Országgyűlési napló - 1993. évi tavaszi ülésszak
1993. március 9. kedd, a tavaszi ülésszak 12. napja - Interpellációk: - ELNÖK (Vörös Vince): - MÁDAI PÉTER (SZDSZ)
899 Éppen az volt a célunk, hogy az idős hadigondozásra szoruló embereknek ne kelljen várniuk az átfogóbb szabályozást jelentő törvényre, az egyéb törvényalkotási feladatok mellett rendkívül időigényes megalkotásáig, hanem mielőbb rendszeres pénzellátásban részesüljenek. S hogy ez nem csupán retorika, bizonyítják az alábbi számok: 1993 januárjában már 4853 fő hadirokkant és 14779 fő hadiözvegy számára folyósítottak kiegészítő hadigondozotti pénzellátást. A hadigondozottak ugyanis már most legalább havi 3800 forint, az özvegyek legalább havi 2300 forint rendszeres ellátást kapnak a korábbi 3000 forint, illetve 1500 forint helyett. K érem képviselő uramat… (Derültség.) … képviselő urat, hogy tájékoztatásom és válaszom fogadja el. A viszonválaszban, ha esetleg újabb kérdést fogalmaz meg, arra sajnos már nincs módom válaszolni. Köszönöm. (Taps a jobb oldalon.) ELNÖK (Vörös Vince) : Köszön öm államtitkár asszony válaszát. Viszonválaszra átadom a szót Mádai Péter képviselőtársunknak. MÁDAI PÉTER (SZDSZ) Őszintén sajnálom, elöljáróban le kell szögeznem, a válasz hiányos, tehát nem fogadom el, felkészítve államtitkár asszonyt. Egyetlen ok miat t: nem kaptam egykét hónapon belüli határidőt, amikor ez a két hét alatt megfogalmazható törvény elkészül. Több mint két éve húzódik az ügy, erre érdembeli választ nem kaptam. Azt gondolom, azok, akik engem az interpellációra felkértek, túl régen várnak a hhoz, hogy ezt elfogadják. "A magyar törvényhozás megemlékezve fiainak a világháború során teljesített önfeláldozó szolgálatairól, a hősi halált halt vagy hadiszolgálat következtében megrokkant katonákkal és ezek hátramaradottaival szemben az ország mai sú lyos gazdasági helyzetében is háláját az alábbi törvény megalkotásával kívánja leróni:" Kérem, nem mondhatja senki, hogy én különösebben szeretem a két háború közötti Magyarország politikáját. Ez a mondat az 1993. évi 7. törvénycikkelyből való. Azt gondolo m, minden kormány okulhat, tanulhat belőle, ilyen módon illik, kell gondoskodni azokról az állampolgárokról, akiket a törvény, az Alkotmány kötelez, hogy védjék a hazát, másik oldalról viszont kötelezi a Kormányt, hogyha ebben a védelemben sérülést szenved nek, védelmet nyújtson nekik. Én úgy ítélem meg, és két évvel ezelőtt Borz Miklós képviselőtársam hasonlóan gondolta, hogy ez a védelem hiányzik. Nem vagyok jogász, beszéltem jogász barátaimmal, a '33. évi 7. törvénycikk alapján egy hónap alatt el lehetett volna készíteni a törvényt. "Meghajtom fejem a Donkanyarban és máshol elhunyt magyar katonák és tisztek emléke előtt." Teszi a Kormány, ez gesztus, ez politika. De ugyanebben a háborúban maradandó sérülést szerzett emberekről nem gondoskodni, ez - kemény en fogalmazok - azt hiszem, bűn, feledékenység, hiba, politikai hiba is. Államtitkár asszony hivatkozott a '92es kormányrendeletre. Ennek van egyetlen mondata, rögtön az 1. §ban, "legalább 65%os hadirokkant". Kérem, itt van a legnagyobb gond. A Kádárko rszakban olyan rendeletet hoztak, mely csak a 65% fölöttieket valamilyen módon méltányolta. Kérem, a hadirokkantak fele, kétharmada nem éri el ezt a rokkantsági fokozatot, semmit nem kapnak. Ők nem rokkantak? Ők nem ennek a hazának a fiai, hogy egy kicsit patetikus legyek? (Zaj a kormánypártok soraiban.) Államtitkár úr két évvel ezelőtti válaszában a következő mondattal zárta ígéretét: "Ön Szókratésszel mondhatja, hogy sarkantyú voltam az állam véknyában." Szó szerint idézek, '91ben. Ma '93 közepe van.
