Országgyűlési napló - 1993. évi tavaszi ülésszak
1993. február 15. hétfő, a tavaszi ülésszak 5. napja - Az állampolgári jogok országgyűlési biztosáról szóló törvényjavaslat részletes vitájának újramegnyitása - A Duna egyoldalú nemzetközijog-ellenes elterelése miatti tiltakozásról szóló országgyűlési határozati javaslat vitája - ELNÖK (Szűrös Mátyás): - IVÁN GÉZA, DR. (FKgP) - ELNÖK (Szűrös Mátyás): - KISS RÓBERT, DR. (SZDSZ)
343 A Környezetvédelmi és Területfejlesztési Miniszté rium a károk mérséklésében és lehetőség szerinti elhárításában tehát alapvetően érintett, éppen ezért érdekelt abban is, hogy a helyzet mielőbb normalizálódjon. Nem véletlen, hogy én ugyanazt a fejezetet szeretném kiemelni - vagy ugyanabból a fejezetből eg y mondatot , amit előttem Zsebők Lajos képviselőtársam elmondott, amely szerint az erőfeszítéseknek a jogsértő helyzet mielőbbi, mindkét fél érdekét figyelembe vevő rendezésére kell irányulni. Én emellett még szeretném hangsúlyozni: különös tekintettel - az előbb nem kértem szót, de - hadd utaljak vissza Iván Géza képviselő úr hozzászólására, nem mehetek el szó nélkül az ökológiai, környezetvédelmi érdekeik negligálása mellett. Tehát tárcánk messzemenően egyetért mindazokkal a lépésekkel, amelyek jogszerű eszközök felhasználásával kívánják ezt a súlyos, összetett nemzetközi problémát megoldani. Éppen ezért a tárca az indítványt elfogadásra javasolja, és ugyenezt kérem tisztelt képviselőtársaimtól is. Köszönöm szépen a figyelmüket. (Szórványos taps.) ELNÖK ( Szűrös Mátyás) : Köszönöm. Tisztelt Országgyűlés! A felszólalások következnek. Kérem képviselőtársaimat, jelezzék felszólalási szándékukat. Elsőként megadom a szót dr. Iván Géza képviselő úrnak, Független Kisgazdapárt. Felszólaló: Dr. Iván Géza (FKgP) IVÁN GÉZA, DR. (FKgP) Tisztelt Ház! Engedje meg, Elnök Úr, hogy egy lírai bejelentést tegyek: szívem minden melegével fogadom ezt a javaslatot. Ezt azonban tavaly januárban kellett volna megtenni, amikor még a dózerek nem végeztek a munkájukkal. Ezt elővágáské nt kellett volna csinálni, és ez bizonyos mértékig már nemzetközi jogi jelentőségű lett volna, ha a Parlament ezt a határozatot a Dunaelterelésnél, a Cváltozat bejelentésekor már megtette volna. Tehát boldogan javaslom a javaslat elfogadását. Köszönöm. EL NÖK (Szűrös Mátyás) : Köszönöm. Megadom a szót dr. Kiss Róbert képviselő úrnak, Szabad Demokraták Szövetsége. Felszólaló: Dr. Kiss Róbert (SZDSZ) KISS RÓBERT, DR. (SZDSZ) Néhány szót talán mondani kellene ennek a nyilatkozatnak a történetéről. Ez a nyilatk ozat még tavaly október 22e környékén keletkezett - vagy ennek a legelső változata , amikor az elterelés még nem következett be, de várható volt bármelyik pillanatban ez az elterelés. Akkor, azt hiszem, hogy nagyobb hatása és nagyobb értelme is lett voln a talán ennek a nyilatkozatnak; de azt hiszem, hogyha ennek a történetét nagyon röviden elmondom, ez talán jellemzi a Kormánynak az egész vízlépcsőhöz való hozzáállását is, hiszen akkor a környezetvédelmi bizottság ezt a nyilatkozattervezetet elfogadta, és javasolta, hogy minél előbb - sürgős és kivételes eljárásban - kerüljön a Parlament elé, hogy nagyon gyorsan, még abban az időben, ameddig ez időszerű, elfogadásra kerüljön. Ezt a bizottság elfogadta. Ezután a Kormány képviselője - nevezetesen a külügymin iszter úr - közölte, hogy a dolog most sajnos, nem időszerű, valamilyen módon ezt el kellene halasztani. Akkor ezt elhalasztottuk. Amikor már az elterelés megkezdődött, majdhogynem be is fejeződött, akkor a bizottság megint napirendre vette, megint az volt a vélemény, hogy nem időszerű - és ezután következett ennek a jelenlegi nyilatkozatnak a története. Ugyanis ezt a szöveget nagyjából - módosítva azt, amit a környezetvédelmi bizottság elfogadott és beadott - a Külügyminisztérium, illetve ezen keresztül a Kormány javasolta a bizottságnak elfogadásra. Ezt a bizottság megtárgyalta, és a bizottság el is