a nyár folyamán benyújtotta m egy módosító javaslatot az irányelvtervezethez, amely arról szólt, hogy 1993ra és 1994re egy közös irányelvet fogadjon el a Parlament. Ez különösen aktuálissá vált ma, hiszen november 22ét írunk. Én azt hiszem, hogy önmagunk előtt sem állhatunk meg te ljesen egyenesen, ha november 22én legitimálunk egy olyan tevékenységet, amely idáig folyt, parlamenti határozattal, és a hátra lévő harmincegynéhány, közel negyven napra hozzunk '93as Irányelveket. Abban az esetben, ha a vitát ebben a stádiumában elnök úr lezárná, így, ahogy vagyunk, az azt jelentené, hogy a '93as és a '94es Irányelvek különkülön kerülnek a továbbiakban részletes vitára, esetleg módosítással talán elfogadásra. Azt hiszem, a Parlament helyesebben járna el akkor, ha állást foglalna abb an a kérdésben, hogy ma két irányelvet akar a két esztendőre elfogadni vagy egyet. Én tehát azt az ügyrendi javaslatot szeretném kérni elnök úrtól, hogy szavaztassa meg a Házzal — amikor a Ház erre alkalmas — , hogy milyen úton haladjunk tovább az irányelve k tárgyában. Egy dokumentumot a '93as év hátra lévő időszakára és '94re kíváne elfogadni a Ház, avagy két dokumentumot, külön 1993ra és külön 1994re. Kérem, ezt az ügyrendi javaslatomat elnök úr szavaztassa meg az általános vita lezárása előtt. Köszön öm szépen. (Taps.) ELNÖK (Vörös Vince) : Köszönöm. Takácsy Gyula képviselőtársunk jelentkezett. Megadom a szót. Ügyrendi kérdésben felszólaló: Takácsy Gyula (MDF) TAKÁCSY GYULA (MDF) Elnök Úr! Tiszelt Ház! Pál László képviselőtársam javaslatára szeretnék n éhány gondolatot mondani. Valóban arról van szó, hogy az 1993. évi Vagyonpolitikai Irányelvekhez egy kicsit késő van, de azt világosan kell látnunk, hogy a Kormány ezeket még 1992ben beterjesztette. Megítélésem szerint az általános vita lezárása — ha ninc s további felszólaló a tisztelt Házban — minden további nélkül megtörténhet, és amennyiben szükségesnek tartják a frakciók, akkor javaslom azt, hogy a részletes vitát rövid időre nyissuk meg a következő héten. (19.30) Arra pedig, amit Pál László képviselőt ársam módosító indítványa tartalmazott — amely szerint a '93. és '94. évi Vagyonpolitikai Irányelveket együttes anyagban, egy együttes határozati javaslatban fogalmazzuk meg — megítélésem szerint a módosító indítvány megtárgyalásakor vissza lehet térni. Te hát a részletes vitában a gazdasági bizottság ezt megvitatja, ott a Kormány képviselői is jelen