Országgyűlési napló - 1993. évi tavaszi ülésszak
1993. február 16. kedd, a tavaszi ülésszak 6. napja - A Magyar Köztársaság biztonságpolitikájának alapelveiről szóló országgyűlési határozati javaslat vitája - ELNÖK (Dornbach Alajos): - JESZENSZKY GÉZA, DR. külügyminiszter:
353 Nagy örömömre szolgál, hogy hosszú - és elsősorban a régiónkban bek övetkezett friss politikai változások miatt elnyúló - előkészítő munka után a Kormány nevében előterjeszthetem a Magyar Köztársaság biztonságpolitikai alapelveit. Tekintettel arra, hogy a nemzet alapvető érdekeinek megítélésében a parlamenti pártok és a tá rsadalom döntő többsége egyetért, indokoltnak láttam, hogy e koncepció kidolgozására kikérjem valamennyi párt véleményét, és örömmel tapasztaltam, hogy a Külügyminisztérium és a külügyi bizottság pártok által delegált tagjai közös munkájuk eredményeképpen a most előterjesztett javaslat mögött széles körű politikai egyetértés áll. Ha megvizsgáljuk a Magyar Köztársaság biztonságpolitikájának rögzítését szükségessé tevő külső és belső tényezőket, megállapítható, hogy egy új világtörténelmi korszak kezdetén vag yunk, s ez a korszakváltás - századunkban immár a harmadik - ismét KözépEurópa tájain indult meg, s a folyamatokat meghatározó események is kontinensünk keleti felében mennek végbe. E térség hatalmas területei - részben 1917ben, részben 1945 után - az eu rópai fejlődés fő sodrából kiszakadtak, de most lehetőséget kaptak a sorstól, a gondviseléstől, hogy visszatérjenek közös hagyományaikhoz, és csatlakozzanak a világot jobbítani igyekvő világméretű erőfeszítésekhez. Az elmúlt fél évszázad szomorú örökségébő l adódóan azonban az egykori kommunista tömb országaiban a világrészünk nyugati felére jellemző történelmi megbékéléssel és a kibontakozó integrációs folyamatokkal ellentétes jelenségek is megfigyelhetők. A múltból eredő és a diktatúra éveiben elfojtott el lentétek, köztük is elsősorban a nemzeti, nemzetiségi feszültségek elemi erővel törnek felszínre, veszélyeztetve Közép- és KeletEurópa és egyúttal az egész kontinens biztonságát. E térség erkölcsi és gazdasági válsága, az átmenet nehézségei, a türelmetlen ség és a mindennek nyomán jelentkező szélsőséges indulatok és csoportok előretörése nehezíti a felhalmozódott és újonnan keletkező problémák megoldását. Ezért is alapvető kérdése ennek az új világtörténelmi korszaknak, hogy ne legyenek a rendszerváltozásna k és az integrációs folyamatnak fehér foltjai, hogy a térség valamennyi állama be tudjon kapcsolódni a demokrácia elmélyítése, a piacgazdaság kiépítése és az európai integráció folyamatába. A jelenlegi helyzetben a Magyar Köztársaság biztonságának két kulc skérdése van. Az európai, mondhatnánk nyugateurópai közösségbe történő integrálódásunk folyamata és rendezett kapcsolatok kialakítása, megerősítése közvetlen és távolabbi szomszédainkkal. Mindkét területen a magyar külpolitika komoly erőfeszítéseket tett és tesz konkrét eredmények elérésre érdekében, és erősen remélem, hogy a kitartó erőfeszítések meghozzák gyümölcsüket. Tudjuk, hogy céljaink megvalósításához nem elegendő csupán a mi jó szándékunk és akaratunk. Az elmúlt két és fél év eredményei feljogosít anak annak kijelentésére, hogy Magyarországot a nyugati országok és kormányok, a világ valamennyi demokratikus kormánya stabil, ígéretes partnernek látja és fogadja el; számolnak azzal, hogy belátható időn belül Magyarország e közösségek aktív és teljes jo gú tagjává válik. Jó érzéssel állapítom meg, hogy közvetlen térségünk országainak nagy többségével már ma is kiegyensúlyozott, sőt bensőséges kapcsolatot tartunk fenn. Egyúttal reményt látunk arra is, és mindent meg is teszünk annak érdekében, hogy az egye s országokkal ma még fennálló nézeteltéréseink politikai rendezésében is lényeges előrelépésre kerüljön sor a közeli jövőben. Készek vagyunk a velük történő együttműködés minden olyan formájára, amely a kölcsönös biztonság erősítését szolgálja. A világ növ ekvő figyelmet fordít a nemzeti kisebbségek helyzetére és a velük kapcsolatos aggodalmakra. Az emberi jogok és benne a kisebbségi jogok kérdése ma már csak igen kevesek által minősül belügynek, általánosan elfogadottá vált, hogy a kisebbségek helyzete komo ly biztonságpolitikai kérdés. Ugyancsak előreléptünk a kisebbségi jogok kiterjesztése, de facto a kollektív jogok megvalósítása tekintetében is. Igaz, hogy e területen még mindig erős ellenállásba ütközünk, amikor ezen jogok kodifikálásáról van szó. Az is igaz, hogy az autonómia, azaz az önkormányzat gondolatát még ma is sokan félreértik, nem látva, hogy ez a demokrácia alapja, s hogy nem csak a kisebbségnek, de a többségnek is garanciákat jelent. De a konkrét válságok megoldásában, így a különféle rendezés i koncepciókban, amely a balkáni válság kapcsán jelentkezik,
