Országgyűlési napló - 1993. évi őszi ülésszak
1993. szeptember 13. hétfő, őszi ülésszak 3. nap (321.) - A Magyar Köztársaság Alkotmányának módosításáról szóló törvényjavaslat, a Magyar Köztársaság ügyészségéről szóló törvényjavaslat, valamint a Magyar Köztársaság ügyészségének egyes feladatairól szóló törvényjavaslat együttes általános vitájának folytatása - ELNÖK(Szabad György): - SALAMON LÁSZLÓ, DR. (MDF)
158 Úgy gondolom, bármennyire is hatást keltő, mégis felszínes érvelés lenne, ha az ügyészség jelenlegi alkotmányos modelljét kizárólag e körülmény alapján ítélnénk meg, és csak az lenne ítéletünk alapja, hogy a jelenlegi megoldásunk fő vonásaiban az 1936os szovjet megoldás másolata. (16.30) Ez kétségtelenü l igen rossz cégér, de ezen túlmenően úgy gondolom, az alapos elemzésnek ki kell térnie arra a kérdésre, hogy miért nem jogállami ez a szovjetből átvett jelenlegi modell. Mielőtt ennek a kérdésnek a megválaszolására áttérnék, azért a legutóbbi tárgybeli vi tában elhangzottakra visszautalva szeretném azt hangsúlyozni, hogy a nálunk most hatályos és vitatott megoldás valamennyi egykori szocialista ország közös megoldása volt a szovjet példa nyomán, és bár az is igaz, hogy az Országgyűlésnek alárendelt ügyészsé g nem kizárólag a volt szocialista országok sajátja, valójában csak egyetlenegy olyan példa van, mégpedig a portugál megoldás, mely az egykori szocialista államok körén kívül hasonlóan rendezi el az intézmény államszervezetbeli helyét, mint a mi jelenlegi alkotmányos megoldásunk. Az Áder képviselőtársam által említett másik példa, a norvég megoldás, melyben a legfőbb ügyész a királynak tartozik felelősséggel, ugyebár nem azonosítható a volt szocialista országok megoldásával. Vizsgáljuk azonban meg azt, hogy valójában miért nem felel meg a jogállamiság követelményeinek, és különösen a parlamentáris demokrácia követelményrendszerének a jelenlegi hatályos megoldás. Én a jelenlegi hatályos szabályozásnak két alkotmányos jellegzetességét ragadnám ki a fenti állít ás alátámasztására. Egyrészt a legfőbb ügyész felelősségének jogi konzekvencianélküliségét említeném, másrészt a kormányzatnak a végrehajtó hatalom gyakorlása tekintetében fennálló felelőssége teljességének szükségességét. Nézzük az első alkotmányos kérdés t. Az Alkotmány 52. §a rendelkezik arról, hogy a Magyar Köztársaság legfőbb ügyészét a köztársasági elnök javaslatára az Országgyűlés választja, és az 52. § (2) bekezdése arról is rendelkezik, hogy a legfőbb ügyész az Országgyűlésnek felelős, továbbá, hog y működéséről az Országgyűlésnek köteles beszámolni. Az Alkotmány azonban elfelejt rendelkezni arról, hogy mi ennek a felelősségnek a konzekvenciája. Így például nem tartalmazza annak szabályozását, hogy felmenthetőe — és egyáltalában milyen eljárással — a legfőbb ügyész abban az esetben, ha nem megfelelően végzi munkáját. Sőt az Alkotmányban nem található rendelkezés arra nézve, hogy a legfőbb ügyész megbízatása miként szűnhet meg. Erre a hiányosságra aligha lehet jogállami követelményeket kielégítően úgy válaszolni, hogy alkotmányértelmezéssel valamiféle módon feleletet lehet talán adni a kérdésre, esetleg akár olyan tartalommal, hogy ellenkező rendelkezés hiányában a megbízó, a megválasztó testületet illeti meg a felmentés, a leváltás joga is. Nem megnyu gtató jogállami válasz ez egyrészt azért, mert ehhez a válaszhoz kellő fogódzót Alkotmányunk egyáltalán nem, de talán még a különféle közjogi elméletek sem tartalmaznak, az előbb említett elvi tételt kivéve, mely az Alkotmányban — hadd említsem ezt meg — e gyébként nem is rögzített, és melynek az érvényesülésével szemben éppen más alkotmányos rendelkezések, illetőleg az 1972. évi V. törvény — az ügyészségekről szóló jelenlegi hatályos törvény — szabályozása tükrében ellenérvek is felhozhatók. Az értelmezésse l jelen esetben együtt járó jogbizonytalanság mellett másrészt azért sem jelent az értelmezés módszere jogállami igényeket kielégítő választ a felvetett problémával, mivel a felmentés konkrét feltételeire és a követendő eljárásra már végképpen nincsen semm iféle fogódzó, amely akárcsak analógia szintjén mankóul szolgálhatna. Ezt a helyzetet vessük össze azzal, hogy az alkotmányos politikai felelősséget viselő közjogi méltóságok felmentésére világos alkotmányos vagy törvényes előírások állnak rendelkezésre. G ondoljunk csak a Kormány felmentését szabályozó konstruktív bizalmatlansági indítványra, vagy a köztársasági elnök felelősségre vonását, akár tisztségétől való megfosztását eredményező közjogi eljárás alkotmányos szabályaira. Az előbbiek alapján alighanem azt kell konstatálnunk, hogy a
