Országgyűlési napló - 1993. évi őszi ülésszak
1993. október 27. szerda, őszi ülésszak 19. nap (337.) - Az egyes fontos tisztségeket betöltő személyek ellenőrzéséről szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (SZŰRÖS MÁTYÁS): - KÁTAY ZOLTÁN, DR. a nemzetbiztonsági bizottság előadója:
1315 törvényjavaslat különböző kötelezettségeket hárít — úgy nyilatkoztak, hogy megítélésük szerint nem alkotmányos, hogy őket ilyen körbe bevonják. Úgy hiszem, hogy ez a felvetés azoknak az aggályoknak a sorába tartozik, amiket a belügyminiszter úr is említett, és én ezeknek az aggályoknak adtam hangot — tehát ne legyen félreértés azokban, akik esetleg nem látták volna tegna p a 24 óra című műsort: nem az hangzott el, hogy én Alkotmánybírósághoz szeretnék fordulni, hanem az, hogy a bizottság ülésén, illetőleg a sajtóban is megfogalmazódnak ilyen aggályok. A napilapokban nyilatkozott ezzel kapcsolatban Holló András, az Alkotmán ybíróság titkára. Erre a kérdésre az alkotmányügyi bizottság ülésén senki nem tudott megnyugtató választ adni — a Belügyminisztérium jelen lévő képviselője sem — , arra az alkotmányos kérdésre, hogy itt aggályok fogalmazódnak meg, és az érintettek esetleg A lkotmánybírósághoz fordulhatnak. Az Alkotmánybírósághoz fordulás eshetőségét az éppen a tegnapi műsorban jelen lévő alkotmányjogi szakértő is megemlítette. Ebben az összefüggésben hangzottak el tehát aggályok; ezek az aggályok a bizottság ülésén is elhangz ottak, és ezek az aggályok még nyitva vannak. Józsa Fábián jelezte, a Belügyminisztérium majd nyilatkozik, hogy például a törvényjavaslatnak mely kérdéseit tekinti kétharmados javaslatnak, hiszen ez a bíróságok számára kötelezettségeket állapít meg, illető leg a bíróság elnöke számára. Ezek tehát nyitott kérdések, amikről az alkotmányügyi bizottság még tárgyalni fog a módosító indítványok kapcsán. Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a bal oldalról.) ELNÖK (SZŰRÖS MÁTYÁS) : Köszönöm. Megadom a szót dr. Kátay Zoltán alelnök úrnak, a nemzetbiztonsági bizottság előadójának. Felszólaló: Dr. Kátay Zoltán, a nemzetbiztonsági bizottság alelnöke KÁTAY ZOLTÁN, DR. a nemzetbiztonsági bizottság előadója: Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Hölgyeim és Uraim! Ahogy azt e lnök úr jelezte, a nemzetbiztonsági bizottság alelnökeként, de a bizottság előadójaként sajátos szerepkörben kell elmondanom azt, ami kötelességem. Tudniillik azon feladatot kaptam a nemzetbiztonsági bizottságtól — ahol többségi és kisebbségi álláspont is volt, de a kisebbségi álláspont csak abban volt egységes, hogy a tartózkodással vagy a nemmel nem volt a többség mellett az általános vitára alkalmasságra ítélésben — , hogy igenis, részletesen ismertessem a kisebbség egymástól eltérő, különböző álláspontjá t. Remélem, sikerül a lehető legtömörebben ugyanolyan korrektnek lennem, mint valamikor, még '91. október 11én, pontosabban: 14én, amikor a Kőszeg Ferenc úr által szerkesztett Beszélő Solt Ottilia által azt beszélte ki, hogy az MDF vezérszónoka milyen ko rrekten nyilatkozik. Biztos ezért ért az a megtiszteltetés, hogy most elmondhatom az ellenérveket is, még akkor is, ha ezek az ellenérvek majd ütköznek a kormánypárti érvekkel. No, itt elhangzott a 24 óra. Még nem telt el tizenkét óra azóta, amikor Hack ké pviselő úrral közösen, egy független szakértővel és egy vezetővel beszélgettünk egyes kérdésekről. Hangzott el számtalan szebbnél szebb gondolat… (Közbeszólás a jobb oldalról: Míg állni látszék az idő…) , alkotmányjogi gondolat. Mi a nemzetbiztonsági bizot tsági ülésen is, fura módon, mintha az alkotmányügyi bizottságban ültünk volna: miért is vegyük ezt szemre. De előtte valami, ami azért hangozzék már el, képviselőtársaim: olyan csendben vonta vissza Boross Péter miniszter úr akkor nyáron, egyszer, 7 óra e lőtt pár perccel ezt a törvényt — alig figyeltek egypáran — , hogy talán nem is tudja sok képviselőtársam sem, hogy mi történt, és miért áll fenn itt a nemzetbiztonsági bizottságnak egy különös felelőssége, és miért ne a Kormányra mutogassunk ebben az ügybe n. (9.50) Mi is történt? Az történt, hogy már 1991 májusában beterjeszt a Kormány egy törvényjavaslatot, amit elkezdtünk októberben tárgyalni, november 26ával lezáródik az általános vita, jön a részletes vita. A nemzetbiztonsági bizottság, amelynek most m ár 21re rúg a legfontosabb dokumentumainak