Országgyűlési napló - 1993. évi őszi ülésszak
1993. november 22. hétfő, őszi ülésszak 26. nap (344.) - Az 1993. és 1994. évi Vagyonpolitikai Irányelvekről szóló törvényjavaslat együttes általános vitájának folytatása - ELNÖK (Vörös Vince): - VARGA ZOLTÁN (NDSZ)
1899 bizonytalanságot eredményezett, úgy csakugyan azzal kell szembenézni, hogy ma az állami vagyon nagyságát illetően nincs elfogadható, biztos számadat a magyar közvélemény előtt. Három évvel a szabad demokratikus választások után n em tudjuk, hogy pontosan mekkora volt ez az állami vagyon, nem tudjuk, hogy ebből az állami vagyonból pontosan mennyit értékesített az Állami Vagyonügynökség vagy más cégek, és nem tudjuk, hogy a választások után a leendő új kormány mekkora vagyont fog átv enni, mi maradt ebből az állami vagyonból. (19.00) Márpedig ha a Vagyonpolitikai Irányelvekről beszélünk, és a vagyonpolitikához éppen a meglévő, az állami vagyon pontos mennyisége hiányzik visszamenőleges hatállyal is, és jelen időben is, akkor úgy hiszem , nagyon nehéz korrekt Vagyonpolitikai Irányelveket elfogadni a tisztelt Háznak, éppen amiatt, hogy nem tudjuk, hogy becsült értékrendben vagy akár valamiféle statisztika alapján pontosan hogyan keletkezett és mekkora volt ez az állami vagyon 1990ben, és mekkora ma, 1993 végéhez közeledve. Úgy gondolom, ez a hiányosság elsősorban a kormánypártokat hozza nehéz helyzetbe, és különös tekintettel a privatizációs miniszter úr szerepére, nagyon nehéz neki megválaszolni alapvető kérdéseket akkor, amikor nincs hoz zá megfelelő támaszték, nincs hozzá megfelelő eligazodási lehetőség. Fontos lenne tudni még azt is, hogy mikor kifizetődő e privatizációs folyamat. Természetesen, amiről mi értesülünk, az körülbelül annyi, hogy X millió, Y százmillió forintért sikeresen el kelt, vevőre talált egy gyár vagy valamilyen üzlethálózat. A történet, amit mondok, talán féligmeddig fiktív, de mégiscsak egy példával szeretném megvilágosítani, mi történik akkor, ha egy üzlethálózat jó áron vevőre talál, fizetőképes, jó koncepciójú vev ővel állunk szemben, és a vállalkozó teljesíti mindazokat a feltételeket, amelyeket eléje állítottak? A következő veszélyek állnak fönn: ha ez a cég megfelelő, jó piacokkal rendelkezik és megfelelő kapcsolatokkal, hamarosan azt tapasztaljuk, hogy egy jó, s ikeres privatizációs üzlethálózat elkelése után hirtelen két cipőgyár és három ruhagyár bezárhatja kapuit, egész egyszerűen azért, mert ez az üzlethálózat ezektől a hazai gyáraktól vásárolta ez idáig a legfontosabb termékeit. Ebben a pillanatban már a priv atizáció értéke nem ugyanaz, mintha ez a privatizáció azt célozta volna meg, hogy továbbfejlessze és továbblendítse azokat a beszállítókat, azokat a vállalkozókat, akik közvetlen gazdasági kapcsolatban voltak ezzel az említett üzlethálózattal. A másik kérd és, hogy vajon konkrét számításoknál mit lehetne figyelembe venni, hogy valóban megérie privatizálni, akár szám szerint, forintban számolva is ezeket a privatizációs folyamatokat. Itt is hiányzanak az adatok, hiányzik a nyilvánosság előtt feltárt pontos p rivatizációs összeg, melyben csak úgy gondolatébresztő gyanánt néhány szempontot szeretnék fölvetni. Érdekes lenne megvizsgálni, hogy az összes privatizált cég eladásából összesen mennyi bevétel folyt be az államkasszába. Meg kellene vizsgálni, hogy az Áll ami Vagyonügynökség nettó költségei hogyan viszonyulnak ehhez. Meg kellene vizsgálni, hogy a privatizáció költségei mit emésztettek föl, majd — és itt jön egy szokatlan bekezdés — az elmaradó költségvetési bevételeket, amelyek esetleg egy nem túl sikeres p rivatizáció után mégiscsak számottevők lehetnek. Végül a munkanélküliek, az így munkanélkülivé válók munkanélküliségével kapcsolatos pluszköltségeket kellene még összeszámítani. Ez egy egyszerű összeadáskivonás művelet lenne, melynek végeredménye megadhat ná a privatizáció nettó eredményének nemzetgazdasági szintű értelmezését. Minden más bevételtervezés rövid távú, nem megalapozott, nem igazán koncepciózus, nincsenek benne tettenérthetően jelen éppen azok a vagyonpolitikai törekvések, amelyek a magyar gazd aságot gyarapítani szándékoznak, és működőképes formában szeretnék tartani. Ha ez a számítás nem végződik el, ha enélkül adunk el különböző cégeket, félő, hogy csakugyan joggal vetődhet fel a tudatosnak nevezett cégkiárusítás, az a fajta privatizáció, mely figyelmen kívül
