Országgyűlési napló - 1993. évi őszi ülésszak
1993. november 15. hétfő, őszi ülésszak 24. nap (342.) - A Magyar Köztársaság 1994. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (Vörös Vince): - FEKETE GYULA, DR. (MDF)
1693 szerepe. Míg az időszak elején a GDP átlagban 20%át vonták be az államháztartásba ezek az országok, az időszak végén már mintegy 45%át. Hollandiában és Svédországban 5861%os az újraelosztás aránya, érdemben nem kisebb Magyarország 6465%os arányán ál. Az első nagyobb arányú anticiklikus költségvetési lépésre az Egyesült Államokban az 1957 — 1958. évi gazdasági visszaesés során került sor. A mintegy 5%os GDPvisszaesést felerészben a készletállomány újabb megrendelések nélküli leépítése idézte elő, eg ynegyed részben pedig az épület- és gépi beruházások elmaradása. A visszaesés ellenére a növekvő állami kiadások fékezték a gazdasági válságot, egy nagyobb, 78%ra esélyes csökkenést fékeztek le egy 5%os csökkenésre. A 70es évek elejére megerősödött a m onetarista gondolkodás a közgazdasági irányításban. Az 1973 — 1975. évi északamerikai gazdasági visszaesés idején már inkább a monetáris restrikció érvényesült, azaz a termeléscsökkenést részben követő pénzszűkítés. Minden várakozás ellenére a költségvetés szigorítása nem csökkentette az inflációt, sőt a hitelpiacokon kialakult feszült helyzet még jobban visszavetette a beruházásokat, azaz elmélyítette a válságot. Minden monetáris szigor ellenére a költségvetés nem csökkentette úgy a vásárlásait, mint a lako sság vagy a gazdasági élet többi szereplője, azaz még ebben az időszakban is a költségvetés megrendelései és a költségvetési szerveknél foglalkoztatottak vásárlásai mintegy 1 százalékponttal fékezték a gazdaság visszaesését. A történelmi igazság kedvéért m eg kell említenem, hogy nem pusztán anticiklikus gazdaságpolitikai szándékok növelték meg a fejlett országokban a költségvetés újraelosztó szerepét. Legalább ilyen erős társadalompolitikai szándékok is érvényesültek a kisjövedelműek, a szegények, a hátrány os körülmények között élők érdekében. Közvetve, áttételesen úgy segíti a költségvetés a kisjövedelműeket, hogy a vállalkozók termelési célú kiadásaihoz hasonlóan elismeri a bérből és fizetésből élők munkaerőújratermelésének a költségjellegét, azaz a létmi nimum adómentességét. Ha úgy tetszik, szociális indíttatás alapján, ha úgy tetszik, a piacgazdaság működési logikája alapján lehet adómentes bevételből mint munkaerőt pótló költségből eltartani felnőtteket és gyermekeket a fejlett országokban. Minderre a l ehetőségre a mienkénél jóval alacsonyabb GDPújraelosztás alapján is sort kerítenek ezek az országok, jelezve egyben azt a gyanút is, hogy nálunk nem forráshiány, hanem a pénzügyi tárca évtizedek óta leplezetlen családellenessége, antiszociális szemlélete akadályozza meg az arányos közteherviselés elvének az érvényre jutását. NyugatEurópában példátlan dolog lenne, ha a létminimum alatt élő keresők adóterhelése azonos lenne az átlagjövedelmek szintjén élő keresőkével; nálunk ez évek óta így van. Ott az adóz ás mérsékli a jövedelmi különbségeket, nálunk az esetek egy jelentős hányadában megnöveli. Hiába összpontosítjuk tehát a GDP közel kétharmad részét az államháztartásban, azt szociális vagy piacgazdasági ismeretek alapján nagyon rossz hatékonysággal működte tjük, sokkal több antiszociális újraelosztó szempont jellemzi a magyar gyakorlatot, mint például a bruttó hazai jövedelemnek alig több mint egyharmad részét centralizáló spanyol, portugál, ír, máltai, ciprusi vagy chilei költségvetést. Nem forráshiány, nem az anyagiak hiánya, hanem az újraelosztó pénzügyi tárca ily módon is tetten érhető antiszociális szemlélete gátolja a felzárkózásunkat a piacgazdasági országok gyakorlatához. Mind a közteherviselést szolgáló újraelosztásnak van mérhető multiplikátor hatás a, mind a költségvetési hiánynak. A szigorú monetáris szabályozást és a központi költségvetés mozgásterének a beszűkítését ellenző közgazdászok kiszámolták, hogy az Egyesült Államokban 1962 és 1985 között minden 1%os költségvetési deficit 1,6%os GNP, aza z bruttó nemzetiterméknövekedést indukált. A számítás eredménye nem hihetetlen, elég, ha emlékezetünkbe idézzük azokat a megállapításokat, miszerint az akkori időszak költségvetési beruházásai nélkül nem lett volna űrprogram, így nem született volna meg a számítógépek egy újabb generációja, nem forradalmasodott és nem miniatürizálódott volna a fényképezés és a televíziózás. (17.40)
