Országgyűlési napló - 1993. évi őszi ülésszak
1993. november 22. hétfő, őszi ülésszak 26. nap (344.) - Az 1993. és 1994. évi Vagyonpolitikai Irányelvekről szóló törvényjavaslat együttes általános vitájának folytatása - ELNÖK (Vörös Vince): - SUCHMAN TAMÁS, DR. (MSZP)
1903 tömegével jöttek az országba olyan külföldiek, akik nem első osztályúnak minősülnek, akik Nyugaton már nem voltak hitelképesek, akiknek a hitelügyleteit semmilyen nyugatnémet vag y bármilyen európai hitelbiztosító intézet nem volt hajlandó viszontbiztosítani. És igenis keményen hangzik, de ki kell mondanom, hogy rendkívül bűnös mulasztás történt akkor, amikor az első két évben nem éltek a bankok közötti szokásos információszerzésse l, nem éltek azokkal az információkkal, amelyeket egy egyszerű hiteltudósító — ilyen intézmény Magyarországon nincs is — az önök számára biztosítani tudott volna. Ugyancsak nem éltek azzal a lehetőséggel, amelyet a hitelbiztosító intézetek nagyon szívesen megadtak volna. Mi történt? Az történt, hogy ezek a nem kis számú, többszázas nagyságrendű külföldi üzleti partnerek — nevezzem őket így — drága magyar hitelekhez jutottak, és juttatták azokat a cégeket vagy közvetve azokat a cégeket, amelyekkel üzleti kap csolatba léptek, vagy amelyeken keresztül privatizáltak, ezzel is tovább rontva a kétes kintlévőségeket, amelyek most már a bankkonszolidáció keretében, remélem, tételesen ki is lesznek számolva. Ezenkívül ugyanezek a cégek eljátszották azt a játékot, hogy az elhelyezett 30, 50 vagy 100 milliónak az lett a sorsa, hogy a saját, nullára amortizált, tehát egyszer már leírt gépeit behozta, legyen az a mezőgazdaságban, a textiliparban vagy a nehézipar bármely ágában. Miniszter úr tudja, hogy ezzel miért vagyok t isztában, konkrétan ismerem azokat a folyamatokat, amikor az elhelyezett pénzek 30, legkésőbb 60 nap alatt visszavándoroltak, és ócska traktorok, 1940ben készült varrógépek és hadd ne soroljam, minek a formájában, a "technikai újítás csodájaként" ezek Mag yarországra bejöttek. Kérdés, hogy amikor az első tíz, húsz vagy száz ilyen eset bekövetkezett, miért nem lehetett akkor ezek ellen fellépni. Ez a réteg nyilván nem hosszú távú, hanem egész egyszerűen rövid távú elképzelés alapján rövid távú meggazdagodásr a számított. Én nem mondom azt, hogyha bárki ülne a privatizációért felelős tisztségben, nem kapná meg sorban ezeknek a kritikáknak a túlnyomó többségét, hisz valójában az ország vagyonáról van szó, hisz valójában az ország szeme elő tt, pontosabban — és ez zavarja a társadalom egy részét — a társadalom szeme elől elrejtve folynak ezek a folyamatok. Azonban van néhány olyan kérdés — és én ezt tartom rendkívül súlyosnak — , amelyek a kormányzó párt, hogy mást ne mondjak, a kormányfő szem e láttára vagy tudomásával bírnak. Azt azért elképesztőnek tartom, hogy az ebben a tárgyban benyújtott interpellációk, kérdések, százával megjelent újságcikkek mögött halványan néhány kivizsgálást tudnak csak felmutatni! Elképesztőnek tartom azt, ami nem s zemélyi felelősség, csak egy rosszul folytatott gyakorlat, ami után mindenki számára nyilvánvaló volt, hogy változtatni kell ezen a gyakorlaton. Példaként említettem a külföldiek leinformálását, jóllehet egyszer azt hiszem, Gálszécsy úr vagy Füzessy Tibor úr nyilatkoztak, hogy titkosszolgálati módszerekkel is meg lehetne ezeket vizsgálni; igen, inkább akármilyen módszerekkel, mint hogy becsapódjon az ország! Elképesztőnek tartom azt, hogy a kárpótlási jegyek — önmagát a kárpótlás tényét most külön nem érték elve — másodlagos, harmadlagos, sőt negyedik vagy ötödik felhasználásának sincs semmilyen jogszabályi tilalma, és tudjuk, hogy a kárpótlási jeggyel vásárolt értékért valójában senki nem kap semmit sem, hiszen azért egyszer már lett föld, azt megkapta a tée sz, a téesz beteszi az élelmiszerfeldolgozóiparba… és hadd ne mondjam ezt tovább, hogy valójában papírt rakunk papír mögé, holott arra lenne szükség, hogy a gazdaság mögé vagy alá, a gazdaság működőképességét megteremtendő pénzt helyezzünk el. Azt hiszem, értelmetlen lenne azt mondani, hogy ezt a Vagyonpolitikai Irányelvet ne fogadja el a tisztelt Ház, hisz 1993. november végét írjuk, és a '92es Irányelvek, illetve néhány kiegészítő rendelkezés mellett folyik a '93. évi privatizáció, és én nem gondolom, h ogyha a Kormány ennyi bírálat és ennyi kritika után nem volt hajlandó a stratégiájában változtatni, akkor most változtatni fog. Én csak abban bízom, hogy önök is végeznek majd egy számadást a ciklus vége felé, és akkor rájönnek arra, hogy nem minden bírála t volt rosszindulatú, nem mindegyik abból indult ki, hogy más jobban tudná csinálni, hanem abból indultak ki a bírálatok, hogy mindazt, amit a gazdaságban dolgozó, a gazdasággal foglalkozó szakemberek ajánlottak, vagy amire figyelmeztettek, azt egyszerű
