Országgyűlési napló - 1993. évi őszi ülésszak
1993. november 9. kedd, őszi ülésszak 23. nap (341.) - A nemzeti és etnikai kisebbségi szervezetek költségvetési támogatásából elkülönített tartalékalap elosztásáról szóló országgyűlési határozati javaslat vitájának folytatása - Az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (Szabad György): - SZABÓ IVÁN, DR. pénzügyminiszter: - ELNÖK (Szabad György):
1651 Azt szeretném csak mondani, megjegyezni, hogy amikor ez a jelenlegi Parlament az első évben fölváltotta az öröklési és ajándékozási illetékek vonatkozásában az addigi progresszív rendszert a lineáris kulcsokkal, ez egy nagy előrelépés volt, és bízom abban, hogy innét nem kíván a Parlament visszalépni. A másik, amit még elöljáróban szeretnék megjegyezni, hog y megelégedésemre szolgál, hogy fölszólalhatok itt ma este. Ugyanis már készültem fölszólalni illeték kapcsán tavasszal is, amikor ennek a vitának az első felvonására került volna sor itt a Parlamentben, ha a Parlament többsége nem terelte volna kivételes eljárásra az illetéktörvény módosításának vitáját. Emlékeztetem a tisztelt Házat arra, hogy akkor az SZDSZ volt az egyetlen olyan párt, amelyik ellenezte a kivételes eljárásban való tárgyalást. Örülök annak, hogy most a második fölvonásban ez már nem így v an, hanem itt vitatkozni is lehet. Tisztelt Ház! Én egyetlenegy részhez szeretnék hozzászólni, az ajándékozási és az öröklési illetékekhez. Részben ezt a kérdést már érintette Török Ferenc, Szigethy István és Békesi László is, úgyhogy én már abban a vonatk ozásban, hogy emelkedjenek vagy ne emelkedjenek a kulcsok, nem szólok hozzá. Természetes, az én véleményem is az — egyezően az SZDSZével — , hogy ne emelkedjenek. Én egy másik szempontra szeretném fölhívni tisztelt képviselőtársaim figyelmét. Nem tartom tu dniillik indokoltnak azt, hogy az öröklési és ajándékozási illetékek eltérő mértékűek legyenek. Mégpedig azt tartanám helyes megoldásnak, hogyha lakástulajdon öröklése vagy ajándékozása esetén, tehát olyan öröklés és ajándékozás esetén, amely a családon be lül történik, azonosak legyenek az illetékkulcsok. Tisztelt képviselőtársaim! Mindannyian tudjuk, hogy a természet törvénye az, hogy a szülők minden tőlük telhetőt megtesznek azért, hogy gyermekeik minél kedvezőbb feltételekkel vágjanak neki az életnek, és hogy segítsék gyermekeik családalapítását. Ennek a törekvésnek mond álláspontom szerint ellent egy olyan megoldás, amely a lakásingatlan családon belüli ajándékozását magasabb illetékekkel sújtja, mint az öröklését. (17.40) (Dr. Kóródi Máriát Boros László , Juhász Pétert dr. Horváth József váltja fel a jegyzői székben.) A szülők említett törekvését mindig, de különösen olyan körülmények között, amikor nehéz a fiatalok lakáshoz jutása, amikor szűkösek az erre szolgáló állami hitel- és támogatási keretek, ami kor stagnál a lakásépítés, tehát különösen ilyen körülmények között nyomatékkal támogatni kellene. Ehhez nyújthatnának segítséget indirekt pénzügyi módszerek, amelyek épp azt szolgálnák, hogy a családok önerős törekvései érvényesülhessenek. Tisztelt Ház! É n erre az egy momentumra szerettem volna felhívni a figyelmet. Enélkül ugyanis az a látszat keletkezhet, mint hogyha a szűnni nem akaró emlékhelyalapítási, emlékműleleplezési és különböző kárpótlási ügyek közepette a fiataloknak és a családalapítóknak a gondjai kevésbé lennének fontosak. Köszönöm a figyelmüket. (Taps.) ELNÖK (Szabad György) : Köszönöm. Megkérdezem képviselőtársaimat, ki kíván még e javaslat részletes vitájában felszólalni. — Senki sem jelentkezett. Megkérdezem akkor Szabó Iván pénzügyminis zter urat, hogy kíváne most reflektálni a részletes vitában elhangzottakra, vagy a határozathozatalt megelőzően, előreláthatólag jövő heti ülésünkön. SZABÓ IVÁN, DR. pénzügyminiszter: Tisztelt Elnök Úr, a határozathozatal előtt fogok reflektálni. ELNÖK (S zabad György) : Köszönöm szépen. A részletes vitát lezárom, és az ülés vezetését átadom Szűrös Mátyás alelnök úrnak.