Országgyűlési napló - 1993. évi nyári rendkívüli ülésszak
1993. június 21. hétfő, a nyári rendkívüli ülésszak 1. napja - A felsőoktatásról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (Szűrös Mátyás): - KÁVÁSSY SÁNDOR, DR. (FKgP)
41 a gondolat, elveszett" - írja egy századeleji cikkében Ady Endre. Sohasem volt annyira igaz ez, mint éppen ezekben az időkben. A következő nagy "söprés" 195759 között történt. Ezúttal a forradalomban való részvételre hivatko zva távolították el a régi nagy gárda utolsó mohikánjait. A szellemileg ilyen módon kiüresített egyetemeken és főiskolákon középszerű, de annál mohóbb és agresszívebb karrieristák és törtetők, illetve ezekből összeverődött csoportok és érdekszövetségek vet ték át a hatalmat, terrorizálták és nyomták el az alájuk rendelt tanári és oktatói kart. Minthogy a jelzett csoport tagjai lényegüket tekintve egytől egyig avitt, kozmopolita kispolgárok voltak, semmit sem utáltak jobban, mint a hazafiasan érző és gondolko dó tanárokat. Az utóbbiakat mint nacionalistákat és zavarosfejűeket, üldözték. Gondolkodik, tehát zavarosfejű - volt az így ugyan soha meg nem fogalmazott, mégis vaskövetkezetességgel érvényesített alaptétel. Egyedül a mindenre kész, alázatosságban a rabsz olgákon is túltevő eszközembereket díjazták. Aki nem volt hajlandó beadni a derekát, és nem volt hajlandó eljátszani az önlealacsonyítás arcpirító és embertelen színjátékát, azt összeférhetetlennek bélyegezték - és mivel az elvtársak nem voltak szívbajosak , az első adandó alkalommal túladtak rajtuk. Jellemző a viszonyokra és a hajsza eldurvulására, hogy nemegyszer a minisztérium és a pártközpont sietett a szerencsétlenek védelmére. Nem csoda, hogy a mondottak nyomán sajátos, eltorzult és elembertelenedett m orál és erkölcsi értékrend honosult meg. Ebben a légkörben első számú közellenség lett a nyílt eszű, egyenes gerincű tanár. És ha elbukott, bukásán csak kevesen éreztek megrendülést - a többség kárörömmel, csúfolkodva, útszéli bölcsességgel, bölcselkedésse l vette tudomásul az ilyen eseteket: (Tóth Sándort Juhász Péter váltja fel a jegyzői székben.) (18.40) Nem volt okos, taktikus, diplomatikus vagy egyszerűen hülye volt - hangzott a kaján, jéghideg ítélet. Nem véletlenül alakult ki az az általánosan ismert jelszó, "csak lebukni nem szabad", és nem véletlenül formálódott meg nem utolsósorban épp az ismertetett jelenségek nyomán az értelmiségi csőcselék fogalma. A vázolt körülmények folytán teljesen érthető, ha az egyetemi, főiskolai oktatók magatartásának leg főbb jellegzetessége volt a rettegés és a félelem, amit mint természetes kísérőjelenség egészített ki az egymás iránti bizalmatlanság. Ez alól a legalkalmazkodóbbak sem voltak kivételek, úgyszólván naponként tartottak önvizsgálatot, hogy nem mondtake olya t, amiért besúghatják és kirúghatják őket, és egyetlen alkalmat sem mulasztottak el, hogy bizonyítsák lojalitásukat, mint az a különben tehetséges professzor, aki minden tanulmányát úgy kezdte, hogy "a marxista történettudomány". Mint talán méltóztatik lát ni, mindezeket nem novellákból, regényekből vagy éppen emlékiratokból ismerem, de el kellett mondanom, hogy mindenki előtt világos lehessen, és ne tessék rossz néven venni, ha kertelés nélkül mondom ki: nagyfokú bornírtság, emeletes szamárság mindezek telj esen figyelmen kívül hagyásával törvényt alkotni a magyar felsőoktatásról. A mondottak után, ha először tisztán politikai szempontból nézzük a tervezetet, cseppet sem lehetünk elragadtatva, mert bár telistele megújulást és átalakulást sugalló szavakkal, vé geredményében mégis konzerváló jellegű. Egyetemi stallumokat - mint a bevezetésben vázoltak alapján is nyilvánvaló - korántsem csak tudományos érdemekkel lehetett elnyerni, és így az egyetemi élet vezető posztjain ma is nagy számban ülnek olyan egyének, ak iknek legfőbb, ha nem egyetlen tudományos érdemük volt, hogy hűségesen szolgálták az MSZMPt és sziklaszilárdan ingadoztak a párttal. A tervezetnek szava sincs róluk, pedig ha már nem számíthatunk is az oly nagy dérreldúrral bezengett nagytakarításra, egy alapos szellőztetés mégis elkelt volna. A jelek szerint azonban ma már ez is elítélendő szélsőség.
