Országgyűlési napló - 1993. évi tavaszi ülésszak
1993. március 2. kedd, a tavaszi ülésszak 10. napja - A magyar energiapolitikáról szóló tájékoztató és országgyűlési határozati javaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (Szűrös Mátyás): - ZSEBŐK LAJOS (MDF)
790 Én az energiakoncepcióhoz nagyon röviden, szabadon a k övetkezőt szeretném elmondani. Maga a koncepció végig beszél környezetvédelmi szempontokról. Én azt gondolom, hogy ez helyes lenne és támogatandó is, mindamellett meg kell jegyeznem, hogy ezek a környezetvédelmi szempontok nem érvényesülnek a koncepcióban. Tudniillik az egy dolog, hogy a szennyezést valamilyen berendezésekkel próbáljuk csökkenteni, például az erőműveknél valamilyen szűrő beépítésével. Én azt gondolom, hogy az az általános alapelv kellene, hogy érvényes legyen környezetvédelmi szempontból, h ogy az a legtisztább és legolcsóbb energia, amit meg sem termelünk. Erre egy nagyon jó táblázat van az anyagban, ez a 10. táblázat, ahol ha a tonna egyenértékre megnézzük, olaj egyenértékre megnézzük, hogy mennyi nemzeti összterméket tudunk előállítani, ak kor bizony azt kell mondanunk, hogy azzal az energiával, ami pillanatnyilag rendelkezésünkre áll, legalább négyszer ennyi nemzeti összterméket tudnánk előállítani, tehát bőven vannak tartalékaink, bőven vannak lehetőségeink, amit mi hiányoltunk a környezet védelmi bizottságban mindannyian, hogy nem állnak rendelkezésünkre olyan számítások, amelyek azt mutatnák ki, hogy a különböző variációk esetén mennyibe kerül az energia. Mennyibe kerül hatékonyságnövelés esetén, mennyibe kerül az erőművek korszerűsítése e setén, és mennyibe kerül alaperőmű beindítása esetén. A koncepció egy dologban következetes, ez pedig az alaperőmű beindítása, legyen az bármilyen alaperőmű. (19.30) Én ezt úgy fogalmaztam a beszédemben - ha el tudtam volna mondani, ha nem ilyen késői az i dő , hogy a legfontosabb az energiaigény meghatározásánál a kiindulópont megtalálása. Ha ezt a kiindulópontot rosszul találjuk meg, rosszul határozzuk meg, akkor azt gondolom, innentől kezdve a dolog gyűrűződik és már csak a kivédésre, tehát az utólagos, pótlólagos környezetvédelmi beavatkozásra van lehetőség. Ez a koncepció garanciát nyújt arra, hogy ez így következzen be. Én meg vagyok győződve, hogy az a prognosztizálás, a gazdasági növekedés egyik oldalról, a másik oldalról a hatékonyságnövelés nem tud ja kiváltani az alaperőművet, legalábbis a koncepció szerint. Én azt gondolom, hogy komoly számításokkal igenis be lehetne bizonyítani; természetesen ezek az adatok nem állnak a rendelkezésünkre, hogy ezt megtegyük, de azt gondolom, a minisztérium meg tudj a tenni, hogy bemutathatja a képviselőknek azt, hogy milyen eredmények érhetők el akkor, ha a hatékonyságnövelésre fordítódik az a pénz, amit alaperőműre akarnak, és milyen hatása van annak, hogyha alaperőművet építenek. És én még egyszer mondom, meg vagyo k győződve, hogy az energiahatékonyságban sokkal nagyobb lehetőség van. Én a bizottsági ülésen úgy fogalmaztam, hogy úgy látszik, hogy a környezetvédelmi bizottság és az ipari tárca között tolmácsra lenne szükség, mert nem értjük egymást, nem értjük, hogy mit szeretnénk. Mi nem azt mondjuk, hogy az energia a termelés, a gazdasági fejlődés megakasztója legyen, hanem azt mondjuk, hogy ezt úgy tegyük, hogy ez a fejlődés biztosítható legyen, ugyanakkor a környezetszennyezés minimális legyen. Köszönöm szépen, rö viden ennyit tudtam mondani. (Taps.) ELNÖK (Szűrös Mátyás) : Köszönöm szépen. Megkérdezem, hogy kíváne még valaki felszólalni? (Zsebők Lajos jelentkezik.) Igen, Zsebők Lajos képviselő úr, Magyar Demokrata Fórum. Megadom a szót. Felszólaló: Zsebő k Lajos (MDF) ZSEBŐK LAJOS (MDF) Köszönöm szépen, Elnök Úr! Többször jelentkeztem, és sajnálom, hogy mindig kihunyt ez a lámpa, ami jelezte. Én megfogadva elnök úr javaslatát, megpróbálom röviden elmondani. Egy kicsit sajnálom, hogy el kell hadarni ezt az igen lényeges kérdést, és ezért csak az alaperőmű kérdéséhez fűznék pár gondolatot.