Országgyűlési napló - 1993. évi tavaszi ülésszak
1993. június 8. kedd, a tavaszi ülésszak 38. napja - A közoktatásról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (Szűrös Mátyás): - SZABAD GYÖRGY, az Országgyűlés elnöke:
2895 Demszky Gábor egy felszólításával kapcsolatban, azzal kapcsolatban tudniillik, hogy a fővárosnak nem biztosíttatott kellő lehetőség a törvényjavaslat előkészítése során, és hogy én itt nem adtam meg a kívánatos támogatást a fővárosnak. Módomban volt akkor tulajdonképpen enn ek lényegére válaszolni, de hat óra után volt, s én az irodámból jöttem, ennek a felszólalásnak a hírét hallva, az irataim már nem voltak hozzáférhetők, csak éppen az, ami az íróasztalomon volt, így néhány dologra csak emlékezetemből tudtam válaszolni. Mos t nagyon rövid lehetek e téren, tudniillik csak megerősíthetem azt, amit emlékezetből mondtam, sőt azt mondhatom, hogy az irat kézhezvétele, pontosabban kézbesítése és a válasz között még sokkal rövidebb idő telt el, mint mondottam. Kezemben van az a level em, amelyben megköszönöm a főpolgármester május 25én keltezett, de csak a tegnapi napon kézbesített levelét; a borítékon ott van a kézbesítés dátuma, ez június 1., és az én válaszom június 2án kelt. Tehát itt bizonytalan voltam, hogy mennyi idő múlva vál aszoltam - másnap válaszoltam a levélre. A válaszom pedig röviden arra vonatkozott - nem emiatt idézem most , hogy miszerint levelével megismertettem az Országgyűlés illetékes bizottságait - melléklete szerint két bizottságnak küldtem meg a levelet aznap , továbbá a művelődésügyi, illetve a munkaügyi minisztert. Majd így folytattam: minthogy főpolgármester úr kilátásba helyezte a fővárosi közgyűlés újabb véleményes állásfoglalásának szíves megküldését, arra kérem, juttassa azt minél előbb el az Országgyűl éshez, hogy a benne foglaltakat az Országgyűlés minél előbb mérlegelhesse. Írtam június 2án, azt hívén, hogy a főpolgármesternek - levele előadása szerint - még nem volt módja megismerkedni a törvényjavaslat legutolsó változatával. És erre hivatkozott a l evelek és az időrend nem ismerete folytán érthető módon Kóródi Mária. Ő is úgy gondolta, Demszky Gáboréknak még nem volt módjuk megismerkedni az utolsó változattal, ezért válasza korrekt volt. Azt mondta, itt annyi változat volt, hogy a főpolgármester pana sza nyilvánvalóan azzal kapcsolatos, hogy nem volt módja az utóbbival megismerkedni. Anélkül, hogy most további részletezésbe mennék, szerencsére van egy nagyon frappáns bizonyítéka annak, hogy a fővárosnak módja volt - lehet, hogy személyében a főpolgárme sternek nem - ezzel megismerkedni. Tudniillik Demszky Gábor május 25én írt levele hozzám egyidejűleg jutott el Sáska Gézának, a fővárosi közgyűlés oktatási bizottsága elnökének a levelével, amelyben Sáska Géza - tehát ugyanazon intézmény oktatási bizottsá gának az elnöke, mely intézmény élén Demszky Gábor áll - egy nappal Demszky Gábor levele előtt így fogalmazott - a levelet nem olvasom fel teljes szövegében, de mindjárt kiderül, hogy teljesen világos a helyzet. Elmondja, hogy a Közoktatáspolitikai Tanács május 19én és 20án megtárgyalta a közoktatásról és a szakképzésről szóló törvényjavaslatokat. Tehát Demszky levele előtt hat nappal. És ezzel kapcsolatban egy állásfoglalást készített Sáska Géza - most szó szerint idézem : "az aláírók felkérésére, mint az e tárgyban tartott sajtótájékoztató háziigazdája, továbbá mint a fővárosi önkormányzat képviselője, megküldöm az állásfoglalást". Tehát hat nappal Demszky levele előtt. (17.10) Az állásfoglalás pedig nemcsak egy formális állásfoglalás, hanem egy elemző vizsgálata a két törvényjavaslatnak, amellyel kapcsolaban Sáska Géza és az aláírók 12 pontban fő kifogásaikat összegezik. Kérem szépen, én tudom, hogy egy hivatal működése bonyolult - könnyen lehet, hogy a két fél nem tudott egymásró l. De ha ez így van, akkor ezért legkevésbé a magyar Országgyűlés, másodlagos, hogy annak elnöke sem felelős, hogy a főpolgármesternek nem volt kapcsolata ebben a hat napban az adott témában az oktatási bizottság tagjával; vagy ha volt kapcsolata - mert ha llom megfogalmazni képviselőtársam véleményét, hogy ez nem igaz; én ezt nem tudhatom , talán úgy tekintette, hogy egy dolog amiről az oktatási bizottság tud, és más dolog, amiről a főpolgármester. Tekintettel azonban arra, hogy én ezeket a belső összefügg éseket - vagy össze nem függéseket - nem látva is azt válaszoltam Demszky Gábornak június 2án kelt levelemben, hogy még mindig arra kértem, juttassa el minél előbb az Országgyűléshez a fővárosi önkormányzat álláspontját, csak azt