Országgyűlési napló - 1993. évi őszi ülésszak
1993. október 27. szerda, őszi ülésszak 19. nap (337.) - Az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló 1990. évi LV. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (DORNBACH ALAJOS): - BETHLEN ISTVÁN (MDF) - ELNÖK (DORNBACH ALAJOS): - BALÁS ISTVÁN, DR. (független)
1353 föltegyek számára néhány kérdést, és ezért köszönöm elnök úrnak, hogy erre kétperces időkeretben módom nyílik. Az az igazság, hogy nagyon nagy tisztelője vagyok a képviselő úrna k, és a mondandója első 15 percében a tiszteletem kezdett dugába dőlni, mert egyszerűen nem értettem, hogy a képviselő úr tulajdonképpen ezt a javaslatot — amely véleményem szerint egyértelműen a közélet tisztaságát célozza — propagandacélúnak és egyebekne k is minősítette. Aztán utána meglepetésemre a második részben képviselő úr arra is javaslatot tett, hogy ezt a kört bővíteni lenne szükséges. Meg szeretném kérdezni, hogy most tulajdonképpen mivel ért egyet. Azzal, hogy ez a javaslat egyfajta propagandacé lokat szolgál? Vagy pedig az a véleménye, hogy igenis, nyitott zsebbel kell a képviselőknek kiállni a választópolgárok elé, és igenis tudni kell a választópolgároknak azt, hogy egy képviselő milyen gazdasági elkötelezettségekkel rendelkezik? Az én személye s véleményem az, hogy a választópolgároknak joguk van tudni, hogy a képviselő őket képviselie az Országgyűlésben, vagy esetleg egy adott gazdasági konzorcium képviselője. Mert ez sem mindegy, és azt hiszem, hogy a választásoknál ez is egy alapkérdés. Vége zetül még egy mondatot szeretnék szólni. Képviselő úr azt mondta, az a nagy kérdés, hogy képviselők üljeneke a Parlamentben vagy pedig a nemzet legjobbjai? Ezt a dolgot összevonnám, nekem az a véleményem, hogy olyan képviselők üljenek az ország házában, a kik vélhetően abba a körbe tartoznak, akik az ország legjobbjai. Köszönöm szépen. (Taps.) ELNÖK (DORNBACH ALAJOS) : Köszönöm szépen. Bethlen képviselő urat kérem, járuljon hozzá, hogy Balás István mondhassa el a mondandóját, mert hivatalos ügyben el kell me nnie, és utána lesz módja a viszonválaszra. BETHLEN ISTVÁN (MDF) Persze, örömmel. ELNÖK (DORNBACH ALAJOS) : Köszönöm szépen, akkor Balás István képviselő úr következik. Felszólaló: Dr. Balás István (független) BALÁS ISTVÁN, DR. (független) Tisztelt Elnök Úr! Kétpercesnek álcázott érdemi hozzászólások után megkísérlem az érdemi hozzászólásomat kétpercesnek álcázni. Az előttünk fekvő törvényjavaslatnál — és most mellékvágányokra már nem kívánok kitérni idő hiányában — két elvet tartunk figyelemre méltónak, i lletve követendőnek. Az egyik az az alkotmányos kötelezettsége az országgyűlési képviselőnek, hogy a végrehajtó hatalmat ellenőrizze. Minden olyan gazdasági tisztség, ami a képviselőt befolyásolhatja abban, hogy hogyan ellenőrizze ezt a végrehajtó hatalmat , az összeférhetetlen. Összeférhetetlen az, ezért álláspontunk szerint egyszerűen tiltandó, a képviselőséggel összeférhetetlen, hogy az ellenőrzött szerv bármilyen tisztséget adhasson a képviselőnek. Az ellenőrzött szerv a Kormány, illetőleg a Kormány alá tartozó állami gazdasági apparátus. Az az apparátus, amely vagy kizárólag állami vagy többségi állami tulajdonban van. Hogy ez nem hipotézis, nagyon egyszerű a helyzet, bárki utánajárhat, kicsit nehezebben, mint ahogy ezt Bethlen István jelezte, hiszen úja bban kedvenc olvasmányunk, a PRIVINFO már nem tartalmaz személyi híreket sem, de bárki utánajárhat, hogy hogy néz ki egy ilyen gazdasági tisztséget viselő képviselő helyzete. Kezemben van az Állami Vagyonügynökség mint alapító által kiadott egyik részvényt ársasági okirat, ahol természetesen nincs akadálya annak, hogy igazgatótanácsi tagságot az adott részvénytársaságnál országgyűlési képviselő töltsön be. Ez tartalmazza azt az apróságot, hogy a