Országgyűlési napló - 1993. évi tavaszi ülésszak
1993. június 8. kedd, a tavaszi ülésszak 38. napja - A Magyar Tudományos Akadémiáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Szabad György): - SASVÁRI SZILÁRD, a FIDESZ vezérszónoka:
2829 alapkutatás folyik. Más területeken például meg kell gondolni azt a lehetőséget, hogy akár privatizáljanak kutatóintézeteket, illetve a gyakorlati szféra felé orientálódjana k ezek a kutatóintézetek. Nem azért kell törvényt alkotni a Magyar Tudományos Akadémiáról, mert tradicionális testület - ez is egy nagyon fontos érv, és számunkra is támogatandó. Önmagában azonban nem ezért, hanem azért, mert egy rendkívül fontos társadalm i funkciónak, a tudomány művelésének szolgál keretéül. Ezért csak az lehet a mércéje, hogy mennyiben segíti elő ennek a funkciónak a működését ez a törvényjavaslat. Ugyanakkor látni kell azt a kompetenciahatárt, ami az állam számára jelentkezik. Itt ugyani s két dolgot kell elmondani. Az egyik az, hogy a magyar költségvetés, a központi költségvetés tulajdonképpen csak a tudós testület és a hozzá kapcsolódó hivatal költségeit finanszírozza 100 %ban. A kutatóintézetek költségeit azonban - s ez manapság már kö ztudott - mindössze 30%ban képes állni az állami központi forrás, és azt gondolom, ez szükségképpen önmérsékletre kell, hogy intse az államot a szabályozás kiterjedtségében. Ennek alapján e törvénynek, illetve a leendő törvénynek a következő kérdésekben v an illetékessége: az állami adminisztratív jogosultságok rögzítésére; a pénzügyi támogatás állami részéhez való hozzáférhetőség lehetőségének biztosítása - ami tulajdonképpen nem jelent mást, mint a különböző pénzügyi alapokhoz pályázattal való hozzáférhet őség gondolatát, amit úgy kell megteremteni, hogy a kutatóintézetek és az egyetemek, főiskolák egyforma távolságban legyenek a kutatási pénzektől, tehát valamennyien azonos eséllyel induljanak, és az eredmények, a produktumok minősítsék azt, hogy ki milyen anyagi támogatottságot bír elérni. A harmadik illetékességi kör a kutatóintézetek és a Tudományos Akadémia vagyona tulajdonjogának kérdése, ami azért további problémákat vet föl, amire én magam is ki fogok térni most beszédemben, és később majd képviselőt ársaim is. A negyedik a tudományos élet egészében való jogosítványok megadása. Ez a tudományos élet egésze számomra egyértelműen jelenti a tudóstestület, tehát a 287 tudós jogosítványait; ugyanakkor a kutatóintézetekben dolgozó tudományos dolgozók jogosítv ányait is jelenti; valamint értelemszerűen ebbe a körbe tartozónak vélem, gondolom, a felsőoktatás tudományos produktumot felmutató embereit is. Végül az ötödik ilyen illetékességi kör a belső hierarchiában még meglévő feudumok lazító mechanizmusokkal való beépítése, tehát az, hogy hogyan lehet feloldani azokat a privilégiumokat, amelyekkel ma még rendelkeznek. S most egy kicsit rátérnék a szabadság körére, amely a tudomány művelésének lényegi ismérve. Véleményem szerint aszerint ítélhető meg ez a törvényja vaslat, hogy mennyiben érvényesíti a tudomány szabadságának és társadalmi hatékonyságának elvét. S miután a tudományművelés lényegi ismérve a szabadság, semmiféle adminisztratív hatalom nem tudhatja jobban a tudománynál, az azt művelőknél, hogy mi a jó nek i, mi az a cél, mi az az igazságkeresés, amit ő kitűz maga elé. Ezért az állami kényszert ebben a formában nem lehet elfogadni. A valóságos kutató, aki nem csak míveli ezt a dolgot - vagy "bíveli" , ennek a kutatónak, azt hiszem, az lenne a legfontosabb g aranciája az ő szempontjából, hogyha a kutatóhelyek szabadsága is megvalósulna. Ehhez kell igazítani a belső struktúrát, a központi adminisztráció ebben a megközelítésben csak kiszolgálhat, menedzselhet. Az intézeteknek tehát függetlenedniük kell, és ebben a formában a létező közgyűlés jogosítványainak is értelemszerűen csökkeni kellene; vagy pedig át kell alakítani olyan formában amelyik egyenlő jogok gyakorlását biztosítja az embereknek. Tehát az autonómia az a kör, amibe be kell emelni, lehetőséget kell teremteni arra, hogy a kutatók részt vegyenek ebben. Tehát nem lehet a Magyar Tudományos Akadémia egy olyan elefántcsonttorony, amellyel szemben nem lehet igényeket támasztani; már csak azért sem lehet ilyen elefántcsonttorony, mert közpénzeket fordít rá a z ország. A közpénzek általi követelés azonban csak közvetve érvényesülhet, tehát az állam nem mondhatja meg közvetlenül, hogy mi az, amit elvár az egész területtől. Az, hogy programmegrendeléseken keresztül milyen feladathoz, milyen munkához
