Országgyűlési napló - 1993. évi tavaszi ülésszak
1993. március 2. kedd, a tavaszi ülésszak 10. napja - A magyar állampolgárságról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Szabad György): - BÖRÖCZ ISTVÁN, DR. a független kisgazda képviselőcsoport vezérszónoka:
695 Hogy a hiányosságokra térjek: Hiányzik például a törvényjavaslatból az állampolgársági ügyekre vonatkozó nemzetközi szerződések és a törvény viszonyának a szabályozása. Így kétséges, hogy lehete egyáltalán a törvénytől eltérő tartalmú nemzetközi szerződést me gkötni a jövőben. Itt például utalok a kettős állampolgárság esetleges kiküszöbölésére vonatkozó nemzetközi szerződésekre. A másik hiányosság: nem tűnik ki, hogy a bizonyítási eljárást milyen szabályok alapján kell lefolytatni. Jó lenne előírni az államiga zgatási eljárás bizonyítási szabályainak megfelelő alkalmazását, tehát nem a jogorvoslati rendszer vonatkozásában, hanem magára az okiratokra, a tanúkihallgatásokra, tehát a bizonyítási eljárásra vonatkozóan. Ez annál is indokoltabb lenne, mert széles mérl egelési jogköre van az állami szuverenitásból következően az ügydöntő szerveknek az állampolgárság keletkezése körében, és ez a széles mérlegelési jogkör egyenesen megkívánná, hogy ezt eljárási garanciákkal ellensúlyozzák. A harmadik fogyatékosság az úgyne vezett állampolgársági vizsgával kapcsolatos. Fel szeretném hívni a figyelmet, hogy az állampolgársági vizsga tartalmára, módjára és arra, hogy ezt kik előtt kell letenni, semmiféle szabályozást nem tartalmaz a törvény. De ez önmagában még nem is lenne pro bléma, mert lehet, hogy ezt szabályozni lehetne a végrehajtási rendeletek körében is, viszont még a Kormány részére sincs felhatalmazás a záró rendelkezések között arra, hogy az ezzel kapcsolatos szabályozást elvégezze. Végezetül, tisztelt Ház, összefoglal va az általam elmondottakat, ezeket az általam említett hiányosságokat pótolhatónak tartjuk. Igyekezni fogunk azon, hogy megfelelő módosító indítványokkal ezt elérhessük. Szeretném azonban a tisztelt Ház és a Kormány képviselőjének a figyelmébe ajánlani, h ogy ha el is kezdjük, azaz folytatjuk ezt a vitát, lehetőleg várjuk be vele a bevándorlási törvény vitáját, és annak függvényében hozzuk majd csak meg a végleges döntést erről a törvényről, nehogy az az eset álljon elő, hogy módosítani kelljen az állampolg ársági törvényt a bevándorlási törvénnyel egyidejűleg. Tehát ez egy ügyrendi jellegű észrevételem lenne. Végezetül, tisztelt Ház, még egy célt tartalmaz a törvényjavaslat preambuluma, nevezetesen, hogy a magyar állampolgárság erkölcsi súlyát kívánja megőri zni a törvény. Tisztelt Ház! Törvényünk lesz, és ez hozzá is járulhat a magyar állampolgárság erkölcsi súlyának a megőrzéséhez. (11.00) Hangsúlyoznom kell azonban, hogy egy állampolgárság intézményének az erkölcsi súlya nagyobbrészt nem az állampolgársági törvényektől függ, hanem azoktól a társadalmi viszonyoktól - társadalmi életünk minőségétől , amelyek közepette élünk, például attól, hogy ez a társadalmi élet arrogánse, ellenségkeresőe vagy pedig befogadó és toleráns, a másságot tiszteletben tartó; fü gg a gazdasági és kulturális teljesítményünktől. Ehhez pedig még sok minden egyebet kell elérnünk, sok minden egyéb feltételt kell megteremtenünk. Összességében véve viszont, tisztelt Ház, ez a törvény feltétlenül fontos ahhoz, hogy az állampolgárság erköl csi súlya megőriztessék, és - ahogy elmondtam - az SZDSZ az említett kiegészítésekkel támogatni tudja elfogadását. Nagyon kérem azonban, hogy az ügyrendi jellegű kifogásainkat komoly súllyal mérlegeljék. Köszönöm a figyelmüket. (Taps.) ELNÖK (Szabad György ) : Köszönöm. Szólásra következik Böröcz István, a független kisgazda képviselőcsoport vezérszónoka. Felszólaló: Dr. Böröcz István a független kisgazda képviselőcsoport nevében BÖRÖCZ ISTVÁN, DR. a független kisgazda képviselőcsoport vezérszónoka: Köszönö m a szót. Elnök Úr! Tisztelt Ház! Hadd folytassam ott, ahol Mészáros István képviselőtársam befejezte felszólalását, számos kritikai észrevétele közül kiemelve az önmaga által