Országgyűlési napló - 1993. évi nyári rendkívüli ülésszak
1993. június 21. hétfő, a nyári rendkívüli ülésszak 1. napja - A felsőoktatásról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (Szűrös Mátyás): - KÁVÁSSY SÁNDOR, DR. (FKgP)
43 Így nem a tudomány végvárait erősítjük, hanem a letűnt rendszer utóvédjeit, hátrahagyott helyőrségeit. És itt minden köntörfalazás nélkül t eszem fel a Kormánynak a kérdést: meddig teremt még lehetőséget a 40 éves lélekmérgezés folytatására? Nem lehet úgy hitelesen megújítani a felsőoktatást, hogy előzőleg a beteg részek amputálására ne kerülne sor. Az ellenkezőjében hinni illúzió, önáltatás, az illúziókért pedig mindig nagy árat szoktak fizetni a politikában. Biztos vagyok benne - tisztelt Országgyűlés , hogy ezúttal sem lesz másképpen. Bár magam az autonómia kérdésében Eötvös és a centralisták álláspontja felé hajlok, a centrum és a többi eg ység egyensúlyának elvét vallom, mégis az a benyomásom, hogy a tervezetben előirányzott autonómia meglehetősen félcsípőjű, biceg. A szervezeti autonómia eléggé kiérleltnek látszik, a gazdasági már hírül sem. (18.50) Olvasom az egyik tervezetkészítő nyilatk ozatát, amelyben arról beszél, hogy az egyetemeket, főiskolákat gazdaságilag autonómabbakká kell tenni. Engem ez a letűnt rendszer kedvenc frázisára emlékeztet, amikor mindig a közélet, a demokrácia, a törvényesség folyamatos fejlesztéséről, fokozásáról be széltek. Ahogy akkor sem jelentett ez semmit, félek, az új frázisoknak sem lesz más kihatásuk, mert valami vagy autonóm, vagy nem! Amelyik intézmény és annak vezetősége gazdaságilag függő helyzetben van, az mindig ki van téve annak, hogy deklarált szerveze ti függetlensége csak elméleti jellegű, papíron létezik; függvénye a mindenkori kormányzatnak, és így sohasem valósulhat meg a tisztán tudományos képzési szempontok által vezérelt intézményműködtetés. Komoly probléma, hogy nem kellően tisztázott az egyetem ek és főiskolák viszonya. Szó sincs például az egyetemek és főiskolák átjárhatóságáról, holott enélkül csak üres fecsegés a felsőoktatási intézmények egységéről, összefüggő egységként kezeléséről való beszéd! Minderre, tudniillik az átjárhatóság tárgyában törvényjavaslatot terjesztettem elő, az oktatási bizottság azonban volt olyan "aranyos", hogy két év óta sem talált időt és alkalmat, hogy megtárgyalja. Nem megfelelően átgondolt a főiskolák koncepciója sem. A főiskolák korántsem valami egyöntetű, egyszínű , egyetlen darabból öntött intézménycsoport. Vannak jellegükben az egyetemhez közeledő és vannak elsősorban gyakorlati képzést nyújtó, szakirányú főiskolák. Az előbbiekkel szemben helyesen jár el a tervezet, amikor a képzést az egyetemi jellegű elméleti ké pzés irányába kívánja elmozdítani. Legalábbis én így értékelem azt a kitételt, amely a főiskolák létesítésének alapkritériumaként a kutatási tevékenység szervezését és folytatását írja elő. Ilyenek például a tanárképző főiskolák. Nem véletlen, hogy ezek kö rébe erőteljes törekvés nyilatkozik meg az iránt, hogy az egyetemekre jellemző szervezeti és munkaformákat ültessék, vegyék át. Végeredményében tehát arról van szó, hogy ráléptek az egyetemmé válás útjára. Ezt a törekvést szerintem feltétlenül bátorítani, segíteni, támogatni kell. Sajnos, a minisztérium egyes hivatalnokainak eljárása ebben a vonatkozásban korántsem egyértelmű és nem dicsérhető, sőt meglehetősen felemás, mert nem mérnek egyenlő mértékkel. És mindennek olyan vonatkozásai is vannak, amiket egy valóban polgári párt nem hagyhat szó nélkül, és nem tekinthet el nagyvonalúan fölöttük. Az elsősorban a gazdasági élet kívánalmaira reagáló, rövidebb időtartamú képzésre beálló főiskolák esetében más elveket kell követni, bár a vezetést itt is tudósok, ki válóan felkészült tudós tanárok kezébe kell adni. Nem értek egyet a tervezet 30. §ának e) pontjában megfogalmazott jogosítvánnyal, miszerint a hallgatók véleményezhetik az oktatók munkáját. Mikor és hol volt még olyan, hogy az inas bírálja a mestert?! De a dolog ilyen értelemben vett lehetetlenségén túl várható kihatásai is a lehető legrosszabbak. Igényes, színvonalas oktatók kényszerülhetnek arra, hogy hallgatóik kegyét hajhásszák. Mindennek elkerülhetetlen fő következménye lehet az oktalan liberalizmus, mely a bukások számának látványos csökkenésében juthat kifejezésre. A bukásmentes iskola pedig nyílegyenesen vezet a tudásmentes iskolához! Akkor is, ha egyetemnek vagy főiskolának hívják!
