Országgyűlési napló - 1993. évi nyári rendkívüli ülésszak
1993. június 21. hétfő, a nyári rendkívüli ülésszak 1. napja - A felsőoktatásról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (Szűrös Mátyás): - KÁLMÁN ATTILA, DR. művelődési és közoktatási minisztériumi államtitkár:
44 Arról sem vesz tudomást a tervezet, hogy az egyugyanazon kategóriá ba tartozó intézmények nincsenek egyforma helyzetben. Vannak szegények és vannak gazdagok. Csak remélni lehet, hogy a felállítandó felsőoktatási tanács finanszírozási döntéseinél majd figyelembe veszi, hogy sokkal nehezebb helyzetben van egy távoli, szegén y területen működő felsőoktatási intézmény, főleg ha pedagógusképzéssel foglalkozik, mint egy jó helyre települt, a gazdasági élet számára szakembereket képző. Míg az előbbi az állami támogatáson túl jóformán semmiféle bevételhez sem jut, addig az utóbbi n yilván számíthat a magán- és a gazdasági szféra támogatására is. Mindezek persze az életben gyökereznek, a jelzett visszásságok kezelésére éppen ezért a tervezetben nem ártott volna kitérni, esetleg útmutatást adni. Nem tudom, vajon kellően indokolte a fe lsőoktatási tanácsból az egyházakat és a pártokat teljesen kihagyni. Hiányossága a tervezetnek, hogy nem rendelkezik az állami felsőoktatás vagyoni helyzetéről. Nem tudni, hogy az egyes intézmény a kezelője vagy bérlője az állami vagyonnak - ami biztos: ne m tulajdonos. Pedig ahhoz, hogy valamely intézmény igazán autonóm legyen, alapvető, hogy tulajdonnal rendelkezzék, a nála lévő dolgok, felszerelések stb. tulajdonként tartozzanak hozzá. Feltűnhet, hogy a tervezet a felsőoktatás fogalmát az egyetem és főisk ola fogalmára szűkíti le, és nem foglalkozik a felsőfokú továbbképzés más lehetséges eseteivel, formáival. Bár igaz, hogy kis ország vagyunk, nem hinném, hogy minden főiskola létrehozásával a Parlamentet kellene terhelni. Bőven elég lenne a Kormány, netán a művelődési és közoktatási miniszter hozzájárulása, illetve döntése. Meglehetősen elnagyolt a hallgatói önkormányzatról szóló fejezet; még azt sem mondja meg, hogyan nevezzék a hallgatók önkormányzatának vezetőjét, illetve mik legyenek az önkormányzat int ézményei, szervei. Mindezt a helyi intézményi szabályozás körébe utalja, holott bizonyos egyöntetűségre már a hallgatók érdekében is gondolni lehetett volna. Visszatérve végül a "piszkos anyagiakra": csak sajnálni lehet, hogy a mellékletekben nem jutott he ly egy bértáblázatnak, amely pontosan felsorolná a felsőoktatásban működő oktatók, tisztségviselők, hivatalnokok, egyéb dolgozók és alkalmazottak bérét. Közkézen forog ugyan egy, amelyről az a fáma, hogy eredetileg részét képezte a tervezetnek, csak utólag vették ki, állítólag a Kormány kérésére. Ha valóban így van, és az abban olvasható összegek jelentik azt az előirányzatot, amelyekkel meg akarják oldani a felsőoktatásban dolgozók bérproblémáit, előre megmondhatom, hogy a jelenlegi árak és adózás mellett nem fog megoldást hozni! Nagy porhintés és népcsalás az egész! Másik megjegyzésem: nem érthetek egyet azzal, hogy a kommunista gyakorlat szolgai másolásával és átvételével a főiskolai tanárt az egyetemi docenssel veszik egy kalap alá. Sok egyéb mellett a n emzetközi gyakorlatnak sem felel meg. Német nyelvterületen például a köznapi érintkezésben a tanárnak, akár egyetemi, akár főiskolai, a Herr Professor titulus jár ki; míg a docenseket Herr Doctor megszólítással tisztelik. (Taps.) ELNÖK (Szűrös Mátyás) : Kös zönöm. Tisztelt Országgyűlés! Megadom a szót Kálmán Attila államtitkár úrnak; és átadom az ülés vezetését Dornbach Alajos alelnök úrnak. (Az elnöki széket dr. Dornbach Alajos foglalja el. Boros Lászlót Trombitás Zoltán váltja fel a jegyzői székben.) (19.00 ) Felszólaló: Dr. Kálmán Attila művelődési és közoktatási minisztériumi államtitkár KÁLMÁN ATTILA, DR. művelődési és közoktatási minisztériumi államtitkár: Köszönöm. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Megint kénytelen vagyok szó lni, mert Kávássy képviselő úr felszólalásában rengeteg mindenről szólt, ennek egy részével természetesen egyetért az ember, egy részével nem. Két dolgot azonban nem hagyhatok szó nélkül.