Országgyűlési napló - 1993. évi őszi ülésszak
1993. október 20. szerda, őszi ülésszak 16. nap (334.) - Az Alkotmány módosításáról szóló törvényjavaslat, valamint a honvédelemről szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - GAÁL ANTAL, DR. (MDF)
1140 alapelvek vitájában is szóvá tettem. Mert SzentIványi képviselőtársam után szóltam, és most is az emlékezetemben van, amikor elmondta ezt a sorrendiséget, ezt a prioritást. Ami kor odaért a honvédséghez, akkor azt mondta — és most próbálom idézni: "és legvégül és legvégül és legvégül" — , háromszor ismételte: "a honvédség". Itt szállnék vitába vele, mert talán nem volt szerencsés a megfogalmazása; talán nem jól helyezte el a hangs úlyt, mert ezzel az "és legvégül és legvégül és legvégül"lel egy kicsit annak a hangulatához kötődött, amit ma is elmondtam a beszédem elején, hogy a honvédséggel kapcsolatosan milyen a társadalmi megítélés. Tudni kell azt, hogy ebben az országban évtized ekig béke volt, és békét érzett és megélt egy nemzedék úgy, hogy tulajdonképpen a feje fölött lógott a háború. Kétpólusú volt a világ, Varsói Szerződés volt, és nem jutott el a kis otthonokba, de attól, hogy nem jutott el az otthonokba, attól reális veszél ye volt egy olyan háborús konfliktusnak, amelynek mindenképpen negatív szereplője lett volna ez az ország és ez a hadsereg. És akkor 1990ben váratlanul érte — mert váratlanul érte — ezt a nemzetet és a polgárait — ez a hihetetlen változás, ami történt. Vá ratlanul érte, hogy megszűnt a Varsói Szerződés, és akkor, ebben a hangulatában, a nemzetközi összefüggésnek minden aprólékos összetevőjét nem ismerve, a lakosságnak azt kellett a tudomására hozni vagy azt kellene a tudomására hozni: igenis ebben a feltéte lrendszerben, amit elmondtam, szüksége van honvédségre az országnak. Csak egy mondattal szeretnék idegen példát felhozni a honvédség mellett. Svédországban, Svájcban évszázados a béke. Nemzedékek követik egymást úgy, hogy nem volt háború az orszá gban, nem keveredtek háborúba ezek az országok. És mégis nincs olyan állampolgára ma Svédországnak és Svájcnak, akinek meg kellene magyarázni a hadsereg fontosságát. Természetesen vannak különböző politikai csoportok, különböző pacifista tüntetések és megn yilvánulások, de összességében a nemzet állampolgárai nem kérdőjelezik meg a költségvetésnél, hogy a honvédségre, a hadseregre pénz kell. Még urambocsá!, azt sem kérdőjelezik meg, hogy jószolgálati feladattal, békefenntartó erőként Svédországnak vagy Auszt riának a katonái megjelenjenek az ország határain kívül. Ha mindezt figyelembe vesszük akkor, amikor a honvédelmi törvényt tárgyaljuk, igenis el kell mondani minden állampolgárunknak, hogy szükség van honvédségre. S jóleső belső érzéssel kell gondolnunk ar ra — amit sokszor frázisnak tekintenek, ha elhangzik televízióban, rádióban a politikusok szájából — , hogy igenis nagyonnagyon hosszú idő után és csodálatos jó érzéssel mondhatjuk el magunknak: az a honvédség, amelynek a működését törvényünkkel, az előttü nk fekvő törvényjavaslattal szabályozni szeretnénk, a mi honvédségünk. Ez a honvédség békés szándékú. Ennek a honvédségnek egyetlen feladata van, hogy ebben a feltételrendszerben, amit elmondtam, teljesítse a feladatát, és megvédje az itt élő 11 millió emb er életét, vagyonát, otthonát és hazáját. Ha ez így van, akkor nyugodt szívvel tárgyalhatjuk a törvényjavaslatot. De még egy dologról beszélnem kell. Először gondolkoztam, hogy csak a saját nevemben mondjam, de azt hiszem, hogy a képviselőtársaim nevében i s mondhatom, hogy azokat a tiszteket és tiszthelyetteseket, akik több mint három éve várnak erre a törvényre, akiket ugyanúgy érintettek minden negatív hatásával a rendszerváltozás nehézségei, a gazdasági nehézségek, hiszen tudjuk, hogy milyen rossz a honv édség anyagi ellátása, azokat még sokszorosan felülmúlva érintette ez, amiről most beszéltem, és ezért szántam rá ennyi időt: a honvédség helye ebben az országban, a honvédség szerepe. Ezeknek az embereknek, amellett, hogy anyagilag a törvény nemléte miatt i rendezetlenség következtében nehéz körülmények között vannak — naponta, kimondva, kimondatlanul megkérdőjelezték a szükségességét. Így nem három évig nem lehet dolgozni, így egy napig nem lehet dolgozni! Ezért én mint országgyűlési képviselő, akinek fela data a törvény meghozatala, és talán még a képviselőtársaim nevében is merem mondani, hogy megkövetem a tisztjeinket és a
