Országgyűlési napló - 1993. évi őszi ülésszak
1993. november 22. hétfő, őszi ülésszak 26. nap (344.) - Az 1993. és 1994. évi Vagyonpolitikai Irányelvekről szóló törvényjavaslat együttes általános vitájának folytatása - ELNÖK (Vörös Vince): - VARGA ZOLTÁN (NDSZ)
1898 Hogy csak egyetlen példát említsek, mindenféle nosztalgiaszándék nélkü l, de mégiscsak ilyen volt, ebben a Házban annak idején nagy port vert fel a Tölgyessy Péter által idecitált eperjesi Zsákgyártó Vállalat esete. Az eperjesi Zsákgyártó Vállalat esetében szó sem volt külföldi tőkéről, szó sem volt külföldi befektetőről, haz ai vállalkozó, szolid, csöndes, túlságosan csöndes pályázat útján nyerte el a jogot arra, hogy ezt a zsákgyártó vállalatot üzemeltesse. Sajnálatos módon sem koncepciója, sem tőkéje nem volt ehhez, és ma ott tartunk, hogy közel 160 dolgozó keresi az igazát több mint két esztendő elmúltával, mert sem végkielégítést, sem megfelelő tisztes járadékot és lehetőséget nem kaptak ahhoz, hogy munkájukat tovább folytathassák. Ezek az esetek azt bizonyítják, hogy a kizárólagosan valamiféle nemzeti — bocsánatot kérek a kifejezésért — , rossz hazafias felbuzdulásból hangoztatott külföldellenes megjegyzések mennyire veszélyeztethetik azokat a befektetési szándékokat, amelyeknek szándéka tiszta és világos, olyanfajta üzemek, vállalatok működtetése, amelyek illeszkednek a bef ektetni szándékozó koncepciójába és piacstratégiájába. A másik kérdés a privatizációval kapcsolatban, hogy jó üzlete a privatizáció. A kérdés kétélű, hiszen vannak szakértők, akik ezen a területen dolgoznak, s kapásból azt tudják mondani, hogy feltétlenül jó üzlet, egyeseknek. A privatizáció azoknak, akik a privatizációs folyamatokat bonyolítják ma Magyarországon, ez idáig szolid számítások szerint is kitűnő üzlet. Kitűnő üzlet azért, mert a jelenlegi joghézagok nem teszik kötelezővé a privatizációs folyam atok lebonyolítói számára, hogy bármilyen módon is kockázatot vállaljanak e folyamatok lebonyolításában. Magyarán: az, aki azt vállalja, hogy egy adott vállalat privatizációs folyamatát véghezviszi, nem kell, hogy bármiféle kauciót helyezzen el, nem kell, hogy bármiféle biztosítékot, garanciát adjon arra, hogy a lehető legjobb és legmegfelelőbb időtartalmú privatizációt fogja lebonyolítani, elegendő, ha valamilyen szerencse folytán elnyeri ezt a lehetőséget, hogy részt vehet a privatizációs folyamatban. Áll ami vagyont privatizálni, rossz magyar kifejezéssel magánosítani, úgy gondolom, egy olyanfajta rendszerváltozás után, ami Magyarországon végbement, feltétlenül konfliktushalmazzal járó cselekvés. Konfliktushalmazzal, hiszen egyes hivatalos vélemények szeri nt is az államosítást egyfajta rablásnak, jogtalan eltulajdonításnak illusztrálják, amiben igen sok igazság van. Zárójelben hozzátenném, ezek az annak idején, 1948ban vagy a későbbi években államosított termelőegységek az elmúlt évtizedek alatt azonban mé giscsak valami jelentős befektetéssel, fejlesztéssel, különböző gazdagodással együtt jelentős fejlődésen és erősödésen mentek át. Ma azonban, amikor ezt a vagyont nem reprivatizáljuk, hanem magánosítjuk, a magyar állam, a magyar Kormány kénytelen szembenéz ni esetleg azzal a váddal, ami szintén elhangzott néhány politikustársam szájából, hogy ez tulajdonképpen egyfajta orgazdaság, ha a jogtalanul eltulajdonított javakat most valaki értékesítésre felkínálja. Természetesen nem kell hangsúlyoznom, hogy milyen v eszélyeket rejt ez a megállapítás, de kétségtelenül igaz, hogy éppen a tulajdonviszonyok tisztázatlansága, éppen az átmeneti időszak ad lehetőséget az effajta támadásokra. A másik probléma, hogy vajon maga a privatizáció mekkora hasznot hoz az országnak. A tisztelt Ház tanúja volt egy olyan vitának, amikor itt többen — hasonló vagyonpolitikai irányelvek kapcsán, úgy emlékszem — azon vitatkoztak, hogy ki mire használja a privatizációt. Arról szólt a történet, hogy melyik párt jár jól ezzel a privatizációval. Szeretném elmondani, hogy ennek több oka van, hogy ezek a gyanúk felmerülnek, és én nem kívánok vizsgálóbírói szerepkört betölteni, de megjegyezném, hogy ahogy az előbb Hatvani Zoltán egy mondatában utalt arra, hogy a megfelelő állami tulajdon leltárszerű jegyzésének hiánya teljes
